Berta Sándor

Európa megfúrja a Sony-BMG egyesülést

Az Európai Elsőfokú Bíróság megsemmisítette az Európai Bizottság azon határozatát, amely nemrég engedélyezte a Bertelsmann Music Group és a Sony Music egyesülését.

Az illetékes tanács azzal indokolta ítéletét, hogy nem lát biztosítékot arra, hogy a két óriásvállalat az egyesülésük után nem fog visszaélni a piaci pozíciójával. A testület elutasította az Európai Bizottság korábbi érvelését, miszerint az európai zenepiac annyira kiegyensúlyozott és kedvezményekkel tarkított, hogy ezáltal lehetetlen lenne a cég számára, hogy piacvezető pozícióba kerüljön.

A bíróság ezzel jóváhagyta a Független Zenei Producerek és Kiadók Nemzetközi Egyesülete (Impala) beadványát, amelyet a 2500 tagot tömörítő szervezet még 2004 decemberében nyújtott be. Az Impala úgy vélte, az Európai Bizottság hibásan mérte fel az európai zenepiaci helyzetet és ezért támogatja a Sony Music és a Bertelsmann Music Group egyesülését. Michel Lambot, az Impala akkori elnöke úgy nyilatkozott, hogy ezzel a döntésével az Európai Unió a saját érdekeivel szemben cselekedett. Az Elsőfokú Bíróság ítélete óriási örömet okozott az Impala brüsszeli irodájában. "Nyilvánvaló, hogy ezután teljesen másként ítélik majd meg a zeneipari cégek fúziójának kérdését. Megváltozhat a kiadók egyesülésének és magának a zenének a megítélése is" - nyilatkozta Patrick Zelnik, az Impala jelenlegi elnöke.

Tény, a döntés valóban kihathat a további tervezett kiadóegyesítésekre is. Küszöbön áll ugyanis például az EMI és a Warner Music fúziója. A világ harmadik, illetve negyedik legnagyobb zenei kiadója ugyanis az egyesülését tervezi, azonban ez a folyamat várhatóan most meg fog torpanni, de az is előfordulhat, hogy megszakadnak a fúziós tárgyalások.

Az Európai Bizottságnak most két hete van eldönteni, hogy fellebbez-e a döntés ellen vagy sem. Az EB egyelőre kielemzi az ítéletet és csak azután dönt a fellebbezésről. Ugyanezt tervezi a Sony Music és a Bertelsmann Music Group is. Mindenesetre az európai zenei piac ezzel a döntéssel teljesen megváltozhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tiberius B #4
    Én is nyugi.:-)
  • Super DANTE #3
    Úgy tudtam a BMG már rég a Sony tulajdona.
  • Tiberius B #2
    Hehe, mindenki fuzionálgat mostanában?
  • irkab1rka #1
    Kemény. Most akkor szétvásárolják a részvényeket?