Gyurkity Péter

Ismét uniós büntetéssel fenyegetik a Microsoftot

Az Európai Bizottság most ismét keményebb hangot ütött meg a szoftvercéggel szemben, amelyet a három éve húzódó viták egyedüli okozójának vélnek. Az elmúlt 50 évben nem tapasztaltak ilyen ellenkezést.

A testület ismételten súlyos napi büntetéssel fenyegette meg a redmondi céget, amiért az a mai napig igyekszik kibújni az eredeti, 2004 májusában hozott rendelkezés alól és továbbra is díjhoz köti a fontos információk, adatok átadását riválisainak. A Microsoft arra hivatkozik, hogy ingyen nem akarják kiadni saját munkájuk eredményét, szellemi tulajdonukat pedig igyekeznek megvédeni a vetélytársaktól. Az európai fél ezt a kifogást nem fogadja el, a bizottság a teljes átjárhatóságot követeli meg az amerikai cégtől.

Jonathan Todd, az Európai Bizottság szóvivője meglehetősen keményen fogalmazott a rakoncátlankodó szoftvercégről. "Az európai trösztellenes törekvések 50 évre visszatekintő történetében nem volt még példa arra, hogy egy vállalat elmulasztotta volna megtenni a számára előírt lépéseket. Nyilvánvaló, hogy ez a cég nem kíván megfelelni a trösztellenes intézkedéseknek" - jelentette ki a szóvivő a sajtó kérdéseire. A napi büntetést egészen 2005 decemberéig visszamenően kiszabhatják, ami a 2006 júniusáig terjedő időszakra nézve további 500 ezer eurót jelentene.

A vita továbbra is az interoperabilitás, vagyis a kompatibilis szoftverek fejlesztésének megkönnyítése körül bonyolódik. Az Európai Bizottság szerint a Microsoft a látszólagos együttműködés (dokumentáció elkészítése és átadása a Windows platformról a riválisoknak) ellenére igyekszik kijátszani a rendelkezéseket. A végső döntés azonban tovább csúszik, így hiába a most meglebegtetett napi hárommillió eurós büntetés, ennek egyelőre csak a lehetősége merült fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fv #23
    Az adminisztrátori jog megvolt. BSPlayer nem ment, helyette használtam JetAudiot (végülis az is jó). De sajna nem futott rajta az Edius 4 sem, pedig az egy kb. egy éves progi - és nekem nagyon kell a munkához. Az ACDSee és a Photoshop is hibákat produkált. Dr.DivX úgy tett, mintha menne, de végülis nem csinált semmit. :)
  • dester #22
    Minden bizonnyal a Microsoft dolga ezeket közölni, csak sokan ezzel együtt is nem voltak képesek vista kompatibilis programot írni.
    Sok vírusírtó mint pl. a nod32, már tavaly kijött vistara való verzióval, de manapság szinte mindnek van legalább béta verziója.
    Melyik programok nem futottak rajta? Legalább kompatibilitási módban kipróbáltad? Ja és néhány program futásához rendszergazdai jog kell, vista alatt ehhez run as administratorral kell indítani ezeket, mert különben csak sima felhasználói jogokkal fut.
  • ironmaiden #21
    Nalam nod32 kaspersky is ment vista alatt. eszerint voltak akik megkaptak a modositasok listajat. Es keszitettek is vista kompatibilis verziot.
  • fv #20
    A napokban felraktam a Vistát. Gondoltam, harminc napig tesztelgetem, aztán meglátjuk... Na - tíz napig bírta, mikoris teljesen összeomlott. Addigi tapasztalatok: kedvenc programjaim kb. fele nem futott rajta. A munkára használható progik közül meg szinte az office-on kívül semmi. A vírusírtókkal annyi gond volt, hogy inkább hagytam a fenébe, és időnként bebútoltam xp-vel, hogy leírtsam azt az egy-két trójait, ami beugrott. Végül mégis egy vírusírtóval tettem tönkre - figyelmeztetett ugyan, hogy nem lesz jó vége, én csak telepítettem, azóta nem indul.

    Azért írtam mindezt le, hogy rámutassak - a MS-nak valójában érdeke is volna közölni a szoftvercégekkel, hogy miket változtattak az új os-ben, hiszen jelenlegi állapotában komoly felhasználók nem engethetik meg maguknak, hogy vistát vásároljanak.
  • turul16 #19
    Nem olyan draga az Apple.
    A kozep kategorias nootebook araknal minimalis a kulombseg.
  • Penge4 #18
    Aki a Microfost bünteti az rossz ember nem lehet.

    Cobra: Igen, ez a monopoly helyzetéből adódik. Egyértelműen arra írnak több szoftvert, aminek magas a piaci részesedése. Ez addig nem is fog változni, amíg a M$ nem követ el egy szarvashibát, vagy az Apple nem csökkenti drasztikusan az árait.
  • Turul1 #17
    szerinted az megérné a m$-nak? tod mekkorát bukna rajta? nem kicsit, nagyot. hidd el, az európai piac rohadt nagy bevétel nekik, nem akarják elveszteni.
  • BlueGold #16
    Büntetni azt nem nernek, hátha az M$ azt mondja: akkor only english Windows, a többi 2x Europai Nyelv meglevan sz***va. Utána a választó polgárok netán nem válasszák megújra a balf***sz politikusokat és a szegények elmehetnek dolgozni.
  • Zenty #15
    Az eu abban vicces ,hogy mi a fracnak kell fenyegetözni? Adja kih a bírságot azt kész!
    Ms-nek aztán tök m1 az a nap millák semmi.
    Talán napi 1 milliárd hatásososabb lenne! :)
  • Benoke #14
    "MS nincs monopol helyzetben, csak az ő oprendszere a legszélesebb körben használható. Ha ne mtetszi ka Windows, vehetsz Mac gépet OSX-el. Ja hogy drágább és jóval kevesebb program van rá, mivel mégkevésbé támogatja a külső programokat? Ez term;szetesen az EU-t nem érdekli, mert Európában elenyésző a Mac-ek eladása a PC-khez képest. Vagy használhatsz Linuxot is, csak ott megint elég sok minden nem működik, ami XP alatt igen. MS áttérhetne az online szoftverforgalmazásra, akkor talán nem kéne az Európában élőknek kifizetnie az EU bírságait is az itteni árakban."

    Tehát ez mit jelent? Mit vesz a legtöbb ember? És miért?
    Pontosan leírtad a Monopol helyzetet :)
    Ez az amikor akaratod ellenére nem tudsz választani.
    Ez olyan mint amikor a szocializmusban kitaláltad hogy autót veszel. Jahh baromi nagy választék volt. Azt eldönthetted kell -e vagy nem :D
    Na itt is eldöntheted használsz -e számítógépet vagy nem.
    Ráadásul innovációban élharcosból sereghajtóvá vált, mert a neve eladja a terméket mindegy mi van a dobozban, úgy is meg kell venned.