Gyurkity Péter

A vállalatok egyharmada figyeli a dolgozók levelezését

A politikájukról nyilatkozó amerikai és brit cégek egyharmada ismerte el, hogy külön munkaerőt foglalkoztat dolgozói levelezésének folyamatos átvizsgálására. A legfontosabb cél a bizalmas adatok megőrzése.

A vállalati email szektorra specializálódott Proofpoint a Forrester Research kutatócéggel közösen végezte el a felmérést, amelyben 406, főként ezer főnél több alkalmazottat foglalkoztató amerikai és brit céget kérdeztek meg eljárási technikáikról. A válaszokból kiderült, hogy a vállalatok több mint egyharmada folyamatosan figyeli dolgozóinak levelezését, akik sokszor mit sem sejtenek erről.

A 406 válaszadó 38 százaléka ismerte el, hogy az elmúlt 12 hónapban külön munkaerőt vett igénybe a dolgozók leveleinek elolvasására, vagy valamilyen más formában történő átvizsgálására. A nagyobb cégeknél még tovább emelkedik ez az arány: a 20 ezer főnél többet foglalkoztató nagyvállalatok 44 százaléka járt el így, sok esetben úgy, hogy saját alkalmazottaik semmit nem tudtak erről az eljárásról. Az amerikai cégek közel egyharmada már bocsátott el munkaerőt a levelezési szabályok megsértése miatt, és nagyjából 20 százalékra becsülik azon kimenő üzenetek arányát, amelyek jogi, pénzügyi vagy egyéb problémákat okozhatnak a cégnek.

A munkáltatók legnagyobb félelme a személyes adatok és az ügyfelek identitásának kiszivárgása, ezt követi a belső használatra szánt dokumentumok kikerülésének veszélye, míg ennél jóval kevesebb figyelmet szentelnek az oda nem illő bejegyzések és csatolt állományok eltávolítására. Egyre nagyobb szerepet kapnak azonban a dolgozók tudta nélkül végrehajtott vizsgálatok és valószínűleg ezzel függ össze, hogy bár a megkérdezettek 83 százalékánál megfelelőnek ítélt szabályrendszert dolgoztak ki, csak minden második cég tart erről külön képzést, ismertetést dolgozóinak.

A hazai helyzetet bonyolítja, hogy a szabályozás nem egyértelmű: az alkotmány szerint mindenkit megillet a személyes adatok védelméhez való jog - a munkahelyi e-mail-használatot azonban csak egy adatvédelmi biztosi ajánlás tartalmazza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kapos #20
    Szerintem a csak saját gépen levelezz a céges gépen valójában nincs jogod.
    A gép a cégé és nem a sajátod .
    Mit szolnál ahoz hogyha a főnököd az asztalon hagyott saját telefonodon csak úgy
    elkezdene dumélni , miért ne az is a cégnél van,akkor az is közös nem?
    Te használod a cég gépét , a cég pedi a tiedet ez így jogos.
    De ez piszkosúl nem tetszene neked , te lennél a legjobban felháborodva , milyen jogon csinál ilyet :)) és te???
  • Gerygrey #19
    A vállalatok félelme teljesen érthető a levelezéssel kapcsolatban, iszonyan sok módon szivároghat ki információ egy cégtől, a legegyszerűbb módja a levelezés.

    Szerintem meg a legegyszerűbb módja az hogy szabadnapomon személyesen adok ki infókat, azt csak nem figyelik... (mondjuk elképzelni nem tudom, mi lehet olyan információ amit ha más megtud, tönkremegy egy cég, de mindegy), aki meg olyan balfasz hogy ilyenen rajtakapják, megérdemli. Nekem is volt gimis koromban iskolai mailcímem, sosem használtam, ha lenne céges, enélkül is meglennék. Ha meg a főnököm egy ujjal is hozzáér a telefonomhoz és a mailjeim között kutat, eltöröm mindkét karját.
  • Garfield #18
    Nna, látom, keveredik a Gizike a gőzekével.

    Először is kétfajta munkahelyi levelezésről beszélhetünk: az egyik az, amikor a céges emailcímeddel levelezel, a másik meg az, amikor a webes felületű privát levelezésed intézed.

