Berta Sándor

Bőrborítású mobiltelefon nőknek

A szép és extravagáns külsejével a Samsung SGH-E500 le sem tagadhatná, hogy a női vásárlók számára készült.

A modern és szinte luxusszerű külcsín mellett azonban nem árt, ha az ember figyel az értékes belbecsre is. Az összecsukható készülék mérete 85 x 44 x 21 mm, súlya mindössze 77 gramm. A beépített TFT-kijelző maximális felbontása 176 x 220 képpont és 262 144 szín megjelenítésére képes, míg a második OLED-képernyőnél ugyanezek az adatok 96x80 pixeles felbontás és 65 536 szín. A mobiltelefon azonban nemcsak kerek formáival tűnik ki, de abban is egyedinek számít, hogy házát bőr borítja, a nyomógombok mellett pedig arany díszítés található.

Azonban a Samsung fejlesztőmérnökei nemcsak a külcsínre fektettek nagy hangsúlyt, hanem a belsőre is. Két teljesen új funkció segít a felhasználókat. Az első lehetővé teszi, hogy a legfeljebb négyszeres digitális nagyítási funkcióval rendelkező 1,3 megapixeles beépített kamerával felvett képeket módosítani lehessen. Ennek köszönhetően perceken belül kiderül a portréfotók alapján, hogy valakinek a barna, a szőke vagy éppen a vörös haj és melyik frizura áll jól. A morphing-technika segítségével pedig két képből bárki elkészítheti a neki tetsző fotókat. Az OLED-képernyő segítségével ugyanakkor bármikor ellenőrizhető, hogy rendben van-e a frizura és a smink.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Szintén hasznos lehet a videoklip-funkció, aminek segítségével bárki szabadjára engedheti kreativitását, míg a beépített MP3-lejátszóval meghallgathatjuk a kedvenc zeneszámainkat. A GSM 900, 1800 és 1900 MHz-es hálózatokat támogató készülék ezenkívül támogatja a Bluetooth 2.0-s szabványt, ami lehetővé teszi akár a sztereó audiofelvételek átjátszását is. A Samsung SGH-E500-as esetében 68 megabájt beépített memóriával gazdálkodhatunk és említést érdemel még az MP3- és a 64 szólamú csengőhangok alkalmazásának lehetősége, valamint a videoüzenet-küldési funkció.

A lítiumionos akkumulátor legfeljebb 273 óra készenléti és 6 óra beszélgetési időt tesz lehetővé. A Samsung új női mobiltelefonjának bevezető ára 399 euró lesz. Mindenesetre azt majd a női vásárlók eldöntik, hogy pont ez a készülék hiányzik-e a mindennapjaikból.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PeeTeR #24
    ja hogy az nem is kavics... :D
    bocsesz - a kinagyitott kepet nem neztem - picibe meg annak veltem felfedezni.

    a v3 noiesebb :)
  • PeeTeR #23
    a strasszkoven nelkul egyikotok sem mondana meg hogy ferfi vagy noi telcsi. szoval totalisan unisex ha kivered a kamera korul a kavicsokat. ha meg 50cent -nek vagy bekemnek erzed meg magad akkor idalis lesz :)
  • N0S #22
    ilyet minek kell csinalni?
    ott van a tobbi telefon.. valasszanak azok kozul, ott is van egy ket nekik valo.
  • Alec #21
    a cikkben szereplőket
  • t0mmy #20
    a verut mondod?
  • Alec #19
    jól néz ki, főleg a barna
  • t0mmy #18
    nézzétek meg a Vertu telefonokat! bőr és nagyon szép... nagyon jó fogása van pont a bőr borítás miatt!
  • brueni #17
    olvasd el az aprobetus reszt is.
    ezeket az adatokat csak optimalis esetben tudja teljesíteni.
    pl leteszed az adotorony elé és senki nem hívja a telefont, nincs hattervilagitas, nincs toronykeresgeles, roomingolas, nincs hívaskezdemenyezes.
    tehat minimalis aramfelvetel mellett teljesulhetnek ezek az ertekek.
    de nem szabad oket keszpenznek venni.
  • craesh #16
    vazzz :DDDDDDDDD
  • craesh #15
    hát ez az :)

    p**ci-fon