SG.hu·

Nyolc év börtön hackertámadásokért

Nyolc évre ítélték azt a három orosz illetőt, akik brit internetes cégeket zsaroltak és fenyegettek meg átfogó támadásokkal, amennyiben nem fizetik ki a követelt összeget. A hatóságok szerint az oldalak jó része hallgat a zsarolásokról.

A RIA Novosti hírügynökség jelentése szerint a három férfi 2004-es lebukásukig összesen mintegy 2,1 millió eurót zsarolt össze különböző - főleg brit - internetes cégektől, szerencsejáték oldalaktól. Áldozataikat minden esetben azzal fenyegették meg, hogy amennyiben nem fizetik ki a megjelölt összeget, támadást indítanak az oldal ellen, és jelezték, hogy a károk helyreállítása jóval többe fog kerülni, mint a "védelmi pénz".

Nem a levegőbe beszéltek, hiszen a renitens portálok ellen beváltották a fenyegetést. Az egyik ilyen esetben a 10 ezer dolláros összeg megfizetését megtagadó oldal napi 200 ezret veszített - nem számítva a helyreállítás költségeit -, mert elérhetetlenné vált és kénytelen volt szüneteltetni tevékenységét. A három elkövető 2004-ig folytatta a zsarolásokat, ekkor azonban a brit NHTCU (National Hi-Tech Crime Unit) és az orosz rendőrség közös akcióban fogta el az igencsak aktív brigádot. A mostani ítéletben ugyan mindössze 2 ezer eurós pénzbüntetést kaptak fejenként, ám a 8 év börtön kellő súlyt ad a döntésnek.

Abban azonban már megoszlanak a vélemények, hogy a szigorú ítélet milyen hatást gyakorol a támadókra, illetve az internetes cégekre. A hatóságok szerint ugyanis az áldozatok jó része továbbra is hallgat a hasonló esetekről, így az online zsarolók nyugodtan folytathatják tevékenységüket. Ilyen környezetben nem csoda, hogy virágzik az iparág, és ezen nem csak a webkaszinókat és az internetes bukmékereket kell érteni, hanem a zavarosban halászó online bűnözőket is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gyugyo72006. 10. 07.. 11:29||#9
gondolod hogy a jogálam felelöségre vonja az ilyen nagy cégeket nem ezeket a hackereket védem
de nézd meg a Windows Media Pleyert ez is kém
progi a sok közül normális ember rögtön letiltja,
és felelöségre vonta öket valaki ezért nem
mert azt mondják ez nem az ha ha akor miért küld
jelentéseket a cégnek
© BaltásRém2006. 10. 06.. 12:13||#8
de legalább jó esélyük van hogy valami frankó adminisztrátori melót csinálhatnak a sitten...
Bár ha látta valaki a "maga a pokol" vándámos filmet, akkor nem... 😊
© Morden232006. 10. 06.. 10:54||#7
elbasszák
© Morden232006. 10. 06.. 10:53||#6
Ha elbaszzák, akkor bármelyik jogállam.

Ezeket is azért kapták el, mert "elbaszták". Takarodjon dolgozni.
© gyugyo72006. 10. 06.. 10:34||#5
figyelj barátom ezt már évek ota csinálja a
Microsoft és más progi gyárto cégeg hogy kémkednek más gépében legálisan öket ki vonja felelöségre
© JZO2006. 10. 06.. 10:10||#4
Az USA-ban is elég kemény ítéleteket szoktak kiosztogatni
© BaltásRém2006. 10. 06.. 10:01||#3
azért ez a 8 év is csak oroszországban lehetséges.....
nem cicózott a bíró
© PunkZoli2006. 10. 06.. 02:51||#2
eltörni a kezeiket és csá😄
© Morden232006. 10. 05.. 18:28||#1
Ez aztán a megvitatást igénylõ hír.

Üljék le, nagyon helyes. És életükben ne kerülhessenek közel semmihez, ami akár csak emlékeztet egy muzeális PC-re is.