Berta Sándor

Kibertámadást szimuláltak az amerikai hatóságok

Az ördög sosem alszik - tartja a mondás és ennek tükrében az amerikai biztonsági erők egy percnyi pihenőt sem engednek meg maguknak. Ezúttal éppen egy lehetséges internetes támadásra készültek fel.

A mostani gyakorlat bármelyik hollywoodi forgatókönyvírónak a becsületére vált volna. Az első online akciók elleni gyakorlatokra már idén februárban sor került és ezt a rendezvényt az amerikai belbiztonsági minisztérium szervezte meg és koordinálta. A cél az volt, hogy az állami és a magáncégeket, illetve szervezeteket megfelelő módon felkészítsék egy a kibervilágban bekövetkező esetleges terroristatámadásra.

Nos, úgy tűnik, a gyakorlat jól sikerült, mert már a sokadik ilyen rendezvényüket tartották meg az amerikai hatóságok. A közvélemény ugyanakkor biztonsági okokból eddig csak kevés részletet ismerhetett meg. Most kiszivárgott egy Powerpoint-bemutató és meglehetősen érdekes dolgokra derült fény. A belbiztonsági minisztérium ugyanis nem az al-Kaida vagy más terroristaszervezetek kibertámadásaira készül fel, az akciók kivitelezői a globalizáció-ellenes csoportok, környezetvédelmi és békeaktivisták, valamint más hasonló jámbornak nevezhető szervezetek voltak.

A Wired magazin irónikusan azt a címet adta egyik cikkének, hogs "Amikor a hippik kiberterroristákká válnak". A fő célpontot a legutóbbi gyakorlatban a Worldwide Anti-Globalization Alliance nevű szövetség jelentette, amelyik DDoS-támadásokat hajtott végre egyes oldalak ellen és így akadályozta meg a hozzáférést. A másik fő ellenfél a Black Hood Society nevű csoport volt, amelyik katonai hálózatokat támadott meg és magára vállalt több elővárosi vonat és kormányépületek fűtőhelyiségei ellen elkövetett merényleteket.

Ezután a People's Pact baloldali társaság részben megbénítja az ország energiaellátását, majd a The Tricky Trio nevű hackertrió behatol a légiközlekedési hatóság számítógépes rendszerébe és manipulálja az északi haderő-parancsnokság kommunikációs rendszereit. Kitör a káosz. Valaki ezt kihasználva személyes adatokat lop el egy egészségügyi adatbázisból. Logikai bombák robbannak fel, manipulálják a vezeték nélküli hálózatokat és hamis adatokkal árasztják el az internetes címeket.

A négynapos gyakorlat alatt összesen 800 online támadást szimuláltak. Az akciókban összesen 300-an vettek részt, akik 21 000 e-mailt küldtek és fogadtak. Kérdés persze, hogy ha bekövetkeznek ilyen támadások, mennyit érnek majd ezek a tapasztalatok a gyakorlatban?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dotkom #12
    :D
  • NEXUS6 #11
    ;)
    Azt várom hogy commandante 1x2x még beszóljon. Kell a motiváció egy akkora munkához.
  • tdlgothic #10
    Ezután már könyvet is írhatnál.

    [nem szólt be]
  • NEXUS6 #9
    És habár nem olyan népszerű ez a topic, de azért külön commandante (és muerte2) kedvéért folytatnám;))):

    Az emberek gondolkodásának átalakulása alatt azt a folyamatot értem, amelynek során az emberekben tudatosul az a tény, hogy az internethez hasonlóan az őket körülvevő fizikai világ is máshogy működik, mint amit azt a jelenlegi hierarchikus társadalmi struktúra csúcsán álló csoportok érdekei által vezérelt tömegtájékoztatási eszközökből kiáramló valóságkép sugall. Ezt a tudatosodást, ezt a folyamatot nevezhetjük "Mátrix-effektusnak".

    A valóság és a média által közvetített kép közötti különbség abban gyökerezik, hogy a Föld fejlettebb társadalmai már valóban megértek egy a jelenleg követett gazdasági és politikai viszonyokkal szemben álló olyan átalakulásra, mely abból következik, hogy a megtermelt javak már minden állampolgár részére egy kielégítően magas mennyiségben és színvonalon álhatnának rendelkezésre, ha éppen a társadalmat kézben tartó csoportok uralta elosztási rendszer nem fosztaná meg a többséget ezen javak "viszonylagosan korlátlan" élvezetétől.

    Itt most nem egy elvetemült neo-kommunista forradalomra gondolok, hanem arra hogy az olyan közösségek amelyek nem szenvednek hiányt az erőforrásaikban autómatikusan átalakulhatnak egy a környezettel egyensúlyban álló, ajándékozó-kultúrává.

