Gyurkity Péter

Európában is elrajtol az iPhone

Egyelőre csak az Egyesült Királyságban, ahol az O2 lesz az Apple kizárólagos partnere. A konkurencia szerint nekik a siker és a bukás egyaránt megfelelő lenne.

Az Apple közleményben jelentette be, hogy megtalálták a kizárólagos brit partnert, amellyel közösen novemberben kezdik árusítani az iPhone készülékeket a szigetországban. Ezzel az almás cég fejlesztése betör Európába, igaz a kontinens országait illetően egyelőre nincs konkrét útiterv, mindössze annyit tudunk, hogy a vállalat a Deutsche Telekom leányát, a T-Mobile szolgáltatót bízta meg a forgalmazással. Németországban csak a DT hálózatán, a T-Mobile-on lesz működtethető a készülék, és november 9-től vásárolhatják meg a fogyasztók 399 eurós áron.


René Obermann, a Deutsche Telekom vezetője és Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója

A szigeten viszont az előzetes értesüléseknek megfelelően 269 fontba kerül majd a 8 GB-os modell, vagyis ott is nagyjából 400 eurót kóstál majd a készülék. A tengerentúlon eddig 1 millió darabot értekesítő Apple nagy sikerre számít, hiszen maga Steve Jobs jelentette ki, hogy a brit vásárlóknak már nagyon viszket a tenyerük és ők is mindent megtesznek azért, hogy az érdeklődők minél előbb rátegyék a kezüket a hőn áhított fejlesztésre. Az iTunes zeneboltban kiválaszthatják majd a kívánt tarifát, amelyek a következőképpen alakulnak: havi 35 fontért 200 percet és 200 SMS-t kapnak, 45 fontért 600, illetve 500 ez a szám, 55 fontért pedig 1200 percet beszélhetünk és 500 SMS-t küldhetünk.

Érdekes, hogy a riválisok többnyire kedvezően fogadják a megjelenésről szóló híreket és úgy vélik, hogy számukra az esetleges siker és bukás is egyaránt jövedelmező lesz. A brit, francia és német gyártók és szolgáltatók azért gondolják így, mert szerintük kellőképpen erős pozícióban vannak ahhoz, hogy az iPhone körüli hisztéria még inkább növelje saját forgalmukat. Példaként említik, hogy az amerikai egymilliós adattal az Apple kis túlzással a Nokia egynapi eredményét produkálta, vagyis szinte sehol nincs a nagy óriásokhoz képest. A vásárlók jó része tehát a megjelenés ellenére nem az Apple zenelejátszást is támogató készülékét, hanem a riválisok fejlesztéseit választja majd.

Jobsék marketinghadjárata tehát a riválisoknak is kedvezhet, bár az még nem világos, hogy az öreg kontinensen mennyire fogadják kedvezően a vásárlók a viszonylag drága újdonságot. A 400 eurós árat többen sokallják, erősen kérdéses tehát a debütálás és az első időszak sikere.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • baz236 #22
    Nem ertem ezt a "kozepes hangminoseg" dolgot...

    http://hifiipod.co.uk/wp-content/uploads/2006/03/iPod_5G_video.htm
  • Dany007 #21
    igen,igen :) ezt néztem én is. Ez lett volna az egyik alternatíva az iphone helyett. Nagyon jónak tűnik. Főleg hogy opensource-os !
  • Polemius #20
    Hogy van-e (közeljövőben lesz-e) jobb, azon lehet vitatkozni. Kérdés, kinek mi a jobb. pl.
    Iphone: 3.5" 320x480 at 160 ppi
    NEO1973: 2.8" 480x640 at 285 ppi

    Egyik nagyobb méret, másik nagyobb felbontás. :)
  • Dany007 #19
    " Mert többen is tapasztalták, akinek kicsitt nagyobb a keze, az bizony 2-3 betüt, simán megnyomhat véletlen... "

