MTI

Az Apple eladta az egymilliomodik iPhone-t

Az Apple eladta az egymilliomodik iPhone-t kevesebb mint három hónappal a termék június végi bevezetése után.

Steve Jobs, az Apple elnöke azt mondta: az iPod lejátszóból két év alatt tudtak eladni egymillió darabot. Korábbi nyilatkozata szerint 2008-ban 10 millió iPhone eladása lesz a cél. A számítástechnikai cég múlt héten jelentette be, hogy jelentősen csökkenti forradalmian új telefonjának árát. Az annak idején nagy hírveréssel beharangozott iPhone ára kétszáz dollárral csökkent: a 8 gigabyte-os készüléket a korábbi 599 helyett már 399 dollárért meg lehet vásárolni.

Az óriás érintőképernyővel és kamerával ellátott, webböngészőt, zenelejátszót is tartalmazó telefon árának drasztikus csökkentésére az Apple-t tiltakozó iPhone-tulajdonosok leveleinek tömege árasztotta el az utóbbi napokban. Steve Jobs közölte, hogy 100 dolláros kártérítést nyújtanak a csalódott iPhone-tulajdonosoknak. Azzal indokolta a szokatlan árcsökkentést, hogy arra a piac bővítése miatt volt szükség. Az árcsökkentés hírére az Apple részvényei 5 százalékkal estek, tőzsdei elemzők ugyanis azt gyanították, hogy visszaestek a megrendelések és a cég ezt kívánja kompenzálni.

A Macintosh komputerekkel hírnevet szerzett Apple a mobiltelefon piac egy százalékának megszerzésére törekszik, elcsábítva az ügyfeleket egyebek között a Research in Motion, a Motorola és a Palm vállalatoktól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valamit #2
    könnyen lehet, hogy az árcsökkentés összefügg azzal, hogy a kikódolása is kezd terjedni és mivel ezzel a felvevőpiac drasztikusan nőtt, próbáltak hozzájuk igazodni
  • zemy #1
    Közgázon alapmű volt Kotler: Marketing könyve. Ebben sok-sok oldalon keresztül foglalkozik az árképzéssel, amiben mindent figyelembe vesznek, amit csak lehet, divat, stílus, státusz, társadalmi szerep, szubkultúra, kor, foglalkozás, stb. Mi motiválja a vásárlót, hajlandó-e megadni egy magasabb árat (felár stratégia), majd ha csökkentik valamilyen célból, már előre terv készül az addigi vásárlók reakcióinak kivédésére, tőzsde reakciójára, stb.
    De nem hiszem, hogy ezen bárki is meglepődött volna közülünk...