Gyurkity Péter

Fenyegető e-mailért ülhet egy indiai internetező

Elektronikus levelekben fenyegetett egy indiai férfi hazája elnökének és miniszterelnökének meggyilkolásával, amiért a rendőrség letartóztatta. Az üzenetek miatt kiterjedt nyomozás indult.

Indiai források arról számoltak be, hogy a hétvégén komoly erőkkel kezdték meg a levelek küldőjének felkutatását Kerala államban. Egy helyi lakos ugyanis internetkávézóból elküldött elektronikus levelekben halállal fenyegette meg Kalam elnököt és Singh miniszterelnököt, és ezeket az üzenetek a hatóságok nagyon is komolyan vették - bár nem volt semmilyen utalás arra, hogy az illető terrorszervezetekkel állna kapcsolatban.

Az internetkávézót a rendőrség megszállta, a tulajdonost és néhány törzsvendéget kihallgattak, vasárnapra pedig el is fogták azt a helyi férfit, aki az üzeneteket elküldte. Az e-mailok alapján ugyanis visszakövették a származási helyet és gyorsan beazonosították a létesítményt. "Az előállított személy bevallotta a bűncselekmény elkövetését" - értékelte a fejleményeket a délnyugat-indiai állam rendőrfőnöke. A részletekről semmit nem árultak el, így nem lehet tudni, hogy a fenyegetést mennyire lehet komolyan venni, illetve, hogy a férfi kapcsolatban áll-e bármilyen szervezettel.

Az elnök és a miniszterelnök szerdán ide érkezik, mégpedig Kerala állam létrejötte évfordulójának megünneplésére, így a helyi rendőrség számára nem volt kérdés, hogy jelentőséget kell tulajdonítani az üzeneteknek. Erre elegendő indokot találtak a több kormányzati tisztségviselőnek és a rendőrfőnöknek is elküldött levelekben, amelyek megemlítették a korábbi merényleteket, robbantásokat. Arról nem szól a fáma, hogy milyen büntetést szabhatnak ki a férfira, de nem valószínű, hogy szemet hunynak a fenyegetés felett.

A szigorú büntetésre az Egyesült Államokban is van példa, ahol politikusok helyett inkább sztárokat szokás megfenyegetni. Két évvel ezelőtt egy Michael Jackson meggyilkolásával riogató kanadai férfit ítéltek egy éves felfüggesztett börtönbüntetésre, aki nem bírta idegekkel a bírósági tárgyalás közvetítését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!