Napi Online

Nem bírja a versenyt a Motorola

Csaknem hat százalékkal zuhant az amerikai Motorola Inc. részvényárfolyama azután, hogy bejelentette: az idei első negyedévben veszteséges lesz tevékenysége és árbevétele is elmarad a várakozásoktól.

Az árbevételre vonatkozó 10,4-10,6 milliárd dolláros januári előrejelzését 9,2-9,3 milliárdra csökkentette a cég, noha a Wall Street 10,4 milliárd dollárt prognosztizált. A világ második legnagyobb mobilkészülék-gyártója már az előző két negyedévben is csalódást keltő eredményekről számolt be, mivel elavult típusaival nem tudja tartani a lépést a zsebtelefonok öldöklő világpiaci versenyében.

Ed Zander, a Motorola elnök-vezérigazgatója - akit korábban a társaság megmentőjének tartottak és aki hozzá is kezdett egy jelentős átszervezéshez, amelynek részeként már elbocsátottak 3500 embert - közölte: alaposan átalakítják a termékfejlesztést és felülvizsgálják a marketingstratégiát annak érdekében, hogy a profit csökkenése nélkül követni tudják a készülékek piaci árának esését.

Egyes elemzők pozitívan értékelik, hogy a cég ahelyett, hogy mindenáron tartani igyekezne piaci részesedését, inkább a nyereséges működés helyreállítására koncentrál. A kedvezőtlen fejlemények miatt leváltották David Devonshire-t, a Motorola pénzügyi igazgatóját, és ügyvezető igazgatóvá nevezték ki Greg Brownt, a hálózati és vállalati üzletág vezetőjét. A bejelentések nyomán gyengültek a cég ázsiai beszállítóinak részvényei is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!