Dojcsák Dániel

Digitális fényképezőből mérőszalag?

A kaliforniai DigiContractor egy meglepően újszerű fejlesztéssel rukkolt elő a digitális fényképezés területén iPhotoMeasure nevű szoftverével. Ez az az első fénykép alapú mérőprogram a piacon.

Az iPhotoMeasure a készítők ígérete szerint bármely digitalis kamerából egy elektronikus mérőszalagot képes varázsolni. Az elv igazán egyszerű: a fotósnak el kell helyeznie egy apró, 15-20 centiméter nagyságú négyzetet, az úgynevezett DigiTarget eszközt valahol a fényképezendő területen, majd egyszerűen megnyomnia az exponáló gombot.

Az apró kiegészítő nyílvánvalóan az arányok meghatározására szükséges a képhez, majd a fényképet a számítógépre töltve, a program a képen látható összes felületet leméri, legyen az ajtó, fal, ablak vagy bútor, ráadásul állítólag 93-99%-os pontossággal. A néhány százaléknyi eltérés miatt nyilván nem érdemes a házépítést és egyéb mérnöki munkákat erre bízni, de egy asztalos vagy falfestő számára igenis komoly segítség lehet, hiszen személyes jelenlét nélkül fel tudja otthonról mérni az elvégzendő munkához szükséges alapanyagok mennyiségét, amivel időt és pénzt tud megtakarítani. A lényeg, hogy a DigiTarget eszköz eljusson a megrendelőhöz, amit elektronikus úton is meg lehet oldani, majd az ügyfél kinyomtatja saját magának, így a szakembernek valóban nem kell feleslegesen fáradnia.

A pontosság viszont több tényezőtől is függ, de úgy tűnik minden esetben elfogadható értékeken marad. 12 méter távolságból 93%-os pontosságot mértek a tesztelők, de 9 méteren ugyanez már 98%-ra javul, illetve még pontosabb lesz, ha még közelebb kerül a céltárgy. A torzulást nem a szoftver hibája okozza, hiszen az minden esetben 100%-ot teljesít, viszont a különböző minőségű fényképezőgép-lencsék miatt lehet eltérő a pontosság.

A szoftvert jelenleg az Egyesült Államokban a Builder's Book nevű cég forgalmazza, akik szerint mindent meg kell tenni azért, hogy a vállalkozók olyan könnyen végezhessék el munkájukat, amilyen könnyen csak lehet. Oussa Awad, a cég vezetője elmondta: "Mindig keressük az olyan könyveket és szoftvereket, amik egyszerűsítik a munkát, és az iPhotoMeasure ilyen. Mivel a vállalkozónak nem kell fizikailag megjelennie a munka helyszínén egy felmérés céljából, pénzt, időt és benzint spórol meg, sőt több időt tud szánni a tényleges munkára, amivel a hatékonyságát és a profitját is képes növelni."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #15
    Ez egy sima referenciaracsos meretezes. Viszont csak akkor megbizhato ha a lencse pont merolegesen nez a merendo feluletre. A hiba pont a lencse torzitasabol adodik. Ezt tudomanyos felhasznalasnal ugy szoktak kikuszobolni, hogy lefotoznak egy jo nagy negyzetracsot a laborban es kiszamitjak a korrekcios adatokat. Ha viszont sztereokepet hasznalnanak, akkor a karmerahoz kepest ferde feluletekkel is lehetne mit kezdeni.

