Gyurkity Péter

Szövetség az e-hulladék csökkentéséért

Tucatnyi nagyvállalat alakított új szövetséget az ENSZ asszisztálásával, amelynek elsődleges célja az elektronikai hulladék csökkentése, a tartósabb termékek előállítása és a később fejlesztés, frissítés biztosítása.

A Solving the E-waste Problem névre keresztelt kezdeményezés több nagyvállalat, így a Microsoft, a HP és a Philips részvételével alakult meg. Összesen 16 cég jelezte együttműködési szándékát, akiket három ENSZ-ügynökség, kormányzati hivatalok és felsőoktatási intézmények egészítenek ki, a cél pedig az újrafeldolgozás hatékonyabb támogatása, a lehetőségek bővítése, emellett pedig a termékek élettartamának kitolása, a fogyasztás mérséklése, vagy legalábbis szinten tartása érdekében.

A kezdeményezés több területre is kiterjed, a mikrohullámú sütőktől az akkumulátorokon át a fénymásolókig és hajszárítókig számos termék lehetőségeit igyekeznek kibővíteni. Itt egyelőre a felhasznált anyagokból indulnak ki: a megszokott módon csökkenteni szándékoznak a káros anyagok kibocsátását, pazarlását, a nehézfémek bekerülését a környezetbe, ám eközben az értékes komponenseket is igyekeznek újra feldolgozni. Példaként említik az arany és a platina mellett az indiumot és ruténiumot - ez utóbbi kilónkénti ára a 2002-es 70 dollárról 723 dollárra ugrott.

Az StEP több projektet is elindít a közeljövőben, amelyekben a megfelelő jogi háttér kialakítását is igyekeznek majd elősegíteni Az elsődleges partnerek itt az Egyesült Államok, az EU és Japán, miközben a gyártókat a hosszabb élettartamú, könnyebben frissíthető, továbbfejleszthető termékek előállítására szeretnék rábírni. Kérdés, hogy ez mennyire sikerülhet, hiszen az érintett cégek éppen a fogyasztás állandó növelésében, a folyamat fenntartásában érdekeltek.

Az együttműködő cégek termékein mindenesetre felbukkan majd a kezdeményezés logója, ezzel is jelezve, hogy az adott cég igyekszik megfelelni a nemzetközi előírásoknak. A kezdeményezők szerint mindez nem növeli majd az árakat, ám segít a vásárlóknak a megfelelő termékek kiválasztásában és azok kezelésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Morden23 #3
    "Talán egy kicsivel kevesebb hulladék keletkezne, ha nem kellene hw fejlesztés egy - egy újabb oprendszer miatt."

    Ha már itt tartunk, akkor összehasonlíthatatlanabbul több hardware-fejlesztést indukál a játékpiar, mint az OPrendszer-váltogatás.
  • sailor470 #2
    Talán egy kicsivel kevesebb hulladék keletkezne, ha nem kellene hw fejlesztés egy - egy újabb oprendszer miatt. Vagy esetleg sokáig kompatibilisek lennének az alaplapok és a processzorok.
    De ez csak álom marad...
  • Wittao #1
    "Az elsődleges partnerek itt az Egyesült Államok, az EU és Japán"

    Hát ez itt a probléma... a termelést mindenki tolja át Ázsiára az olcsó munkaerő, és a jogszabályok hézagossága miatt. Pont azok nem csatlakoznak, akik a termelés javát viszik a piacon (pl. Kína).