Berta Sándor

Több százmillió eurót kap az ETI

Az európai uniós tagországok kutatási miniszterei Würzburgban tartott konferenciájukon megállapodtak az Európai Technológiai Intézet (ETI) kiépítésének fő sarokpontjairól.

A megbeszéléseket Annette Schavan német kutatási miniszter vezette. Konkrét döntések ugyan nem születtek, azonban ezek meghozására legkésőbb idén júniusig sor kerül, így idén ősszel már megkezdheti munkáját az új intézmény. Ehhez azonban szükség van arra, hogy az Európai Unió kidolgozza a 2008-tól 2013-ig terjedő időszak finanszírozási koncepcióját.

Annette Schavan mindenesetre optimistán nyilatkozott: "Jelentős lépést tettünk az ETI létrehozása felé. Szeretnénk, ha az intézmény működésének költségeit 50 százalékban az európai ipar fedezné." Jan Figel illetékes uniós biztos szerint a megállapodás ebben a kérdésben már közel van és az ipar hozzájárulásával első lépésként 600 millió euró jöhetne össze. Mindez azt jelenti, hogy az Európai Unió egyelőre búcsút inthet korábbi ambíciózus terveinek, miszerint az Európai Bizottság 2,4 milliárd eurós, a 2008-2013 közötti időszakra szóló büdzsével kívánta létrehozni az Európai Technológiai Intézetet (ETI).

Mint ismeretes, az ETI megalapításáról már 2005 szeptemberében döntés született egy összeurópai kutatóintézet létrehozására, amely új lendületet adhat az európai kutatás-fejlesztésnek. Az intézmény létrehozásáról szóló terveket tavaly februárban José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke jelentette be. A 2,4 milliárdos költségvetés elsősorban a tagállamok ellenállásán bukott meg, ugyanis tisztázatlannak ítélték a finanszírozás és az intézmény szervezeti felépítésének a kérdését, valamint vita volt arról is, hogy hol legyen az Európai Technológiai Intézet központja. Utóbbi téma érzékenyen érint minket, hiszen Ausztria, Lengyelország és Szlovákia mellett felmerült annak lehetősége is, hogy Magyarországon legyen az ETI székhelye.

"300 millió euró a minimum, ez alatt bele sem érdemes vágnunk a projektbe. A intézmény székhelyének kérdésében pedig elég később dönteni" - jelentette ki Frieder Meyer-Krahmer német szakállamtitkár. Vita van arról is, hogy milyen területekkel foglalkozzon az új intézet. Németország az energiagazdaságot és a klímaváltozást jelölte meg, de más tagállamok egészségügyi, gyógyszer- és kommunikációs technikai kutatásokat is végeznének. Annette Schavan javaslata szerint felmerült az a lehetőség is, hogy az ETI egy az európai egyetemeket és főiskolákat, valamint cégeket összefogó hálózat legyen és ne egy önálló intézet.

Úgy tűnik tehát, hogy közel sincs akkora egyetértés az összeurópai kutatóintézet létrehozásának kérdésében, mint azt korábban hinni lehetett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kisb92 #3
    Az elképzelés sztem nem rossz, de mivel az egész európai unió egy bürökratikus szarrá alakult, amiből pár ember jól megél, így ennek is ez a sorsa, addig szarakoznak vele, míg az egész elévül.
  • Tetsuo #2
    a zsebekben is
  • bertino #1
    van péz