Gyurkity Péter

Az USA-ban is elrajtolt a PlayStation 3

Japán után a tengerentúlon is bemutatkozott a konzol, amely körül máris egy külön iparág épült fel. Hatalmas sorok, várakozás és újraértékesítés - variációk egy konzol megvásárlására.

A Sony üdvöskéjének megjelenése az Egyesült Államokban is hasonló extázist váltott ki, mint hazájában. A reménybeli vásárlók tömött sorokban igyekeztek hozzájutni egy-egy példányhoz, amit azonban nem feltétlenül saját használatra szereznek be. A cél ugyanis az újraértékesítés, mégpedig online aukciók útján, ahol a legtöbbet ígérő viheti el a megvásárolt példányt. Az elsők között elvétve akadtak igazi játékosok, fanatikusok, míg egyes aukciós oldalak máris korlátozni igyekeznek a konzolok gyors eladását.

A tervek szerint összesen 400 ezer példányt szállítottak volna le a PS3-ból, ebből azonban a friss beszámolók alapján mindössze 250 ezer jutott el valóban az amerikai boltokba és jelent meg a polcokon csütörtök éjfélre. Ez természetesen azonnal méretes rohamot idézett elő, ám a legtöbben egyértelműen csak ideig-óráig tervezték megtartani a készüléket. Amint arról korábban beszámoltunk, a két változat (20 és 60 GB-os merevlemezzel) hivatalosan 500, illetve 600 dollárért talál gazdára, míg az aukciókon ennél jóval magasabb árat lehet kicsikarni a fanatikusokból. A Reuters az eBay Marketplace Research adataira hivatkozva arról számolt be, hogy az újdonsült tulajdonosok pénteken átlagosan 2717 dollárért szabadultak meg a konzoltól.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Pedig az eBay maga is korlátozni igyekezett az eladásokat: ezt kizárólag a korábban minimum 50 tranzakciót végrehajtó, 98 százalékos minősítéssel bíró eladóknak engedélyezték, a többiek kénytelenek voltak más aukciós portálon hirdetni portékájukat. Könnyen lehet, hogy a másodkézből vásárlók jártak jobban: megúszták a várakozást és az ezzel járó kényelmetlenségeket. Volt, ahol a türelmetlen emberek között kisebb-nagyobb összetűzések zajlottak le, egy helyen pedig még rablást is megkíséreltek a sorban állók között, itt egy embert meglőttek, akit súlyos állapotban szállítottak kórházba. Másutt a várakozás minifesztivállá alakult, zenével, finom ételekkel és kisebb rögtönzött előadásokkal. Az élelmesebbek igyekeztek minden lehetőséget kihasználni, néhányan például saját helyüket kínálták fel a sorban pénzért.

A Sony év végéig 1 millió példányt szeretne leszállítani a tengerentúlon, ami nem lesz egyszerű. A legújabb becslések szerint a japán óriás legkevesebb 840 dollárt költ minden egyes elkészült darabra, ami jócskán a kereskedelmi ár felett helyezkedik el. Az iSuppli ebbe az összegbe nem számította bele a vezérlőt, a kábeleket és a csomagolást, vagyis a teljes összeg még ennél is több lehet. A cég tételesen felsorolja az egyes komponensek költségeit, mégpedig a rivális Xbox 360-al összehasonlítva. Tanulságos olvasmány, még ha egyes részletei megkérdőjelezhetők is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #100
    Na, íme a felmerült problémák: http://ps3.ign.com/articles/746/746492p1.html
    A legidegesítőbb az, hogy - úgy tűnik - nem-HDCP kompatibilis megjelenítőre nem-másolásvédett tartalmat sem küld ki HDMI-n.
  • dez #99
    Érdekes, amikor emberek meg sem próbálnak gondolkodni, mert akkor esetleg más következtetésre jutnának, mint amire akartak... :)
  • dez #98
    (gy.k. nem azt mondom, hogy biztos nem lesz semmiféle hiba. De aki hibalistákról beszél, az prezentálja is.)
  • dez #97
    Ahh, már értem, szóval egyesek a jövendölő gömbjükben látják, hogy mi minden technikai probléma derül majd ki a PS3-ról... :P Hiszen a xbox360-ról napokkal később már jöttek a hírek, és az egyszerűen nem fordulhat elő, hogy a PS3 jobb legyen, ááá... :D
    Sajnos én ilyen kíváncsi vagyok, és az én koromban már nem változik az ember... [Én már egyszer jól megöregedtem, de aztán visszafiatalodtam. Túlzottan is. Most megint egy kicsit öregednem kell. :P]
  • Gerygrey #96
    Így van, épelméjű ember (gondolom a "pécés" kifejezés ennek a szinonímája akart lenni) sosem fogja megérteni ezt a felhajtást. Ez csak egy vacak játék, semmi több.
  • Liquido #95
    dez Te most ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod? Az nehezen fordulhatna elő, hogy pár nap után problémák merülnének fel (bár nem lehetetlen). Ha vársz néhány hónapot, majd akkor találkozhatsz gondokkal. Persze az is előfordulhat hogy semmi gond nem lesz, de ugye a technika ördöge nem alszik. És ne legyél annyira kíváncsi, mert hamar megöregszel ;)
  • dez #94
    Sorolnád a PS3 technikai hibáit? 1-2 ismerősöm beszélt ilyesmiről, de valahogy konkrétumokat nem tudtak mondani. Pedig már nagyon kíváncsi vagyok. :)
  • Sanyix #93
    Attól függ miben. Mert van amiben nem.
  • Dzson #92
    Egy pécés ezt soha nem fogja megérteni.
  • Dzson #91
    HDMI kimenet hiányában jöhet a patch. :) Hírek vannak HDMI/DVI adapterről, kábelről, de semmi konkrétum.