SG.hu

A magyarok felének nem kell számítógép

Az elmúlt egy évben a használati arány nem nőtt számottevően. A többség elismeri ugyan az előnyeit, de minden második honfitársunknak nincs szüksége PC-re, és nem is érdekli a számítógép.

A BellResearch kutatói a hazai PC-használati szokások mellett a számítástechnikával összefüggő ismeretszintet és felkészültséget, valamint a számítógéptől visszatartó okokat is részleteiben elemezték. A legalább 15 éves lakosságot reprezentáló kutatás eredményei szerint a vizsgált alapfogalmak közül az internet a legismertebb: az érintett, 8,5 millió fős sokaság túlnyomó többsége, 88 százaléka tud már róla, háromnegyedük a pontos jelentéssel is tisztában van.

A kutatássorozat egy évvel korábbi adataival összevetve látható, hogy a mutató egy év alatt gyakorlatilag nem változott, kicsivel több mint egymillióan még mindig nem hallottak a világhálóról. A viszonylag ismertebb fogalmak közé tartozik még az e-mail, a vírus és a szoftver is, ezekkel a kifejezésekkel a válaszadók 60-75 százaléka találkozott már, míg például a spamről csupán 28 százalékuk hallott már valahol.

A kutatás eredményei az informatikai ismeretek megszerzésének hiányosságaira is rávilágítanak. A vizsgált körbe tartozók közel kétharmada még semmilyen - szervezett vagy autodidakta - formában nem tanult a számítógép-használatról, az internettel kapcsolatban pedig honfitársainknak mintegy háromnegyede számít teljesen képzetlennek. A tudásszerzők többsége iskolában [kötelező tantárgy vagy fakultatív foglalkozás keretében], illetve barát vagy ismerős segítségével tett szert ismeretekre, ugyanakkor az önképzés is fontos metódus ezeken a területeken.


A kutatók azt is kiemelték, hogy a PC és az internet elfogadottsága és értékelése jellemzően pozitív - viszont ez egy év alatt csupán kismértékben javult -, különösen a fiatalok és a legalább érettségivel rendelkezők körében. A válaszadók 69 százaléka nagy részben vagy teljes mértékben egyetért azzal az állítással, hogy a számítógép jelentős mértékben megkönnyíti az emberek életét. Ötvenöt százalékuk szerint az internetezők a mindennapi élet számos területén előnyben vannak a világhálót nem használókkal szemben, és csupán minden negyedik megkérdezett gondolja, hogy a vírusok és a számítógépes bunözők miatt az internet megbízhatatlan és veszélyes az átlagember számára.

A PC-használat elterjedtsége az utóbbi egy évben nem változott számottevően: öt lakosból kettő [a 15 év felettiek 40 százaléka, hozzávetőlegesen 3,4 millió lakos] használ valamilyen rendszerességgel számítógépet. A BellResearch elemzői rámutatnak, hogy az életkor változatlanul erőteljes befolyásoló tényező. Míg a 15-24 éves korosztály túlnyomó többsége [85 százaléka] kisebb-nagyobb rendszerességgel használ PC-t, illetve a 25-34 és a 35-44 évesek körében is minden második lakosról elmondható ugyanez, a 60 év felettiek körében az arány még mindig csupán 8 százalékra tehető.

