SG.hu

2005-ben is folytatódott a magyar lemezpiac esése

2005-ben folytatódott Magyarország hanglemezpiacának az ezredforduló óta tartó folyamatos visszaesése.

Tavaly hazánkban 5,86 millió hanghordozó kelt el, ami nagykereskedelmi értéken, tehát a hanglemezkiadók árbevételét tekintve 6,67 milliárd forint forgalmat jelentett. A 2004-es eredményhez képest ez darabszám tekintetében 23,3%-os, értékben 15%-os visszaesést jelent.

Kiskereskedelmi értéken, tehát a fogyasztói árakat alapul véve a forgalom a 2004-es 12,25 milliárd forintról 2005-ben 10,66 milliárd forintra esett vissza. 2005-ben tehát az egy főre jutó hanghordozó vásárlásra fordított összeg Magyarországon épp csak elérte az 1000 forintot, ami 0,58 darab, azaz alig több mint egy fél hanghordozót jelentett fejenként. A hanghordozók piaci szerkezete rohamosan változott az elmúlt évek során. A tizenöt éve a magyar piacon még szinte egyeduralkodó (1991-ben még a piac 85%-át jelentő) kazetta mára közel jutott a teljes kihaláshoz - 2005-ben a kazetták forgalma a 2004-es mennyiség felére esett vissza, mindössze egymillió darab kelt el, értékben ezzel a piac mindössze 13,7%-át tette már ki.

Ugyanakkor a zenei DVD lemezeknek az ezredforduló utáni években nagy reményekkel szemlélt dinamikus előretörése mára megtorpant, 2005-ben volumenben 2,6%-kal, értékben pedig, a csökkenő árak következtében , 10%-kal esett vissza a forgalmuk, s a teljes piaci értéknek mindössze 6,7%-át adták. S bár a formátumváltás az olcsóbb kazettáról a valamivel drágább CD javára a volumen csökkenésénél valamelyest kisebb ütemű értékcsökkenést eredményezett az évek során, mára már a domináns formátum, a CD album önmagában vett visszaesése is megfigyelhető - 2005-ben 18%-kal csökkent az értékesített CD-k száma.

Külön figyelmet érdemlő jelenség a hazai hanghordozó piacon, hogy az elmúlt néhány évben valósággal elárasztották a piacot a többnyire a nagy hipermarketek, áruházak "túrkáló" kosaraiban ömlesztve árusított, gyakran csekély tartalmi értéket hordozó erősen leéértékelt, pár száz forintért árusított ún. budget termékek, amelyek darabszám tekintetében a Magyarországon megvásárolt hanghordozók mintegy 42%-át tették ki 2005-ben.

A hanghordozópiac visszaesésének okai között Magyarországon első helyen áll a CD-másolás elképesztő méretű elterjedése az utóbbi években: becslések szerint ma Magyarországon minden megvásárolt zenei CD-re legalább három-négy másolt jut. Az írható CD-k forgalma drasztikus mértékben, nagyságrendekkel növekedett Magyarországon az elmúlt néhány évben. A legálisan importált üres CD-k száma - az Artisjus adatai alapján - a 2001-es évben behozott 5 millióval szemben 2002-ben már hirtelen 25 millióra ugrott, s ez a nagyságrend jellemző az azóta eltelt évekre is.

Bár kisebb mértékben, mint a korábbi években, de továbbra is létező probléma az ipari szintű kalózkodás (engedély nélkül többszörözött kiadványok terjesztése), bár ezt éppen a "házi" CD-írás egyszerűsége, gyorsasága és olcsósága szorította valamelyest visszább. Világszerte nehezíti a hanglemezipar helyzetét az egyre több vonzó konkurens termék is, mint a DVD-filmek, játékkonzolok, játékszoftverek és a mobiltelefonok és hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások, amelyek mind ugyanazon célközönség forintjaira pályáznak.

Bíztató jelenség ugyanakkor az összkép tekintetében, hogy a világ legfejlettebb piacain 2005-ben komoly növekedésnek indult a digitális zeneforgalmazás. Azokon a piacokon, ahol a legális digitális szolgáltatók, egyrészt a nagy internetes letöltéseket kínáló zeneáruházak, mint az Apple iTunes, másrészt a különféle mobiltelefonra szabott zenei szolgáltatásokat kínáló cégek komoly jelenlétet teremtettek, az új értékesítési módok által generált forgalom a 2004-es globális adathoz képest 188%-os növekedést produkált, s így a legfejlettebb piacokon már részben ellensúlyozni tudta a hagyományos hordozók piacának visszaesését.

A legnagyobb eredményeket e téren a világ öt vezető piaca tudta felmutatni: az Egyesült Államokban már az összforgalom 9%-át adta 2005-ben a digitális forgalmazás, Japánban 7%, Angliában és Németországban 3-3% és Franciaországban 2% volt ez az arány. Így összességében a globális piac értékcsökkenése 3% volt 2005-ben. A kiadók szerint hazánkban is reményt keltő eredményeket hozott 2005-ben a digitális zeneforgalmazás - összességében a hazai hanghordozó forgalomnak kb. 1%-át tette ki 2005-ben.

Ez legnagyobb részben a mobiltelefonokra szabott digitális zenei tartalom forgalmazásának tudható be, ez tette ki az összes hazai digitális forgalom mintegy 93 százalékát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Royal84 #15
    A L'Amour Toujours-ra, amit ha jól tudok, akkor lehet, hogy nem is árultak itthon dupla cd-s változatban....de javíts ki, ha tévedek.
  • Dottor Dag #14
    Melyik dupla cd-jére gondolsz? nem egy van...
  • Royal84 #13
    Én se vennék ott semmilyen cd-t, ahol többet kérnek el egy szimpla cd-ért, mint külföldön (Németo) egy dupla cd-ért (pl: Gigi D'Agostino dupla cd változata külföldön anno 20€ azaz kb 5000Ft volt, itthon az egyik cd-t csak 7200Ft-ért árulták). Így nem is csodálom, ha csődbe menne a hazai zeneipar. Jó lenne, ha a boltok észre vennék, hogy az áraik nem túl megfelelőek, de sajnos erre úgysem kerül sor.
  • pemga #12
    Hmm, ha azt mondod amerikai címed van, akkor működik nem? Nem hinném, hogy leellenőriznék a paypal-ban melyik országba vagy bejelentkezve.
  • Béla bácsi #11
    Nem csodálom. Azért a trágyáért, amit ma többnyire zenének neveznek, én se adnék egy fillért se.
  • AgentKis #10
    Sose fogok fizetni koncertbelépőn, mozijegyen kívül semmilyen zenéért vagy filmért! Gondolom kis országunkban nem vagyok ezzel egyedül. Mégis ami érdekel megszerzem, aki kéri annak lemásolom. Az üres adathordozókon lévő díj meg nem érdekel... gondolom sejtitek mérnem...
  • GulaSoft #9
    ez darabszám tekintetében 23,3%-os, értékben 15%-os visszaesést jelent.
    Na itt a lényeg, ha nem megy 4000Ft-ért adjuk 5000-ért!!
    Ezek normálisak??
    Sok buzi marketingmanaggerdirector!
    Ennyit érnek!
  • klastrom #8
    Warez forever !!!!!!!!!!!
  • nedudu #7
    Vissza a bakelitet azt nem lehetett másolni ilyen egyszerűen
  • zerke #6
    Szóval... midemellett mennyi bevételük volt a sarcból?