MTI

Motorola - az idén kissé nőhet a hazai mobiltelefon piac

Az amerikai mobiltelefon-gyártó és -forgalmazó cég, a Motorola várakozása szerint az idén összesen 2-2,2 millió mobiltelefon talál gazdára a magyar piacon, gyakorlatilag ugyanannyi mint tavaly, ám az is elképzelhető, hogy kis mértékben bővülnek az eladások.

Suga János, a magyar leányvállalat ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: Magyarországon viszonylag nagy a feketepiac, azaz a többnyire külföldi disztribútoroktól számla nélkül vásárolt készülékek forgalma. A Kínából és Nyugat-Európából illegálisan behozott telefonok éves forgalma elérheti a 100-200 ezer darabot. A Motorolának tavaly a magyar piacon 15-18 százalék közötti részesedése volt, amit az idén 20 százalékra szeretne növelni. A társaság a magyar piacon alapvetően közép és felső kategóriás mobiltelefonokat forgalmaz.

Az elmúlt időszakkal kapcsolatban az ügyvezető elmondta: javult márka megítélése, ami annak is köszönhető, hogy az új dizájnú telefonokból egy változatos, az ügyfeleknek is tetsző portfóliót sikerült kialakítani. Hozzátette: a készülékek műszakilag is jók, amit mutat az ügyfél elégedettség magas szintje.

Suga János az idei évről elmondta: elsődleges céljuk az, hogy növeljék az ügyfél elégedettséget. Úgy vélte, az eladások 30-50 százalékát kitevő alsó kategóriás készülékek piaca az idén tovább csökkenhet, miközben a közép- és felső kategóriásoké ennek megfelelően bővülhet. Ezen belül egyre keresettebbek lesznek a széles sávú mobil internetezésre alkalmas, HSDPA-képes, multimédiás készülékek.

Az ügyvezető szerint a közép- és felső kategóriás készülékek iránti keresletet növeli, hogy az emberek egyre inkább egyre jobb készülékeket akarnak, a szolgáltatók pedig ennek megfelelően alakítják készüléktámogatási rendszerüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!