SG.hu·

Google - indul a kormányzati keresés

A keresőcég még mindig talál magának újabb célterületet, ahová kiterjesztheti népszerű szolgáltatásait. Ezúttal amerikai államok oldalait igyekeznek jobban elérhetővé tenni, a keresések kibővítésével.

A Google vasárnap jelentette be, hogy egészen pontosan négy állammal, Arizona, Kalifornia, Utah és Virginia vezetésével tárgyalnak a hivatalos internetes oldalak fejlesztéséről. A probléma ezekkel elsősorban az, hogy a működtetők egyfajta hirdetőtáblaként, nem pedig a kétirányú, az állampolgár és az állami szervek közötti kommunikáció eszközeként tekintenek ezekre, ami több korlátozáshoz vezetett. Ezen szeretnének most változtatni, mégpedig a keresőcég motorja segítségével.

"A probléma lényege, hogy az általánosan használt keresőmotorok többnyire nem férnek hozzá a nyilvános anyagok jó részéhez" - magyarázta Darrell West, a Brown Egyetem professzora. A most kötött megállapodás pénzügyi vonatkozással nem bír, ám végre megnyitja az államok weboldalainak eddig nem elérhető részét a Google keresője előtt, amely ennek köszönhetően beindexelheti azokat és elérhetővé teheti a tartalmakat azon felhasználók számára, akik gyors keresésekkel szeretnék ezen iratokat fellelni.

J.L. Needham, a Google termékmenedzsere a jelenlegi állapotot úgy értékelte, hogy számos dokumentum csak elméletben nyilvános, hiszen a legtöbben nem tudnak ráakadni az interneten, vagyis nem adottak a kívánt feltételek. Most azonban az úgynevezett oldaltérképek segítségével - a közös protokoll kidolgozását megcélzó projektről már korábban beszámoltunk - végre nekiláthatnak a munkához. Ez természetesen nem jelenti új tartalmak megjelenését az interneten, mindössze arról van szó, hogy a Google több találatot ad majd, amennyiben a kormányzati oldalak anyagaira keresnek rá a felhasználók.

A katalógus kibővítésére két állam - Utah és Virginia - jelenleg is a Google Custom Search Engine elnevezésű motort használja, a többiek most csatlakoznak a projekthez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gabe Dearborne2007. 05. 03.. 18:33||#3
Ami nincs meg a GOOGLE-on, az nem is létezik.<#mf1><#hehe>
© A12748152007. 05. 02.. 10:24||#2
Ha valamire nem találsz szavakat, akkor a Google fog. <#vigyor>
© Tetsuo2007. 05. 01.. 18:21||#1
Néhány év és a gondolatainkban is keresni fog.. 😉