    Azért ehhez még annyit, hogy elnézegettem ezeket az N sériás nokiákat, és látom, hogy szerencsétlenek próbálják nagyobbra tenni a kijelzőt, de ennek meg az az ára, hogy a billentyűzet helyéből kell elvenni.
    Nem egy haverom adta már el csak azért az ilyesfajta telóját, mert egyszerűen nem tudott normálissan gépelni rajta, mindig összenyomott pár bill.-t.
    Sőt, egyik haverom apja, neki kicsit(!) csak kicsit nagyobbak az ujjai mint az átlag, és annak idején a Simens c35-öt is azért adta el mert egyszerűen nem tudta használni.
    Szal ez a probléma nem új...erről ennyit.
  • Dany007 #18
    Edit: Az iphone-nak majd 9cm átló kijelzője van. (a legalábbot nemtom miafasznak írtam oda :D)
  • Dany007 #17
    Szép kis vita alakult ki :) De én még mindig tartom az álláspontom. (anyázás nélkül)
    Nekem megér 130-at az iphone. Az hogy csúcstechnika az kissé túlzás. Inkább olyan technika amit eddig még nemogazán vittek bele a mobiltel piacba.
    Amúgy, ahogy már írtam nem a tudás miatt veszik az emberek az iphonet.
    Szerintem gajj fölösleges a telefonok tudásáról vitázni.
    Nemtom elképzelni hogy ki az a b...m ( kivéve ha tényleg munkára kell ) internetezzen egy 5x5cm- es kijelzőn, amit a mai telefonok nagyrésze tud.
    Az iphone-nak legalább majd 9cm átló kijelzője van. Az se sok, de mégis több mint egy akármilyen N sériás nokiáé.
    Ez a sznobság, tudod ? Amikor valaki arra vaker hogy a telója 3,x Mbit-es netelérésre képes, meg így 3G meg úgy, meg xhtml, meg infra port...stb...
    Aztán mi a fxxnak mindez ? (ismét megjegyzem az elenyésző kivételnek aki munkára használja) Nincs otthon net ?:D Vagy az ilyen jobban szeret 5cm-s kijelzőn netezni? Ugyanmár...
    Kiváncsi lennék, ki az az ember aki kihasználja azt a sok szart amit képesek belebaszkodni egy ilyen telefonba. Arról nem is beszélve, hogyha még ki is használlja akkor mért nem vesz inkább egy PDA-t mert azért azt mégiscsak azért készítették.
    Igen, én azért veszek iphone-t mert teccik. Nem a netezés a videók a zenelejátszás, hanem mert például, végre nem foglalja el a telefon felét a billenytűzet!Másrészt meg nézzétek meg a kijelzőjét. Én is meglepődtem mennyire szép.
    Csak összehasonlítás képpen amit letöltesz netről mondjuk 1024-es háttérképet az esetek 99%-ban 72dpi-s(72pxl/inch). Az iphone kijelzője 160(pxl/inch). Vagyis (átszámítva) minden négyzetcentiméter 63képpontból épül fel. Azért az nemrossz.

    Szal összeségében nekem nem az számít, hogy hány Mbittel tudok netezni, meg a hasonlók, hanem az hogy a telefon frankón nézzen ki, kényelmes legyen a használata stb stb stb...Ha ez sznobság akkor az vagyok :)
  • halofilter #16
    Nekem azért kéne mert ez már csúcskategóriás "mobil" és ahoz képest olcsó hogy mennyit tud...szal ha véletlenül lessz felesleges 120 ezer forintom mobilra akkor biztos hogy iphone-t vezsek
  • who am I 7 #15
    Egyébként nekem is tetszenek a szép letisztúlt dolgok, az ájfón mondjuk azt, hogy szép,+ csilli-villi szépikonok szépOS.De ezt a szitut tipikusan a szép-dehóthülyeszőkékhez tudnám hasonlítani.Jól mutat, ha melletted van, de ha már vele kell lenni véged (szeKSZenkívül)...LOL.
  • who am I 7 #14
    52 vólt okóstóni, vaciláltam a práda genyó és eközött, de ez éssszerűség mellett döntöttem.
    Lehet, hogy 150 v. 200 ezer (inkább 200)lesz az ájfón, és az én 52höz képest az kb 3-4x akkora ár, csak azért, hogy tudd tapicskólni és el mondd, hogy a világ egyik legxarabb xoftverét használod (itunes) Egyébként csak "nagyjából" mondtam a 100ezret te balfék, számold csak ki MENNYIBE KERÜL AMCSIBA AZ ÁJFÓN...és nem 100 rudi fog kijönni...Qva drágán, egy belépüszintű telefon.Ez igenis butasznobság ennyi XD nekem volt ipodom, de kellett a gecinek, alig közepes hangminőség, undoríto ratyi szoftver (ITUNES) :köp: ETC.
  • kanyecs #13
    "Mert többen is tapasztalták, akinek kicsitt nagyobb a keze, az bizony 2-3 betüt, simán megnyomhat véletlen"
    Az én qtek9100-asom 120Huf volt, de ha két naponta nem kalibrálom újra a kijelzőjét, akkor még cerkával se találom el a virtuális billentyűzetet. Én meg ezt tapasztaltam. Szóval lehet fikázni az ájfónt, de nem érdemes, mert sajnos tény hogy nincs jobb.