MTI

Létszámcsökkentés a Motorolánál

Több száz munkahelyet épít le a Motorola Németországban, elsősorban flensburgi egységében, amelyből az UMTS-telefonok gyártását Ázsiába helyezi át.

A cég négy németországi telephelye, Flensburgban, Berlinben, Münchenben és Taunussteinben megmarad, miközben a cég logisztikai és szállítási részlegét kiszervezik. A Motorola 14 nyugat-európai logisztikai központjából tíz a tervek szerint megszűnne. Az ágazati dolgozókat tömörítő IG Metall szakszervezeti szövetség már tiltakozóakciókat jelentett be az átszervezések és munkahelycsökkentések ellen.

A világ második mobiltelefon-gyártója, a múlt szerdán veszteséget és csökkenő bevételt jelentett első negyedéről, elsősorban a telefonok iránti gyengébb kereslet miatt.Vesztesége 181 millió dollár, egy részvényre 8 cent volt, az egy évvel korábbi 686 millió dollár, egy részvényre 27 cent nyereség helyett. A bevételek 9,43 milliárd dollárra estek, az egy évvel korábbi 9,61 milliárdról. Elemzők az egyszeri tételek nélkül 9,25 milliárd dolláros bevételt és egy centes profitot vártak részvényenként.

A második negyedre a cég 2-3 centes nyereséget valószínűsít, nem számítva az átalakítási költségeket. Ugyanakkor az év egészére ismét nyereséget ígértek, mivel mint mondták, a bevételek és az üzemi haszonkulcs javul. A Motorola a tavalyi utolsó negyedben - az egy évvel korábbihoz képest 48 százalékos csökkenéssel - 624 millió dolláros, egy részvényre 25 centes adózott eredményt ért el, a tavalyelőtti negyedik negyed 1,2 milliárd dollárja, egy részvényre 46 centje után. A forgalom 11,8 milliárd dollár lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!