MTI

Immár biztos a roamingdíj-csökkentés

Az ipari bizottság után maga az Európai Parlament is jóváhagyta, hogy csökkenjenek a roamingdíjak nyártól az EU-ban.

Az Európai Parlament mai strasbourgi plenáris ülésén megszavazta azt az európai uniós rendelettervezetet, amelynek értelmében már idén nyáron csökken a mobiltelefonok külföldi használatának (barangolás vagy roaming) díja, 2009-ig pedig még tovább mérséklődik. Az új rendelet - amelyet a tagországok kormányait képviselő tanácsnak még formálisan jóvá kell hagynia - már júniusban életbe léphet, alkalmazása két hónappal később kötelező.

A szabályozott roaminghívásokért fizetendő maximális kiskereskedelmi ár (kivéve az áfát) kezdeményezett hívásokért 49 eurócent, fogadott hívásokért pedig 24 eurócent lesz percenként. A kimenő hívások maximális díja ezt követően évente automatikusan 3 centtel fog csökkenni, míg a bejövő hívások ára az első év után 2, a második után pedig 3 centtel lesz kevesebb.

A magyar képviselők közül a jelentés plenáris vitájában felszólalva Herczog Edit (MSZP) üdvözölte, hogy az unión belül utazók végre méltányos áron használhatják majd mobiltelefonjukat külföldön, míg Gyürk András (Fidesz-MPSZ) írásos hozzászólásában azt emelte ki, hogy az általa benyújtott módosító javaslatok értelmében a rendelet azt is előírja, hogy az Európai Bizottság a hangátvitel mellett kísérje figyelemmel és értékelje az adatátvitel (SMS, MMS, internet) piacát is, és szükség esetén fontolja meg a rendelet hatályának kiterjesztését erre a területre is. Hegyi Gyula (MSZP) nyilatkozata szerint folyamatosan csökkenteni kell a roaming-díjszabást.

Az uniós szervek között kialkudott kompromisszum értelmében az előfizetők maguk dönthetnek arról, hogy az új, olcsóbb tarifát választják, vagy megtartják korábbi előfizetési csomagjukat - amennyiben a fogyasztó nem jelez más döntést, automatikusan az új tarifa vonatkozik majd rá. A mobilcégek szövetsége (GSM Association) haszontalannak nevezte a döntést, amely szerinte valójában akadályozza a versenyt, és hosszabb távon a fogyasztóknak is árt. A fogyasztóvédők uniós szövetsége (BEUC) ugyanakkor - a szavazást üdvözölve - úgy vélekedett, hogy az új árplafonok még mindig "túl kényelmesek" a szolgáltatóknak.

Mind Herczog Edit, mind Gyürk András jelezte, hogy a rendelettel a piaci versenyt érintő uniós beavatkozásról van szó, de jelen esetben ez volt az egyetlen megoldás. "Az európai piacon nem szokásos, és a történelem tanúsága szerint általában nem is szerencsés, ha a kiskereskedelmi árakat törvény szabályozza, de barangolási díjak maximálása egy olyan rendkívüli helyzetet orvosol, amikor a piac nem volt képes korrigálni a fogyasztóknak nyújtott szolgáltatás túlértékeltségét" - szögezte le a szocialista képviselő. " A beavatkozás azért volt szükséges, mert a piac nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és működésében torzulások mutatkoztak" - vélte fideszes kollégája.

Herczog Edit külön üdvözölte, hogy a kompromisszum a fogyatékkal élők szakszerű és hatékony tájékoztatásáról is rendelkezik. Hozzászólásában arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben az EU versenyképességének javításáért küzd, az új rendelet bevezetése az egyik legversenyképesebb ipari és szolgáltatói szektorban jelent majd többletköltséget és bevételkiesést. Becslések szerint az új tarifarendszer bevezetése Magyarországon 400 millió forintnyi költséget jelent, alkalmazása pedig további évi 8 milliárd forint bevételkiesést eredményez a szolgáltatóknak.

"Nagyon bízom abban, hogy mikor néhány éven belül felülvizsgáljuk az eredményeket, azt állapíthatjuk meg, hogy a megfizethetőbb árak fellendítették a fogyasztást, és ez kompenzálta a bevezetés terheit, illetve újabb munkahelyeket teremtett. Ekkor mondhatjuk majd ki végérvényesen, hogy a roamingrendelet európai sikertörténet" - hangsúlyozta Herczog Edit plenáris felszólalásában.

Gyürk András méltatta az előrelépést, amelyet az új rendelet az átláthatóság területén is jelent. Az új szabályozás szerint ugyanis a roamingárak követhetőbbek lesznek, azokról a szolgáltatók üzenetben értesítik előfizetőiket. "A fogyasztókat a határ átlépésekor kötelező lesz automatikusan tájékoztatni az adott országban arról, hogy hány forintba kerül a percenkénti roaminghívás kezdeményezése, valamint fogadása" - áll a közleményben. A képviselő arra is kitért, hogy hosszú távon a cél a verseny helyreállása lenne, tehát az árak maximálása a remények szerint csak átmeneti eszköz. "Az a körülmény, hogy a műszakilag szükséges, indokolható költségek fedezetén túlmenő díjakat fizetnek a polgárok és vállalkozások, erősen negatívan hat a versenyképességre is, és a hatékony működésre a belső piacon" - tette hozzá.

Hegyi Gyula hangsúlyozta, hogy "ez a döntés közelebb hozza az állampolgárokhoz az uniót, és a hétköznapi élet szintjén teszi könnyebbé az életüket". A magyar képviselő szerint az lenne a leghelyesebb, "ha az egységes piacként működő EU-n belül minden hívás belföldinek számítana, és csak az unión kívül számolnának fel roaming-díjat. De amíg ezt nem lehet elérni, folyamatosan csökkenteni kell a roaming-díjszabást." Ugyancsak fontosnak tartja, hogy a rendelet csak a díjak maximumát határozza meg, s így a szolgáltatók az árak mérséklésével versenyezhetnek egymással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!