Gyurkity Péter

Megkerüli az ICANN-t az USA?

Az amerikai kormányzat együttműködő partnert keres a legfontosabb doméneket is magában foglaló root fájl kezelésére és karbantartására. Ez figyelmeztetés, és egyben fenyegetés az ICANN számára.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium által kibocsátott értesítés szerint olyan együttműködő partnert keresnek, amely vállalná az úgynevezett rootfájl kezelésével kapcsolatos három legfontosabb feladat elvégzését. Ezek a következők lennének: az internet protokollok technikai paramétereinek (kódok, portszámok, azonosítók) kezelése, az adminisztratív tennivalók (domének karbantartása, esetleges kibővítése, stb.), illetve az IP-blokkok (IPv4 és IPv6) kiosztása az egyes régióknak, szolgáltatóknak, valamint egy részük fenntartása speciális célokra.

A feladat tehát a jelenleg is munkáját végző Internet Assigned Numbers Authority (IANA) irányítása lenne, amely többek között az első szintű doméneket is kezeli. Amint azt tudjuk, ezt jelenleg az ICANN végzi, hiszen ők birtokolják a jelenlegi szerződést. A kormányzat természetesen nem szeretné azonnal felrúgni ezt, ám sokan máris figyelmeztetésként, fenyegetésként értékelik az értesítőt, amely kifejezetten a szervezet ellen irányul. Bár az ICANN felett gyakorlatilag maga a kereskedelmi minisztérium és az amerikai kormányzat gyakorol befolyást, a korábbi megállapodás az idei évben lejár, és óvatosan kell eljárniuk az ügyben, hogy megakadályozzák a jelenlegi rendszer szétesését. Egyesek ugyanis attól tartanak, hogy a túlzott amerikai befolyástól való félelem miatt több régió elszakad és saját megoldás kialakításához fog.

Ehhez azonban az Egyesült Államok továbbra is ragaszkodik: az ENSZ tuniszi Információs Társadalom Csúcstalálkozóján (World Summit on the Information Society) eldőlt, hogy továbbra is az ICANN (vagyis az amerikai fél) mondja ki a döntő szót, tehát a jövőben is a washingtoni székhelyű szervezet dönt majd például az internetcímek kiosztásáról. Igaz, létrejön egy nemzetközi, a kormányok felett lévő, demokratikus fórum, amelynek az első ülésére Görögországban kerül sor, ám ez csak az alapvető kérdésekben lesz illetékes. Az amerikai hegemónia ezen a területen továbbra is töretlen maradt, míg a világ többi részének gyakorlatilag csak véleménynyilvánítási joga lesz.

Ebbe természetesen nem mindenki nyugszik bele. A kezdeményezések hatására létrejött az e-IANA tesztüzeme, amely egyrészt a funkciók automatizálását teszi lehetővé, másrészt pedig nagyobb beleszólást engedélyez az egyes országoknak. A mostani ajánlatban a Register szerint több vállalat, így a NeuStar, az Afilias és a brit Nominet is érdekelt, bár az korántsem biztos, hogy az érdeklődés hatására az ICANN elvesztené a szerződést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • foxrocks #5
    Nekem semmi gondom nincs a mostani rendszerrel, szerintem jól csinálják.

    Meg ugye az Internet nem magyar találmány, se nem európai, így nem tudom mit ugrálunk...
  • atlagember #4
    Ezt miért az USA kormánya keresi?
    Ezzel lényegében deklarálja, hogy az internet az usa tulajdona, tehát az csinál vele, amit akar.
  • rigidus #3
    "hogy gyakorlatilag az USA "birtokolja" az internetet"

    ... internetet is
  • ddfg #2
    Megunja a vilag osszes tobbi orszaga, hogy az USA menozik, hogy "o a vilag ura" es lesz belole haborus helyzet, vagy csondesebben megoldodik az egesz? Szvsz az internet ket reszre szakadasa nem oldana meg semmilyen feszultseget, epp ellenkezoleg. Mellesleg nekem nem tetszik, hogy gyakorlatilag az USA "birtokolja" az internetet
  • An-Dee #1
    Látom lassan nem internet2 lesz, hanem külön lesz egy net usa-ban és egy a világ többi részén.