Napi Online

Csúnya mínuszt hozott össze a Synergon

Általában gyengére sikeredik a Synergon harmadik negyedéve - nem volt ez másként az idén sem.

A cég az egy évvel korábbi 175 milliós veszteség után most 186 millió forintot bukott a júliustól szeptember végéig terjedő időszakban, nagyjából hasonló okok miatt, mint egy évvel korábban. A társaság egyelőre képtelen felülkerekedni a leányvállalatok problémáin, a két külföldi érdekeltség, a Span és az Infinity csak viszi a pénzt, az első kilenc hónap során közel 350 millió forinttal csökkentették a csoport eredményét. A harmadik negyedévben gyengélkedő anyavállalat és a folyamatosan jól teljesítő Fibex ezek után már képtelen volt a pozitív tartományban tartani az eredményt, ami a külföldi csoporttagok nyomása alatt 185 millió forintos mínuszba csúszott az ősz végére.

Az új tulajdonosok által kezdeményezett átvilágítás eredményeit ráadásul ezek a számok még nem is tartalmazzák, pedig minden bizonnyal előkerül még néhány csontváz a szekrényből. A Synergonnak valóságos csodát - félmilliárd feletti nyereséget hozó negyedik negyedévet - kéne művelnie ahhoz, hogy teljesíteni tudja az év elején beharangozott, 300 millió forint feletti nyereségtervet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!