Gyurkity Péter

Négymillió akkumulátort hív vissza a Dell

Történetének legnagyobb akcióját hajtja végre hamarosan a Dell, amely elhatározta magát négymillió termék visszahívására. Az indok nem túl meglepő: túlmelegedési és gyulladási veszély.

A jelek szerint mégsem volt annyira korlátozott a túlmelegedési és gyulladási problémákban érintett laptopok száma, mint ahogy azt a vállalat korábban igyekezett kijelenteni. A hivatalos oldal bejegyzése szerint több különböző típust is visszahívnak a 2004 és 2006 között készült termékekből, mégpedig többnyire a Japánban és Kínában a Sony által gyártott, illetve összeszerelt változatokat. A Sony által előállított lítium-ion akkumulátorok hajlamosak a túlhevülésre - jelentette be a konszern szóvivője. Egyes esetekben füstképződésre is sor kerülhet és a számítógép akár tüzet is foghat. A visszahívási akció a legnagyobb a vállalat 22 éves történetében. Az érintett modellek egyebek között a Latitude, az Inspiron és a Precision.

A mostani hercehurca június végén kezdődött, amikor egy kigyulladt laptop nyomán rövid időn belül vizsgálat indult. Akkor úgy tűnt, hogy a tüneteket elenyésző számú termék produkálja, igaz, arra nem sikerült rájönnie a cég szakembereinek, hogy pontosan mi okozhatta ezeket. Ezúttal azonban szélesebb körű akcióról van szó, hiszen az érintett típusokat több más gyártó, így az Apple is felhasználta - utóbbi gyorsan közölte, hogy ők is vizsgálódnak az ügyben. A Dell annyi árult el, hogy az oszakai eset révén híressé vált laptop szintén ilyen akkumulátort használt.

Az első számú PC-gyártóként számon tartott cég korábban is hívott vissza laptopakkumulátorokat, ám akkor a mostanihoz képest elenyésző szám, 35 ezer darab került terítékre. A négymillió példányból 2,7 millió az Egyesült Államokban került forgalomban, a fennmaradó 1,3 millió pedig a többi régióban. Mindez 18 százaléka a vállalat által két év alatt értékesített összforgalomnak. A Sony szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a probléma nagy valószínűséggel kizárólag a Dell laptopjait érinti, mégpedig a cellák kombinációja, illetve az újratöltő komponens elhelyezkedése révén.

A Sony és a Dell részéről mindez fokozott elővigyázatosságként is értékelhető, hiszen eddig mindössze hat eset került nyilvánosságra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csatti #5
    De jó, hogy a céges laptopom latitude. Majd felgyújtom az irodát és a dellre fogom. :)
  • dez #4
    Cseles, másnak adják el a sz@rt. :D
  • Zedas #3
    It's a SONY.
  • Laceee #2
    Sony quality
  • Le Kurde #1
    valaki(k) ki lesz(nek) rúgva