    Erre több példa is van , ezek alapvetően olyan közösségek, amelyek számára a környezet viszonylagos bőséget biztosít, ahol nincs értelme a javak kisajátítására törekedni és ezáltal hatalmat/presztizst szerezni, hanem éppen ellenkezőleg, az jelent a közösség szemében értéket, ha olyat tudsz megosztani másokkal, amivel a többiek nem rendelkeznek.

    A modern korban a számítástechnika hihetetlen fejlődése hozott létre olyan viszonyokat, hogy az azt használó csoportok soha, vagy csak nagyon ritkán és rövid időre szűkölködtek az aott területet jellemző erőforrásokban. Így több csoport is autómatikusan felvett ilyen ajándékozó-kultúra jelleget.
    Alapvetően a hackereket szokták megemlíteni, de valójában az internet nyújtotta szabadság minden embernél, előhív olyan aktivitást, amit egyébként soxor akkor se tenne meg ha fizetnének érte. (Pl weboldal/blog nyitásával fórumokon való aktivitással olyan infót oszt meg, amihez a hagyományos csere kultúra eszközeit felhasználva, csak súlyos pénzekért juthatna hozzá.

    Ez a tudatosság aztán abban nyilvánul, meg hogy az emberek egyre kevesebb hajlandóságot mutatnak, hogy olyn dolgokért fizessenek, ami számukra vagy nem képvisel értéket, vagy úgy érzik már lerótták a kötelességüket. Gondolok itt az adócsalások magas számára, vagy egyszerűen arra, hogy olcsó kínait vesznek, vagy a neten csereberélnek, ahelyett, hogy kifizetnék a termékek "rendes" árát. Szal az emberek, már nem csak a virtuális térben warezolnak!;)

    Sajnos a másik oldalról is jön egy ellenreakció, amikor a számítástechnikai kapacitást és a törvényi szabályozatlanságot kihasználva a szolgáltató cégek és vállalatok, szinte korlátlanul zúdítják a társadalomra a jogosulatlan követeléseket: prkolási, közüzemi, biztosítási díjak, bankhitel részletek stb, mellyel azokat a kieséseiket kompenzálják, amit az embereknek pl. az internet haszmálatával, a pontosabb információk hoz való hozzájutással okoznak nekik.

    Az egyre inkább eluralkodó totális jogi káoszon, vagy egy totális adminisztratív ellenőrzés (BIG BROTHER stílusban), vagy az emberek/közösségek jogainak a termelési viszonyokhoz való reális átalakítása biztosíthatná.
    Persze a jelenlegi állapot is fennmaradhat, ha az emberek általában nem gondolják másképp.

    Asszem kb ennyi;)
  • NEXUS6 #8
    Értem a viccet, de nem szeretem!

  • muerte2 #7
    Nexus6 kötözködöl?! Buzievagy?!


    Na nehogy komolyan vedd!!!
    Csak tömörítettem Commandante gondolatait. (Lehet hogy veszteséges lett a tömörítés.)
  • dotkom #6
    Commandante: bal lábbal keltél föl vagy mi van?
  • NEXUS6 #5
    Bocs hogy veszteségesen tömörítettem a hozzászólásomat, szal csak a te kedvedért:

    Az államokat vezető politikai elit számára az internet jelentette kockázati tényező, nem abból a tényből fakad, hogy az állam gépezete túlságosan támaszkodik erre a kommunikációs rendszerre és ennek bizonyos szélsőséges elveket valló egyének tudatos tevékenysége folytán bekövetkező kiesése szétzilálná az állam alrendszereinek működését...

    Gondolom így már érthetőbb.
    Bocs
  • Commandante #4
    "Az internet nem azért veszélyes, mert bizonyos beazonosítható személyek megpróbálják tönkretenni, és ezzel leáll az állami gépezet"

    Te egy B tipusu ember vagy: Igaz, Igaz, nincs összefügges. Neha vissza is olvasod amit irsz, vagy csak fosod a szot?
  • NEXUS6 #3
    Az internet nem azért veszélyes, mert bizonyos beazonosítható személyek megpróbálják tönkretenni, és ezzel leáll az állami gépezet.

    Miért tennék? Ők is az internetből élnek!

    Az internet a totálisan szabad kommunikációt jelenti, de ez csak a célbajuttató eszköz.

    Mert a robbanóanyag az maga az információ, ami átalakítja az emberek gondolkodását, ez a folyamat kivédhetetlen, és ugyan úgy erősítik a legális mint a féllegális és illegális források.

    Az internetet korlátozni, meg ilyen támadások elleni gyakorlatokat csinálni, kb annyira reális dolog mint azon agyalni, hogy úgy védekezünk az ellenséges repülők ellen, hogy kiszívjuk a levegőt az űrbe, mint a Spaceballsban.;)))