Gyurkity Péter

Független szervezetté válna az ICANN

Az internetes doménrendszert felügyelő szervezet vezetése a függetlenedést tartja stratégiája egyik legfontosabb sarokkövének, ez azonban az Egyesült Államok és a szakértők ellenzésébe ütközhet.
* Az új stratégiát a felelős bizottság tette közzé márciusi jelentésében, amelyben megfogalmazták és kijelölték a legfontosabb célkitűzéseket. Helyet kapott itt a függetlenedés kérdése, amelynek értelmében az ICANN független nemzetközi szervezetté alakulna át, kibújva az amerikai ölelésből, amely miatt annyi kritika érte már korábban a panelt. A szakértők azonban mást sejtenek a háttérben, ezért többnyire óvatosan szemlélik a kísérletet.

Többen azon a véleményen vannak ugyanis, hogy a manőver nem más, mint az esetleges felelősségrevonás, a beszámoltathatóság elöli menekülés. Amennyiben az ICANN független nemzetközi szervezetté válni, az Egyesült Államok elvesztené jelenlegi megkülönböztetett szerepét - a Kereskedelmi Minisztériumon keresztül meglehetősen nagy befolyást gyakorolnak a döntéshozatalra, lásd .xxx domén -, ez azonban nem feltétlenül jelentene jót a kívülállónak. Példaként hozzák fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, valamint a FIFA-t, amelynél éppen a beszámoltathatóság hiánya vezetett több botrányhoz, megkérdőjelezhető eljárásokhoz.

Értelemszerűen maga az USA is ellenezne egy ilyen próbálkozást, hiszen ez azt jelentené, hogy az amerikai bíróságok szinte minden lehetőségüket elveszítenék a szervezet lépéseinek ellenőrzésére, felülvizsgálatára. A jelentést értékelő szakértők egy esetben néznék jó szemmel a kezdeményezést, ehhez azonban az kell, hogy az ICANN nemzetközi panelek létrehozásában segédkezzen, amelyek a jövőben egyfajta ellenőrző, beszámoltató szerepkört gyakorolnának és kezelnék a vitás ügyeket. Egyelőre azonban a szervezet amerikai irányítás alatt áll és ez önmagában elegendő táptalaj a vitáknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M0rph3u5 #3
    "szabad országban minden ember azt csinálhat, amit szabad"...
  • Wittgen #2
    Ami független, azt már egyből károsnak kiáltja ki az USA.
  • bandypappa #1
    A "nagy szabadság" országában minden megtörténhet. (amit engednek)