Gyurkity Péter

Az Intel is a Vista frissítésére vár

Az Intel vezérigazgatója jelezte, hogy vállalata a Windows Vista első javítócsomagjára vár, és ennek megjelenéséig nem hajlandó alkalmazni a szoftvert. Az eredeti verzió nem nyerte el tetszésüket.

Paul Otellini a ZDNet blogbejegyzése szerint a Bank of America Technology konferencián jelentette ki, hogy az Intel sok más vállalathoz hasonlóan óvatos álláspontra helyezkedik és a frissítésekkel megvárja a Windows Vista első javítócsomagjának megjelenését. Ezt az elképzelést azzal indokolják, hogy szakértőik nem találták megfelelőnek az operációs rendszer végleges verzióját és azt tanácsolták, hogy a komoly lépések előtt mindenképpen várják meg a kezdeti gyermekbetegségeket leküzdő javításokat.

"Nem tudok olyan szervezetről, amely még az SP1 előtt komoly frissítésre szánná el magát" - jelentette ki a vezérigazgató, amikor a véleményét kérdezték a Vistával és annak várható eredményeivel kapcsolatban. Ez az óvatosság azonban szerinte nem árthat a Microsoftnak, mivel a legtöbb cég a nagyvállalati (enterprise) licenceket helyezi előtérbe. A fogyasztói szegmensben a Vista az XP-hez hasonlóan teljesít majd, vagyis a vásárlói igények csak szép lassan erősödnek meg, ám előbb-utóbb a többség átáll majd az új verzióra.

Otellini válaszaiban azt is elejtette, hogy a Vistával a Windows platform szinte minden korábbinál közelebb került a Mac OS-hez. Ezt a helyzetet nem minősítette, ám többen tudni vélik, hogy a vezérigazgató nagy rajongója a platformnak.

Ehhez a feltételezéshez nagyszerűen illeszkedik, hogy állítólag komoly szerepet játszott abban, hogy az Apple fontolóra vette az Intel chipek alkalmazását saját termékeiben. Véleményét összefoglalva a következő képet kapjuk: a magánszemélyek a külcsín hatására fokozatosan beadják derekukat, míg a nagyvállalatok mindenképpen kivárnak az első javítócsomagig.

A cég terveit illetően Otellini annyit árult el, hogy a piaci részesedést a 10 éves szint közelében szeretnék tartani. Ez az x86-chipek piacán 72 és 86 százalék közötti eredményt jelent, vagyis nem sok esélyt hagynának az AMD-nek saját tervei végrehajtására. A Linux szerinte egyelőre csak az ultramobil eszközöknél terjed igazán, ám elárulta, hogy a közelmúltban a Microsoftot is igyekeztek rábírni arra, hogy a jobb teljesítmény és nagyobb hatékonyság érdekében optimalizálja kernelét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #61
    "SB Live 5.1 :)
    Ebből a kártyából nem 10 darabot vettek.
    Vista Driver az nincs."

    Az MS és a Creative összevesztek valami apróságon, azért nem volt eddig. Most már úgy tudom van. Mindenesetre én gyorsan eladtam az Audigy kártyámat, amikor hallottam a problémákról. Ma már az integrált zajkeltők is épp elég jók, nem érdemes vacakolni az egyébként sem túl jó SB kártyákkal.
    Vadúj OS-hez képest egyébként kifejezetten jó a driver ellátottsága. Az XP sokkal rosszabb volt annakidején.
  • BiroAndras #60

  • BiroAndras #59

  • huuu #58
    SB Live 5.1 :)
    Ebből a kártyából nem 10 darabot vettek.
    Vista Driver az nincs.
    Támogatás terén bukutt a vista.
    2 év múlva elvileg jön az új windows.
    Kihagyom a vistát. Érdekes, hogy idáig nem tudtam kihagyni egyik windows példányt sem.
    Reménykedek, hogy ezt sikerül.
    Eddigi leggyengébb win-nek tartom.
    Minnél tovább tökéletlenkedik vele a microsoft annál erősebb lessz az xp és más.
    Sajnos kényszerből ezt kell használnom. Flash miatt, és számtalan program miatt nem váltunk.
    "tökéletes nincs, de hogy ennyire szar legyen valami?"
  • BiroAndras #57
    "ne nevezd már az xp-t mercinek"

    Helyettesíts be akkor mást, tök mindegy. A lényeg, hogy az XP nagyságrendekkel többet nyújt, így természetes, hogy több erőforrást igényel (vö. a merci jóval nehezebb, így takarékosabb motorral is többet eszik). Másrészt a gépek teljesítménye is nőtt közben, így értelmetlen is lett volna ugyanarra a hardverre optimalizálni.
  • Garrett27 #56
    hát nem hülyeségből van még mindig tesco gazdaságos PC-kiárusítás ixpékkel...
  • Lame #55
    Ezzel en is igy vagyok.
    SP1 elott tuti hozza nem nyulok.
    XP-t is csak sp2 utan hasznaltam.
  • Sanyix #54
    LOL ne nevezd már az xp-t mercinek :)))) merci meg pont nemjól jön ide. Ugyanis gyenge, de legalább sokat fogyaszt, + jó drága egy jel miatt :)
  • BiroAndras #53
    Egy merci többet eszik, mint egy szuzuki. Mi ezen a meglepő?
  • Vorpal #52
    Azt még had tegyem hozzá, hogy én nagyon szivesen váltanék - szeretem az uj dolgokat, és sajnálom, hogy ez most igy néz ki.