    A vállalatok félelme teljesen érthető a levelezéssel kapcsolatban, iszonyan sok módon szivároghat ki információ egy cégtől, a legegyszerűbb módja a levelezés. Ezt lehet korlátozni egyrészt a forgalom monitorozásával, másrészt a webmail-ek elérésének letiltásával. Ez utóbbinál ugyanis ott a titkosított kapcsolat lehetősége, melynél cseszhetik a figyelést, viszont dokumentumok, információk még ugyanúgy kikerülhetnek.
    A cégek viszont teljesen jogosan figyelik a céges email címet, mert azt azért adták, hogy a kedves kolléga a munkáját végezze, nem pedig azért, hogy a privát dolgait intézze.

    A legkorrektebb megoldás, ha már a munkaszerződésben rögzítik, hogy a cég figyeli vagy figyelheti mind a hálózati forgalmat, mind a levelezést, és akkor el van intézve a dolog. Sokkal problémásabb az, mikor a cég egyszercsak bevezeti, amiről aztán vagy értesítik a kollégákat, vagy nem.
  • Gerygrey #17
    Vodánál én havi 3 rugót fizetek a GPRS-ért, ezért 200 mega forgalmat kapok egy hónapra. Elég sokat használom, SG-zek, levelezek, letöltögetek, de eddig a legmagasabb adatforgalmam 120 mega körül volt (de akkor tonnaszámra szedtem a csengőhangokat, mobilvideókat, és naponta több órát neteztem a telefonon)
  • takysoft #16
    totálisan igazad van...
    főleg ha tényleg azt tervezgetik, amit ondanak(városokban teljes wireless lefedettség)

    a GPRS picit drága, de ha tényleg lesznek komolyabb wireless dolgok, akkot behalt ez a próbálkozásuk. mindenki azt netezik, amit akar.
  • Gerygrey #15
    A megoldás: GPRS net + valami faja PDA mobil. Én is így netezek meg levelezek a melóhelyemen, a főnököm meg ebből nagyjából annyit lát hogy "esemesezek" folyton :)

    Ha már a főnök van olyan nagylelkű hogy saját e-mail postafiókot ad, azt nézegesse csak nyugodtan, ki mondta hogy azt kell használni mindenféle titkos adatok kiszivárogtatására?

    A 406 válaszadó 38 százaléka ismerte el, hogy az elmúlt 12 hónapban külön munkaerőt vett igénybe a dolgozók leveleinek elolvasására, vagy valamilyen más formában történő átvizsgálására.
    Dolgozóilevelezés-ellenőr, egy újabb jó kis fantompozíció, azt a pénzt amit ilyen léhűtők ellátására költ a cégvezető, inkább osztaná szét a dolgozói között... Nevetséges.
  • takysoft #14
    ezzel mondjuk egyetértek. persze csak munkaidöben.
    szünetben írhat családi levelet
  • teddybear #13
    Egyetlen módon lehet kifogni rajta, nem szabad használni.

    Én pl. a szomszédok Wifi hálózatát nyüvöm. Ha egyszer nincs titkosítva. Meg otthon a saját netemet.

    "még jó hogy, a dolgozó ne magán levelezésre használja a melógépet. "

    Ha a dolgozó másra is használja, az nem az ő hibája. Vagy nincs eléggé leterhelve, és unatkozik, vagy nem kellet volna ilyen alacsony igényű helyre tenni.
  • teddybear #12
    Inkább te vagy túlságosan naiv. Természetesen a szoftveren van tiltólista is. Aki ezen szerepel, azt nem figyeli. Naná, hogy a vezérrel kezdődik.

    Egyébként már hárman vannak az illetők, meg tudnám mutatni az irodájukat, de minek? Nálunk meg nem 2 ezer ember robotol, hanem 30. Országos szinten persze.

    Aki meg azt mondja, meg tudja kerülni a figyelést, az javíthatatlan pancser. A hálózatba van integrálva, nem lehet megkerülni. Csak akkor lehet eltávolítani, ha újra installálják az egész hálózatot. Ehhez meg nem mostanában kezdenek hozzá.

    Az átlagfelhasználók nem is tudnak róla. Már néhányat ki is rúgtak, persze más indokkal.
  • Darth Sith #11
    még jó hogy, a dolgozó ne magán levelezésre használja a melógépet.