Gyurkity Péter

Kiválik a 3Dlabs a Creative-ból

A hírek szerint a két cég megállapodott a különválásról, vagyis a jelenleg tulajdonos Creative útjára engedi a négy éve felvásárolt céget. A 3Dlabs visszatér eredeti profiljához, a különálló grafikus chipek tervezéséhez.

Hock Leow, a 3Dlabs elnöke az EETimes-nak adott interjúban árulta el, hogy a cégen belül már elsikálták az ügyet, vagyis szabad kezet kaptak a megfelelő befektető megtalálásához. Ez ugyanis az egyetlen előfeltétele annak, hogy a cég kiváljon a Creative berkeiből, és a vállalattól függetlenül folytassa tevékenységét. Azt még nem lehet tudni, hogy visszatérnek-e a professzionális megoldásokhoz, vagy tovább erősítik a főleg hordozható eszközökbe szánt médiaprocesszorok vonalát.

A Creative még 2002-ben vásárolta fel a 3Dlabs-t, mégpedig azzal a céllal, hogy a gyártósorral nem rendelkező céggel kiegészítve a professzionális megoldások mellett elsősorban a fogyasztói piacra szánt fejlesztésekkel egészíti ki termékskáláját. Ezen elgondolás részeként bukkantak fel a Wildcat VP kártyák mellett a Graphics Blaster termékek 2003-ban, ezek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az Nvidia és az ATI öldöklő versenyében a cégnek nem sok esélye volt egy stabil bázis kialakítására, ennek beismerése után pedig fokozatosan kivonultak a mainstream asztali szegmensből és egyre inkább a hordozható multimédiás eszközökre koncentrálták a fejlesztést.

A frissen 3Dlabs Semiconductor névre keresztelt cég az elnök nyilatkozata szerint visszatér eredeti profiljához, a grafikus chipek tervezéséhez. Első termékük a kedden bejelentett DMS-02, amelyet szintén multimédiás eszközökbe szánnak: a két ARM 926EJ processzormagra támaszkodó fejlesztés 720p üzemmódú H.264-lejátszást, 2D/3D megjelenítést, fizikai számításokat és egyéb megoldásokat támogat. A 130 nanométeren készülő chipet a Creative egyik partnere gyártja, minthogy a cégnek nincs saját gyártósora.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!