Gyurkity Péter

A Samsungé a második Blu-ray - HD DVD kombó

A Samsung Hamburgban jelentette be, hogy még idén elkészülnek saját kombó meghajtójukkal, amely sorrendben a második lesz a piacon, ám jóval kedvezőbb áron érkezik az első fejlesztésnél.

A Samsung BD-UP5000 jelzéssel mutatja be majd saját Blu-ray - HD DVD kombó lejátszóját valamikor a negyedik negyedévben. Ezzel az övék lesz a második ilyen meghajtó a piacon, mivel eddig egyedül az LG Electronics BH100 támogatja mindkét nagy felbontású formátumot. Az ár azonban nagyot esik így a gyártó abban reménykedik, hogy megfelelő igény mutatkozik majd a felhasználók részéről.

Nem véletlen a bejelentés helye, ugyanis a Samsung az első körben éppen Európában indítja útjára a kombó asztali lejátszót, amely mindkét formátum interaktív menüjét (HDi és BD-Java) is teljes mértékben támogatja, ezzel még inkább vonzóvá válik az LG fejlesztésével szemben. És akkor még nem beszéltünk az árról, amely komoly csapást mérhet nemcsak a dél-koreai riválisra, de a többi gyártóra is, akik egyelőre ragaszkodnak egyik vagy másik formátumhoz.


Samsung BD-UP5000

A BD-UP5000 ugyanis a tervek szerint mindössze 400 eurós áron debütál majd, ami alig 600 dollárnak felel meg. Tekintve, hogy az LG januárban 1200 dollárért árulta saját meghajtóját és a legtöbb Blu-ray lejátszó még most is jóval többe kerül, a Samsung lépését arculcsapásként értékelhetik, ami alaposan felbolygathatja a piacot. Ráadásul mivel az öreg kontinensen jelenleg nem túl nagy a választék, a vásárlók jelentős része dönthet az új asztali meghajtó mellett, amely kompatibilitásával és árával még jó ideig a legjobb választás lehet.

A PC-s kombó meghajtók terén még szegényesebb a kínálat. Tavasszal egyedül a Hitachi-LG közös fejlesztéséről érkezett hír, a többi gyártó nem kapkodja el a dolgot - vagy saját tábora gyors győzelmében reménykedik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cefet #7
    Le a kalappal a Samsung előtt. Nagyon innovatív, nyomul ezerrel.
    Csak így tovább...
  • qwas #6
    400 Euro. mire megjelenik lesz abból még 500 is de annyit szerintem megér simán. Árversenyről meg annyit hogy nem egy filmet láttam mindkét adathordozól a boltban teljesen ugyanazon az áron (30 Euro).
  • dez #5
    Az a baj, hogy míg a DVD-nél a + és - között csak adatformátum-beli különbség van, a Blu-ray és a HD_DVD között mechanikai különbség is van, ami miatt két, másféle lencsét tartalmazó fej kell a kombósokba, ami miatt mindig drágábbak lesznek. Bár talán egy idő után nem sokkal.
  • Furky #4
    ez a baj, hogy csak lesz /árverseny/... már ideje lenne elterjednie valamelyiknek, mert szerintem már sokat ülnek rajta... csak várnak, csak várnak...
  • Zro #3
    Jobb ha két formátum van, legalább lesz árverseny. Csak jöhetnének a hibrid meghajtók gőz erővel, hogy az árak ezen a téren is zuhanórepülésbe kezdjenek :)
  • cloud.strife #2
    Ez az egész dolog kb olyan lesz szvsz mint a + - dvd, mostmár mindkettő megy, de a legtöbben a - használják... szvsz a Bluray-nek jobban örülnék....
  • tompka #1
    ez tudni fogja a DTS-HD-t és a True HD-t???