SG.hu·

Érkeznek az asztali PC-kbe szánt DDR3 memóriák

Felbukkantak a harmadik generációs memóriamodulok, amelyek alacsonyabb fogyasztásukkal és jobb sebességükkel hivatottak felváltani a DDR és DDR2 családba tartozó példányokat.

Távol-keleti források szerint elsőként a Super Talent készítette el prototípusát, amely bepillantást enged a harmadik generáció előnyeibe. Magát a szabványt ugyan a JEDEC még nem is véglegesítette, ám a gyártó a szervezet tagjaként úgy gondolja, hogy kissé előremehet és már korábban megkezdheti a sorozatgyártást. Ennek érdekében a Samsunggal szerződtek le, a hivatalos bejelentés azonban még várat magára.

A DDR3 egyik nagy előnye az alacsonyabb fogyasztás, amit többek között a feszültség csökkentésével sikerült elérni. Ez ugyanis 1,5 Voltra esett vissza, míg az órajelek megugrottak, tovább emelve az eddigi korlátokat. Ez jelenleg 800 MHz-től 1600 MHz-ig terjed, jóllehet egyes gyártók - így az Aplus - már korábban elkészítettek korai, alacsonyabb frekvencián (400, illetve 533 MHz-en) működő példányokat. A Super Talent azonban a Samsung chipjeire épít és az elsőként felbukkanó 512 MB-os modult várhatóan további változatok követik majd a közeljövőben.

A DDR3 egyébként megőrizte az egyel korábbi generáció által meghonosított, 240 lábas illesztősínt, a két család tagjai azonban nem kompatibilisek egymással. Ahogy azt említettük, a nagy gyártókat tömörítő JEDEC még adós a szabvány véglegesítésével, ennek publikus dokumentációját az év közepére várják. Nagyjából ekkor szeretné a Super Talent is piacra dobni az első modulokat, jóllehet a terv még változhat. Az biztosnak tűnik, hogy mindenképpen szeretnék megelőzni a kompatibilis alaplapok megjelenését.

Elsőként várhatóan az Intel mutatja be ilyen termékeit, a gyártó ugyanis már jó ideje készül a Bearlake család megjelenésére. Ennek tagjai már támogatni fogják a PCI Express 2.0-t, valamint a DDR2 és DDR3 modulokat, amelyeket azonban egyszerre nem használhatunk. Az AMD szintén készül, jóllehet útitervük szerint csak 2008-ban jelennek meg az első ilyen asztali termékek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lee562007. 02. 20.. 18:34||#19
Sima DDR ramok mióta is vannak piacon, 5-6 éve?, Mondj egy játékot ami nem megy rajtuk...
© lee562007. 02. 20.. 18:32||#18
Mi téves, én is ezt mondtam, csak max kell egy kis fantázia miközben olvasod 😊

A hibrid megoldások sose sikerültek jól eddig mondjuk.
© lee562007. 02. 20.. 18:31||#17
"-5 hónap mulva kiadnak egy játékot, ami csak ddr3-as ramokkal megy..." - ekkora marhaságot is rég hallottam...
© Balumann2007. 02. 20.. 15:41||#16
Többen is így gondolják. De ha nem bõvítenek elegen (bár lehet az nélkül is), 4-5 hónap mulva kiadnak egy játékot, ami csak ddr3-as ramokkal megy... Pontosabban olyan vga fog kelleni, ami mellett csak ddr3-as ram megy, valami ilyesmi. A játék készítõk sztem végtelenségig tudják effektezni a játékot (aztán nem optimalizálják). Legalábbis az Ubisoft ilyen irányban van sztem.
© Inquisitor2007. 02. 20.. 15:08||#15
Biostar P35 DDR2 & DDR3 Bearlake Boards

Azért az senkinek sem gyanus, hogy ezek a chipsetek minimum 3 hónapja sorozatgyártásban vannak az Intelnél és DDR3 ramot támogatnak? Úgy értem érdekli a gyártókat a JEDEC szenvedése, mert nem úgy néz ki. (A novemberben debütáló ngymagos procik is már sorozatgyártásban voltak májusban anno, eBay-en zsák pénzért már nyár elején vehetett aki akart ...)
© Inquisitor2007. 02. 20.. 12:50||#14
"ebbõl nekem ugy tünik, elég csak a memóriát cserélni, vagyis régebbi ddr2-es ramokat még meg lehet majd tartani,..."

Téves. Van/lesz olyan lap amin van DDR2 és DDR3 foglalat is, mint a nemrég bemutatot Biostar Intel P35 (Bearlake) chipsetes hibrid lapja. Volt ilyen DDR1/DDR2 lap anno i915-bõl is. Persze az érdemi P35 deszkákon csak DDR3 foglalat lesz.
© jin2007. 02. 20.. 12:21||#13
Xbox360-ban már 1 éve ott figyel a ddr3-as 700mhz 512mb ram.
© fourgee2007. 02. 20.. 04:25||#12
Nekem nem lett volna sz@r, csak pénzem nem volt rá... Most meg évek óta próbálok beszerezni egy bontatlan csomagolású 1200-est, de valószínûleg már 0% az esély rá... Na nem baj, egy csomó demo fent van Youtube-on is, kedvencem a Symbolia. 😊
© archkoven2007. 02. 19.. 23:34||#11
Nekem sima 266-os ddr van csak a gépemben és kurvára nem érzem szükségét a váltásnak, processzor, videokártya minden oké, még játszani is tudok.
Majd ha lecserélem biztos megint a legújabb lesz mindenbõl, de addig kurvára leszarom. Lenne pénzem cserélgetni, de nem érzem szükségét egy cseppet sem.
© lee562007. 02. 19.. 22:32||#10
Igen?, rákényszeritenek hogy csak dd3-at vehecc?, más nincs a piacon?, létszükséged a mindig a lehetõ legujabb cuccokat megvenni?, nem?, akkor mit problémázol...

Amugymeg "...valamint a DDR2 és DDR3 modulokat, amelyeket azonban egyszerre nem használhatunk..." ebbõl nekem ugy tünik, elég csak a memóriát cserélni, vagyis régebbi ddr2-es ramokat még meg lehet majd tartani, ha ilyen alaplapba ruházunk bé.