SG.hu·

Kína: szakítópróba lesz a kalózkérdés

A kommunista állam finoman jelezte, hogy az Egyesült Államok által kierőszakolt kalózellenes eljárások veszélybe sodorhatják a két ország közötti együttműködést, akár szakítópróbához is vezethetnek.

Az elmúlt hetekben Washington több alkalommal is jelezte, hogy nem elégedett az óriási méreteket öltött kalózkodás elleni kínai fellépéssel. A Világkereskedelmi Szervezetnél benyújtott panaszok főleg arra irányulnak, hogy visszaszorítsák a tömeges másolást, amely az amerikai álláspont szerint óriási veszteséget jelent a tengerentúlon. Kína most visszavágott, finoman jelezve, hogy nem érdemes feszegetni a kérdést, amelyet amúgy is házon belül szeretnének megoldani.

Ilyen értelmű kijelentést tett Wu Yi főtitkárhelyettes egy pekingi konferencián, aki egyben a két ország közötti gazdasági kapcsolatokért is felel a Világkereskedelmi Szervezetben. Elmondása szerint az amerikai küldött teljesen figyelmen kívül hagyta a kínai fél által életbe léptetett szabályozást és a határozottabb fellépést, amely különösen az utóbbi időszakban éreztette hatását. Példa nélkül állónak nevezte a két panasz szinte egyidejű benyújtását, amely komoly feszültséget idézhet elő a jelenlegi kapcsolatokban.

Ez elsősorban a szellemi tulajdon kérdésében folytatott együttműködést sodorhatja veszélybe, miután a kínai kormány rendkívüli mértékben elégedetlen az amerikai magatartással. Ennek ellenére ígéretet tettek arra, hogy a szervezet előírásainak megfelelően fognak eljárni a kérdésben, és tudomásul veszik a számukra esetleg kedvezőtlen döntést.

Az eset érdekessége, hogy éppen ma mutatják be a legújabb törvénytervezet-csomagot, amely nem kevesebb mint 14 esetben szabályozza a szellemi tulajdon és a védett alkotások felhasználásának kérdését. Yi ehhez még hozzátette, hogy tavaly a kínai bíróságok összesen 6441 ügyben hallgatták meg a feleket, és 988 személyt vettek őrizetbe a szerzői jog megsértésével. Állítása szerint az ezen a területen folytatott munka és az elért eredmény Kínában szintén példa nélkül áll, így kissé értetlenül állnak a panaszok előtt - ugyanis az EU is hasonló lépést tervez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© fv2007. 04. 25.. 17:12||#31
"A msik náluk az élet nem kerül annyíba, mint itt, sõt itt sem kerül annyíba az élet, mint a németeknél, továbbá a németeknél sem kerül annyíba, mint az USA-ban, illetve az USA-ban sem kerül anyíba, mint Angliában és így tovább."

Nem flame-bõl, de: Mi van? A gáz Magyarországon a legdrágább az EU-ban; Budapest az egyik legdrágább európai város; az USA-ban meg kevesebb mint harmada a benzin ára a németéhez képest. Szóval lehet, hogy Kínában sokkal olcsóbb az élet, mint itt, de abban nyugodt lehetsz, hogy mind Nyugat-Európában, mind az USA-ban a legtöbb dologhoz kevesebb pénzért juthatsz hozzá, mint nálunk.
© tmisi2007. 04. 25.. 14:22||#30
ja a cikkhez mellékelt kép :)
© feamatar2007. 04. 25.. 03:02||#29
elfelejtettem közölni hogy csak egy bizonyos irányban vizsgálódik a cikk; de viszonylagosan általánosítani lehet belõle
© feamatar2007. 04. 25.. 02:37||#28
van egy érdekes cikk; ebben vannak infók; amelyek bõvebben kifejtik gondolataimat

http://www.bimeo.hu/bor-cipo/2007/070103.htm
© feamatar2007. 04. 25.. 02:36||#27
kínában nem kell megvenni a fejeseket; ha azt mondják hogy ez a kínai nép ellenében van akkor eltûnik...lásd: erotika...
© feamatar2007. 04. 25.. 02:34||#26
Tiananmen nem arra volt példa sajnos, hogy van demokráciára igény; másrészt ott van Hongkong; az pl kapitalista városként el volt angol "gyarmatként"
© echo2007. 04. 25.. 02:21||#25
Hát ebben a kérdésben: Hajrá kína! Ezekben az években fog eldõlni, hogy milyen irányba alakul a szerzõi jogi szabályozás. Remélem legalább Kínában nem fogják tuni úgy megvenni a fejeseket mint az EU-ban meg az USA-ban. (na jó még a skandináv országokban van valami ellenállás, a többi híg fos)
© quentit2007. 04. 25.. 01:27||#24
Hozzászólásokhoz: Tényleg tök jó dolog a net...
Az USA meg el akarja lehetetleníteni a net rádiókat (is)...
Többszörösen túlzásba viszik amit a szerzõi jog védelme alatt mûvelnek! <#felkialtas><#levele><#heureka>
© A12748152007. 04. 25.. 01:22||#23
A többi viszont teljes mértékben stimmel, én még csak annyíval egészíteném ki, hogy nálluk már több ezer éve diktatúra van. Nem is tudnak másképpen gondolkodni, sajnos.<#szomoru1>
© A12748152007. 04. 25.. 01:20||#22
"60óra lehet a hetente munkában töltött idõ a munkások számára... olcsó a rabszolgamunka...1000dollár"

Ne félj rokonom volt kint, látta õket, igaz hogy látszólag sokat dolgoznak, de a valóságban a munka helyükön reggeliznek, ebénelnek és sziesztáznak szép nyugodtan, lehet hogy 12 órát vannak ott, de hogy nem annyít dolgoznak és nem akkora üttemben az holt fix. A msik náluk az élet nem kerül annyíba, mint itt, sõt itt sem kerül annyíba az élet, mint a németeknél, továbbá a németeknél sem kerül annyíba, mint az USA-ban, illetve az USA-ban sem kerül anyíba, mint Angliában és így tovább.