Specker Balázs

Dell: csendes búcsú az mp3-piactól

Alig egy évvel azután, hogy a világ legnagyobb számítógépgyártójának tartott cég piacra dobta az iPod Shuffle riválisának kikiáltott eszközt szép csendben leállította DJ Ditty zenelejátszója gyártását. Úgy tűnik a zajos siker ezúttal elmaradt.

Venancio Figueroa, a Dell szóvivője elmondta, hogy augusztus 17-ével befejezték a Ditty forgalmazását, és a jövőben a fő üzletágának számító PC-k, nyomtatók és LCD-televíziók gyártására kívánnak összpontosítani. A Ditty a Shuffle-höz hasonlóan 99 dolláros áron, 512 MB memóriával került forgalomba. Ám mivel a Dell lejátszója olyan audio formátumot támogatott, amely a szokottnál hatékonyabb tömörítetésre volt képes, a cég úgy reklámozta termékét, hogy akár 220 nóta is elfér rajta - ez mintegy száz számmal több az Shuffle tárolókapacitásánál. Mostanság az Apple Shuffle modellje 69 dollárért kapható meg, míg az 1 GB-os verzió kerül 99 dollárba. A Suffle-lel szemben a Ditty egy 1 inches LCD kijelzővel, valamint FM rádióval is bírt.


A Dell 2003-ban lépett a hordozható zenei piacra, ahol kemény konkurenciával találta szembe magát. Januárban a cég arra kényszerült, hogy leállítsa a merevlemezes DJ termékcsalád gyártását. Tim Bajarin, a Creative Strategies elemzője szerint a kudarc okai a Dell direkt-értékesítési stratégiájában keresendőek, amely nem adott alkalmat arra, hogy a vásárlók kipróbálhassák a termékeket még a vásárlás előtt. Igaz, az összes szereplőnek fel kell kötnie a gatyáját az Apple uralmával szemben. Steve Jobsék a piac, mintegy 70%-át tartják a kezükben. "Sohasem bírt stratégiai jelentőséggel a számukra ez a termék. Ez egy ügyes húzás volt a részükről, és így visszavághatják kiadásaikat is" - értékelte a Dell döntését Bajarin a Forbes oldalán.

Nehéz idők járnak mostanság az óriáscégre: nem elég a több mint négymillió tűzveszélyes laptopot érintő termékvisszahívás, még profitjuk is 51%-ot zuhant a második negyedévben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • roliika #4
    Az 1 gigás 99 dolcsiért nagyon drága. Kingstonokat lehet kapni 12-14ezer körül...az elmúl 1-2 hónapban szépen esett az áruk. 30-ért 4gigásat kapni már, 1 éve a 256-os volt ennyi.
  • rumos #3
    pár napja olvastam, hogy az apple-nek 75% részesedése van az USA-ban az mp3 lejátszók piacán.
    de feltételezem, hogy az EU-ban ez a szám alacsonyabb, nem is beszélve Koreáról, Japánról és Kínáról.
  • Athlon64 #2
    Ez tényleg elég hülyén néz ki.

    Akinek igazán van esélye az iPod-okat lealázni az a Sun.

    Amúgy ez a 70%-os piaci részesedés a világra értendő vagy az USA-ra?
    Mert habár néha-néha összefutok az ucsán iPod-os emberkével, azért sokkal több olyant látok akik mindenféle más mp3-assal máskálnak.
  • Flashy #1
    nem az lehetett a baj hogy RÓZSASZÍN? :D