Gyurkity Péter

Kifejthetjük véle­mé­nyün­ket az inter­net irá­nyítá­sá­ról

Az amerikai kormányzat az internetezők véleményére kíváncsi, mielőtt szeptemberben megújítaná az ICANN-nal kötött szerződését. A szervezet is elindította saját oldalát, ahol szintén kommentálhatjuk az amerikai befolyást.

Az internet felügyeletéért - többek között az első szintű domének kezeléséért - felelős ICANN és az amerikai kereskedelmi minisztérium között létrejött szerződést a tervek szerint szeptember 30-án hosszabbítják meg. Ennek életbe lépése előtt azonban a kormányzat lehetőséget ad az internetezők számára, hogy közvetlenül is kifejthessék véleményüket az eddigi munkáról, a kívánt változásokról, illetve a két fél közötti kapcsolatról, amely eddig is sok vita tárgya volt.

Hozzászólásunkat az ICANN által felállított weboldalra, vagy közvetlenül a kereskedelmi minisztérium alá tartozó NTIA email címére ([email protected]) küldhetjük el. Ez az első alkalom, hogy a világhálót igénybe vevő felhasználók kifejthetik a véleményüket, így nem meglepő, hogy nagy érdeklődés kíséri a lépést. A minisztérium és a szervezet egyetlen feltételt szabott meg, ez pedig a közeli határidő, a kommentek beküldésére ugyanis legkésőbb péntekig (július 7.) van lehetőségünk.

Kockázatos lépés ez a kormányzat részéről, hiszen az érdekeltek egy része már jó ideje követeli a kapcsolat módosítását. Ezt többen az amerikai befolyás érvényesítésének eszközeként értékelik, amire kiváló példa az .xxx domén esete: a három beterjesztett új első szintű tartomány közül egyedül a pornóoldalakat egyesítő tervezet bukott meg, sokak szerint a politikai nyomásnak és az utolsó pillanatban végrehajtott amerikai manővereknek köszönhetően. A .com, vagyis a VeriSign céggel kötött megállapodást az EU is vizsgálja, míg az ENSZ tuniszi Információs Társadalom Csúcstalálkozóján a felügyelet jelenlegi módját kifogásolták a kevésbé szerencsés országok.

A lehetőség tehát adott, hogy változtassunk a jelenlegi módszeren, amely elsősorban az amerikai befolyásra alapoz. Kérdés, hogy miért hallgatna a kormányzat az internetezők véleményére, ha gazdaságilag hátrányosabb helyzetben lévő országok, az ENSZ és az EU javaslatainál sem volt hajlandó erre?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • muerte2 #1
    Hahh ez tetszik! Kifejtehed a véleményed maximum figyelmen kívül hagyjuk. :D