A használók 53 százaléka ül a gép elé mindennap, további 35 százalékuk pedig heti rendszerességgel teszi ezt. A legjellemzőbb felhasználási területnek a szórakozás, a kikapcsolódás, illetve a tanulás és a játék számít, ami a PC-használók kor szerinti megoszlásának ismeretében nem meglepő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uniu #16
    "mert 60 körül már kicsit nehezen veszi rá az ember magát akár arra is, hogy a drága idejét gépelés tanulására fordítsa" - Nyugdijj utan nagyon draga az ido:) Amugy meg a gepiro nem draga ?
  • Komolytalan #15
    Én kb 5 éve nem adtam pénzt telefonért, mert mikor lejárt a hűségszerződésem meghosszabbítottam, és mindig olyan új telcsit választottam, ami pont belefért a hűségpontokért vagy mi a tökért járó telefon vásárlási összegbe. Amit most használok az volt kb 4eFt vagy 3 éve :-) Szóval nem mindenki szaladgál 100eFt-s telefonokkal, van aki abszolúte nem is költ rá, így a mobiltelefon elterjedtségből nem kell levonni a nép gazdagságára vonatkozó következtetéseket. Egyébként is, használt P2-vel, meg úgy ált. használt, elavult géppel annyi a szívás, hogy egy kezdőnek nem igazán ajánlanám én se jó szívvel.
  • Komolytalan #14
    Egyébként apósjelölt se használ gépet, mai napig gépírónak diktál, mert 60 körül már kicsit nehezen veszi rá az ember magát akár arra is, hogy a drága idejét gépelés tanulására fordítsa. Emellett egész jól eltölti az idejét, valszínűleg a világ meg Magyarország több helyén járt már, amin én valaha is fogok, szóval nem nevezhető igénytelennek.
  • Komolytalan #13
    Ha túl drága és szégyenled bevallani akkor meg azt mondod hogy nem érdekel a téma Szóval ilyen szempontból 1:1. Mondjuk vidéken elég sokan inkább fát aprítanak az udvaron télire, mert szégyen az informatikai analfabetizmus, de megfagyni se jó dolog, gázfűtés meg mehet a levesbe idén téltől.
  • uniu #12
    Sztem az olaszliszkan elo "magyarokat" nem erdekli a szamitogep...
  • saco #11
    A mostani (de)genereráció számára, most gondolok <30 év, a net/gép természetesnek tűnik, de 30 felett, ha nem dolgozol az üzleti szférában, eléggé el vagy veszve, mert se energiád, se időd nincs rá, sokkal egyszerűbb behuppanni a tv elé és nézni a Mónikát :) 10 év múlva sokkal jobb lesz az arány, majd akkor újra előveszik a témát :P
  • gregor #10
    quentit: A TV is információ forrás,rengeteg ismeretterjesztő csatorna van már,pl.ul Spektrum,Discovery,National Geograpic,Travel stb...
    A google kersőbe beirtam a "traktor" szót,a magyar verzió 354 ezer találatott talált.:)))
  • quentit #9
    Tanulság: akit nem érdekel a net, azt más sem érdekli, ugyanis a net-en minden van :)

    Jó-jó azt elismerem, hogy a magyar net elég kicsi még, pl. a magyar wikipedia-ban nics is benne a traktor szó :) Az angolban meg részletes, képekkel illusztrált szócikk van.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Tractor

  • quentit #8
    Tipikus: ha valami nem érdekel, akkor kifogásokat keresel. A túl drága egy ilyen kifogás az esetek nagy részében.

    Az összes többi igénytelenség, vagy másik kifogás. A lényeg hogy nem érdekli őket.

    És az is hülyeség hogy biztos más érdekli őket. A net alapvető dolog, nem olyan mint a TV hogy nem érdekel, mert információ forrás... Mi van ha pl. nem ismeri egy szó jelentését? Hogy lehet wikipedia nélkül élni???
  • aaaaa #7
    Ha még 1x azt olvasom ,hogy drága a számítógép, komolyan nem hiszem el.
    5-10 ezerért pentium II-es használt gépeket lehet venni kompletten, amiken tökéletesen lehet internetezni, szöveg szerkeszteni, írogatni, képeket nézegetni, vagy zenét hallgatni. PI-est meg talán ingyen is...
    100x jobban, és kényelmesebben lehet akár egy ilyen elavult gépen is internetezni, mint egy 100,000 Ft-os mobilon. Akkor mi a drága ???
    Az nem vesz, aki nem is akar venni... A pia meg a cigi, az a drága... Arra persze az utolsó koldusnak is mindig telik.