SG.hu·

A Vista is késhet Európában

A Microsoft megszellőztette, hogy az Európai Bizottság esetleges követelményei csúszásokat okozhatnak az operációs rendszer megjelenésében. A bizottság másképp gondolja, a cég eközben a tengerentúlon is egyezkedik.

A Reuters jelentése szerint Redmondban elhangzott, hogy a Windows Vista - amelynek első kiadásra szánt, szabadon letölthető verziója a napokban jelent meg - a tervezettnél később bukkan fel a kontinensen, amennyiben az Európai Bizottság további feltételeket támaszt a szoftverrel kapcsolatban. "Amikor kézhez kapjuk a bizottság válaszát, tudni fogjuk, hogy a követelmények a termék csúszását okozzák-e vagy sem" - szólt a kijelentés, amire az Unió végrehajtó testülete azonnal határozott válaszban reagált.

Az öreg kontinensen ugyanis ezúttal is másképp látják a dolgot: szerintük nem az általuk támasztott feltételek, hanem a Microsoft felelős magatartása, üzletpolitikája a döntő, pontosabban, hogy a cég csaknem teljes monopóliuma tudatában a helyes utat választja-e. A testület szóvivője ebben a szellemben utasította el a redmondiak kijelentését, arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy a két fél jelenleg is egyeztet a Vista esetleges trösztgyanús, versenyellenes funkcióiról. Nagy kérdés, hogy a Windows XP beépített médialejátszója és azonnali üzenetküldője kapcsán kirobbant vita után találnak-e újabb kifogásolnivalót az operációs rendszerben.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Érdekes, hogy ezzel egy időben az Európa Parlament néhány képviselője a túlzott határozottság veszélyeire figyelmeztet. Szerintük a bizottság harcos magatartása hátrányosan befolyásolja a kontinens helyzetét a technológiai versenyben, mivel a nagyobb vállalatok ezt rizikófaktorként számítják fel. A folytonos viták elriaszthatják a világ vezető cégeit, és Európa több fontos lehetőségről maradhat le, ha a helyzet elfajul.

Időközben a Microsoft a tengerentúlon is egyeztet, mégpedig a 2002-ben meghozott trösztellenes döntés egyes részeinek meghosszabbításáról. A korábban kiszivárgott terveknek megfelelően a négy évvel ezelőtt életbe lépett Microsoft Communications Protocol Program lejártának határidejét 2012-re halasztották, míg az egyéb, 2007-ben lejáró részleteket változatlanul hagyták. Ez a program a külső fejlesztők helyzetének megkönnyítését szolgálja, mégpedig az európaihoz hasonló módon, a szükséges technikai dokumentáció átadásával, biztosítva a teljes kompatibilitást a szoftvercég és a konkurensek termékei között. Az amerikai igazságügyi minisztérium jelezte, hogy a többi területen nincs kifogásuk a cég eddigi teljesítményével és hozzáállásával kapcsolatban, a technikai dokumentációt illetően pedig a kitolt határidő hivatott rendezni a problémás ügyeket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Newfronter2006. 09. 11.. 18:06||#101
Ez csak beta 2 alatt megy.
© BiroAndras2006. 09. 11.. 17:53||#99
"nem tudtok véletlenül valamit a DeamonTools vagy az alcohol helyett? ert egyik sem kar müxeni rajta"

Deamon Tools for Vista (32 és 64 bit): http://www.daemon-tools.cc/dtcc/download.php?mode=ViewCategory&catid=5

Nem próbáltam ki, hogy tényleg megy-e.
© BiroAndras2006. 09. 11.. 17:50||#98
"Feltettem a Windows Vista B2-t!
Konfiguráció: 1.8 AMD Athlon, 512RAM, 80 GB vincsi, alaplapra integrált VGA Hang, LAN"

Hát, nem árt 1GB RAM, de tûrhetõen kéne mennie 512MB-tal is.
Az integrált VGA-val az Aero-t elfelejtheted. Úgy próbáltad, hogy az Aero be volt kapcsolva? Ha igen, akkor próbáld meg nélküle is.
A boot idõt (meg általában sebességet) meg majd a véglegesben kell nézni.
© barii2006. 09. 11.. 17:41||#97
nem tudtok véletlenül valamit a DeamonTools vagy az alcohol helyett? ert egyik sem kar müxeni rajta
köszi
© Newfronter2006. 09. 11.. 17:13||#96
Ne zavarjon hogy már van RC1.

Átláthatatlanabb? Sokkal átláthatóbb, végre nem enged meg az oprendszer mindent az adminnak. Habár azt is lehet engedélyezni, de az már a te felelõsséged.
© volut2006. 09. 11.. 16:47||#95
SZiasztok!
Feltettem a Windows Vista B2-t!
Konfiguráció: 1.8 AMD Athlon, 512RAM, 80 GB vincsi, alaplapra integrált VGA Hang, LAN
Sajnos siralmasan futott.
Tele van felesleges animált képekkel, csúnyább lett sztem, és rendkívül lassan (kb 5-6 perc alatt) bootolt be.
Úgy hogy maradok a jól kiforrott XP-nél.
Én játszani nem akarok a géppel, viszont az XP sokkal jobban fut a gépemen!
Az az 1-2 változás, ami meg az Event viewerben plusz, az sajna nem hatott meg.
Linuxban nincs sok tapasztalatom, de én a Fedorát szerettem meg.
Ja és a Vistában is megmaradt a "kirekesztett administrator" esete is. Szóval úgy igazán nem lett jobb, sõt átláthatatlanabb lett!
© Caro2006. 09. 11.. 00:41||#94
A beépített radeon driver úgy tudom, csak a 8500-ig csinál 3d-t, utána kell az fglrx.
De néha az sem elég az xgl-nek.
© Sanyix2006. 09. 10.. 20:46||#93
Windows nélkül többféle oprendszeren játszhatnánk, és bármelyik oprendszert válaszhatnánk, nem úgy kéne választani, hogy ha játszani akarunk, akkor ez, ha dolgozni akkor az.

Amúgy gratulálok az intelligens hozzászólásodhoz :\
© Sanyix2006. 09. 10.. 20:41||#92
Hát nemtom mit szeret igazából. Bár én ubuntu 6.06-ot próbáltam, az elvileg felismerte a radeonomat, és glxinfo-nál írta hogy van 3 gyorsítás is. De a 3d-s cuccok mégis lassúak voltak mint állat(és tele voltak textúrahibákkal). Felraktam egy flglx-et azt már hasított minden, szépen. Szóval úgy néz ki az "alap" driver nem biztos hogy jó :\