Berta Sándor

Csillapíthatatlan az adatéhség

Az emberiség által felhalmozott adatmennyiség évente 60 százalékkal nő. Ez egyszerre jelent üzletet az adattárolókat gyártó cégek számára és problémát, illetve kiadásokat a vállalatoknak, az intézményeknek és a felhasználóknak.

A szakemberek szerint a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az egyszer eltárolt fájlok több mint felét soha nem többé nem nyitják meg az emberek. A cégek például számos dokumentumot csak jogi vagy más okokból tárolnak el akár évekig, és gyakran teljesen megfeledkeznek róluk. Az elraktározott adatmennyiség tehát folyamatosan nő és ugyan az adattárolás a csökkenő áraknak köszönhetően egyre olcsóbb, mégis jelentős feladat. Az IDC piackutató cég felmérése szerint a következő öt esztendőben az évente eltárolt adatmennyiség továbbra is 60 százalékkal nő majd.

Gary Cosgrave, a Waterford Technologies munkatársa úgy véli, hogy 2010-ig az emberiség 988 milliárd gigabájt új információt fog összegyűjteni. A Waterford Technologies végezte az EMC adattárolási cég megbízásából azt a felmérést, amelyből kiderült, hogy a felhalmozott fájlok több mint 50 százalékára csak egyszer van szükségük a vállalatoknak és a felhasználóknak, vagyis csak foglalják a helyet.

Ami azonban egyrészt probléma, az másfelől óriási üzlet is az adattárolással foglalkozó cégeknek. Jó példa erre, hogy csak Németországban a távközlési információk elraktározása 50-75 millió euró plusz kiadást jelent az internetszolgáltatóknak és a telekommunikációs társaságoknak. S emellett elegendő csak az operációs rendszerek vagy a játékok egyre növekvő méretére gondolni: ezek a programok valósággal falják a gigabájtokat és minél több mindent végez az ember a számítógépe segítségével, annál inkább nőnek majd a fájlhegyek és az általuk elfoglalt terület.

Egyszerű kísérlet: elég csak rákeresni a PC-nken tárolt leggyakoribb (doc, jpeg stb.) formátumú fájlokra, a program több ezer találatot fog kiadni. Szintén elgondolkoztató, hogy ma már a levelezőrendszerek - legyen szó a freemailről, a Hotmailről vagy a Gmailról - is gigabájtos postafiókokat kínálnak, illetve, hogy több tíz gigabájtos adattároló lemezek (HD-DVD, FVD, Blu-ray stb.) versengenek egymással. Az adattárolás mértékének növekedésével pedig nő a számítógépek előtt eltöltött idő és a PC-k fogyasztása is. Úgy tűnik azonban, hogy a digitális korszak 22-es csapdájából az emberiségnek nehéz lesz kitörnie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • turul16 #13
  • ffxi #12
    Már megint tele van a vinyóm filmekkel és sorozatokkal, fenébe. Kéne másik vinyó.
    Hoppá... mintha erről írna a cikk :)
  • Zoleeca #11
    Windows lemezkarbantartó :)
  • turul16 #10
    Tanultunk 2 érdekes számot :)

    És megtudtuk, hogy nagy lóvé lenne egy progiban ami megmondja mit nem használ az ember a gépén, vagy legalább segít felkutatni.
  • duke #9
    A vege az lesz hogy az egesz fold osszes atomjat adattarolasra fogjuk hasznalni es akkor aztan annyi lesz az emberisegnek.
  • peter01 #8
    Erre 1 példa a fizikatanárom aki még a komnizmusbol maradt itt, és ő azt mondta hogy inkább üljönk be 1 kocsmába, beszélgessünk a haverokkal és igyuk le magunkat minthogy itthon msn-ezzünk vagy cseteljünk ...
  • Szefmester #7
    most élünk a digitális őskorban.. (gyűjtögető életmód)

    majd akkor fogunk rendet rakni ha bármikor bármit beszerezhetünk pár "adatfarmról" ..
  • sgbo #6
    Ennek a cikknek tényleg nincs értelme. De legalább a kutatást végző emberek jól elvoltak vele (és jól is kerestek) : legalább nekik volt haszna.
  • 505thZajcev[PT] #5
    Chubakkanak sincs semmi ertelme :D
  • who am I 7 #4
    és akkor most mi a fa*z van?Amikor még nem volt gép, akkor háborúztak 1900as évek elejeközepe...most hogy van gép, hogy nagyok az adatok/játékok/filmek/zenék az a baj, h beléptünk a 22es csapdájába, és több időt töltünk gép előtt mint pl. kocsmábarészegen,vagyazutcánverekedni,vagykaszinókba/kurvázni járni stb.vagy épp háborúzni...ez elég nagy visszafejlődés jah azért a tisztelt nagyokosok az, h megállapítják ezt a nagyvárosokról, azért vidéken még nem álltbe ez az halálosadatkapkodás.hót felesleges ez a cikk.nincs semmi értelme :S