MTI

Esett a Motorola profitja a negyedik negyedben

Az amerikai Motorola Inc., a világ második számú mobiltelefon-gyártója a tavalyi utolsó negyedben - az egy évvel korábbihoz képest 48 százalékos csökkenéssel - 624 millió dolláros, egy részvényre 25 centes adózott eredményt ért el, a tavalyi negyedik negyed 1,2 milliárd dollárja, egy részvényre 46 centje után.

A forgalom 11,8 milliárd dollár lett, az októberben jósolt 11,8-12,1 milliárd dollár alsó szélén. A Motorola korábban már profitfigyelmeztetést adott ki, emögött elemzők árháborút sejtettek. Az elemzők ekkor 25 centre csökkentették egy részvényre eső eredmény-várakozásukat.

A cég az utolsó negyedben 66 millió mobilkészüléket adott el, 23 százalékkal többet, mint a harmadik negyedben, és 48 százalékkal többet, mint 2005 utolsó negyedében, de úgy vélik, hogy a földrajzi eloszlás és a termékszerkezet nem volt jó, ezért a forgalom elmaradt a várttól. A cég ugyanakkor a negyedben közel 1 százalékkal, 23,3 százalékra növelte világpiaci részesedését és továbbra is második a piacvezető Nokia mögött.

Elemzők szerint a Motorola profitfigyelmeztetése és csökkenő profitja arra vall, hogy árháború bontakozott ki a nagy nemzetközi gyártók között, és megszenvedik annak árkövetkezményét is, hogy a túlérett nyugati piacok után most a kevésbé telített, felzárkózó, elsősorban ázsiai piacok megdolgozása van soron, olcsóbb készülékekkel. Emiatt az értékesítés mennyiségben gyorsan nő, de az árak és a haszonkulcsok szerényebbek. A finn Nokia, a világ legnagyobb gyártója októberben maga is jelezte, hogy piacszerzés végett csökkenti árait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mod #2
  • menpe #1
    Na majd lassan én is növlem a profitjukat egy V3 beszerzésével