    ps: Szukseg eseten barmilyen a kepen levo ismert meretu targy, egy zsebszamologep es egy kepszerkesztobe integralt tavolsagmero is pont ilyen eredmenyt hoz. (csak kezzel kell a pixeleket meterre valtani)
  • endale #14
    Ott fogják használni ahol elegendő ez a pontosság, és nem akarnak sokat szarakodni. A lakberendezőknek tényleg jól jöhet. Sokszor tényleg jobb fotózni mint mindent lemérni. Néha fel kell mérnem házakat, de a homlokzatnál ált. csak max 2 méretet mérek a többit a fotókról határozom meg (persze csak ott ahol belefér egy kis pontatlanság)
  • PíszLávJuniti #13
    ötlet jó, de gyak nem.
    aki pontosan akar mérni, annak meg lézeres távmérő
  • csorfab #12
    Hát nem tudom, szerintem még mindig egyszerűbb odamenni az adott megmérendő hosszhoz centivel, mint elhelyezni a méretarányt, lefényképezni, átvinni számítógépre, elindítani a programot, kiértékelni, stb... És ráadásul még nem is annyira pontos... De ez az én véleményem.
  • gforce9 #11
    jó, ezt aláírom :D de azért kijött felmérni személyesen is nem? :)
  • G_ArchAngel #10
    manapság nem számolnak a szakemberek olyan gyorsan:)

    én AC-del számoltam kültéri vakolatot legutóbb, +10% ráhagyással, a szaki szerint +20% kell...

    ám legyen, aztán még az enyém is sok lett a végén - a szaki nagyon szépen és pontosan dolgozott, csak a számolás nem ment neki:D
  • gforce9 #9
    szép találmány, kár hogy értelme kb 0, ha egy festőt veszünk alapul... a felület nagyságát kb 2 perc alatt kiszámolja bárki és bediktálja telefonba... a festő nem azért megy ki felmérni a helyszínt, hogy kiszámolja hány liter/kiló anyag kell a munkához. Persze azért is, de főképp azért, hogy megbecsülje, mennyi idő kell rá, milyen anyaggal érdemes dolgozni, kell e állványozni stb.. mert ugye az se mindegy, mert a munkadíj teszik ki a költség jórészét, de biztos jó ez a találmány, valakinek....
  • G_ArchAngel #8
    egy festő még oké, de az asztalosom nem szeretém, hogy ezzel mérje fel a mennyiséget, vicces lenne egy 120%-os költségvetés:)

    még ArchiCAD-del is szépeket lehet tévedni a valósághoz, nemhogy egy ilyennel:D

    ellenben bontási tervekhez jó lesz, azt úgysem lehet visszaellenőrízni:)
  • Tetsuo #7
    3Ds leképezőprogi már régóta van, sok helyen használják is. Ez egy for dummies, "lakossági" változat.. tehát nem mérnököknek, geodézikusoknak készült.
  • Möci #6

    Tényleg egy kissé esetlenűl közelíti meg a cikk írója a dolgot. (Írt valamit, mert köllött.)

    Egy óriási dolognak tartom ezt a szoftvert, és nagyon használhatónak!
    Például a lakberendezésnél. Elkészítem a fotót és otthon a monitoromon, szinte dologtalanul kapok egy 3D-s szerkeszthető és berendezhető képet.
    De tovább megyek. A bútorokat és berendezési tárgyakat is így lefotózva tudom úgy használni, hogy egyből berendezhetem velük a kívánt teret, hiszen innentől kezdve ezeket a tárgyakat !!!méretezetten!!! illeszthetem oda, ahova szükséges.
    A lakberendező munkáját a felmérés (ami jelzem igen időigényes és nagyon odafigyelős) utáni rajzolgatás, esetleges szerkesztés teszi ki. A tényleges lakberendezés a munkának elenyésző töredéke, viszont hab a tortán. A cikkben leírt rendszerrel (ha tényleg úgy működik, ahogy azt sejtetik) a munkaidőm nagyon jelentős része felszabadul. Persze dolgoznom azért kell, de ugyanannyi idő alatt lényegesen több vázlatot tudok majd készíteni és elvetni, ezáltal a jövedelmem is megugorhat.

    A dolog pontosságáról meg annyit, hogyha ugyan arról a témáról több felvételt készítek több szögből -ami egyébként is szükséges a 3D-hez-, akkor ezt összefuttatva a számítógépen egy közel 100%-os pontosságú képet kell, hogy kapjak.