SG.hu

Az Alföldön épít hálózatot a Synergon

A Synergon tervezi és építi ki két újabb kistérség szélessávú internet-hozzáférést biztosító informatikai infrastruktúráját, valamint a Budakeszi Önkormányzati Hivatal portál és térinformatikai rendszerét. A három projekt együttes értéke közel félmilliárd forint.

A GVOP pályázatain nyertes szarvasi központú Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás és az Abaújszántó és Környéke Településeinek Kistérségi Társulása által kiírt közbeszerzési eljárások eredményeiként a Synergon tervezi meg és építi ki azokat a települések közötti és településeken belüli gerinchálózatokat, valamint csatlakozási pontokat, amelyek Abaújszántó és Szarvas térségekben mindösszesen kétezer-háromszáz család részére biztosítják a szélessávú Internet elérhetőségét.

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (pályázata Magyarország elmaradott régióiban, illetve kistérségeiben fekvő települések és e települések társulásai számára a szélessávú Internet kiépítésével kívánja elősegíteni a felzárkózást, javítani a lakosság életminőségét, a helyi vállalkozások versenyképességét.

A Synergon szakemberei mindkét régióban vezetékes optikai hálózat kiépítésével biztosítják a kapcsolódást a nagysebességű országos gerinchálózathoz, így összesen tizenhét település lakosainak, intézményeinek és vállalkozásainak teszik biztonságosan elérhetővé a szélessávú internetet, megteremtve ezzel a térségi e- önkormányzatok alapjait is. A legkorszerűbb technológiák felhasználásával készülő kistérségi hálózatok további felhasználási lehetőséget is hordoznak magukban, mint pl. IP telefon, kábel TV és biztonságtechnikai rendszerek. Ezek integrálása tovább javítja majd a helyi lakosok igényeinek kiszolgálását.

A GVOP pályázaton sikeresen pályázó Budakeszi Önkormányzat által kiírt közbeszerzési eljárás nyerteseként a Synergon portál megoldást és térinformatikai rendszert szállít az önkormányzat részére. Az önkormányzati hivatal működését eddig számos, szigetszerű informatikai alkalmazás segítette, melyek sok esetben redundáns adatokat is tartalmaztak. A cég szakemberei teljes körű felmérés és elemzés után olyan strukturált központi adatbázissal rendelkező portál megoldást építenek ki, amely helyettesíti az eddigi alkalmazásokat és jelentősen megkönnyíti a felhasználók munkáját. Ez a portál lesz a város új internetes megjelenésének az alapja is, így az oldalra látogatók könnyebben találják majd meg a számukra fontos információkat. A Synergon és alvállalkozója, a DataCard térinformatikai rendszert is fejleszt az önkormányzat részére, amely az új honlap látogatóinak lehetővé teszi a különböző objektumok részletes keresését a térség elektronikus térképén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!