Gyurkity Péter

Microsoft: Windowst az új PC-kre!

A redmondi szoftvercég eddig mellőzött lehetőséget lát az operációs rendszer nélkül leszállított új konfigurációkban, ezért sürgeti a PC gyártókat, hogy saját megoldásával szállítsák termékeiket.

A ZDNet a Microsoft Partner Update magazinjában megjelent cikkre hivatkozva számolt be a vállalat elképzeléséről. Ebben Michala Alexander, a Microsoft kalózellenes csoportjának első embere értekezett az operációs rendszer nélkül értékesített, "csupasz" konfigurációkról, amelyekre ők új lehetőségként tekintenek az illegális szoftverek ellen harcban - és a Windows további elterjesztésében. Míg Magyarországon kötelező a konfigurációkhoz operációs rendszert mellékelni, addig külföldön ilyen szabály nincs. Persze az árérzékeny magyar piacon is megkerülik ezt, és általában az ingyenes Linuxot rakják fel a gépekre, ami azután azonnal formatálás áldozatául esik.

A Microsoft ezért sürgeti a brit gyártókat és egyéb partnercégeket, hogy mellőzzék a csupasz PC-k árusítását, és minden esetben mellékeljenek operációs rendszer - természetesen a Windows egy verzióját - az új konfigurációkhoz. Számításaik szerint a szigetországban az idén értékesítendő PC-k 5, azaz öt százaléka érkezik majd operációs rendszer nélkül, amit még mindig magas aránynak vélnek. A vállalat célja ennek további csökkentése, tekintet nélkül arra, hogy a vásárlók egy része szándékosan vásárol ilyen csupasz konfigurációt, hogy alternatív, vagy már korábban licencelt szoftvert telepítsen rá.

"Minden partnerünk figyelmét felhívjuk arra, hogy mellőzzék a csupasz PC-k árusítását. Ez kockázatot jelent a vásárlókra és saját üzletükre nézve - pontosabb öt százalékkal kevesebb esélyt kínálva a szoftverek és szolgáltatások terén" - áll a magazin cikkében. Ezzel a gondolatmenettel természetesen nem mindenki ért egyet: a Linux disztribúciók fejlesztői és az alternatív szoftverek támogatói élesen elítélik a Microsoft lépését, azt remélvén, hogy a cég nem befolyásolja majd túlzottan a szállítókat. "Örömmel látunk minden olyan hardvert, amely előre telepített szoftver nélkül, vagy éppenséggel nyílt szoftverrel kerül a boltokba. Ugyanilyen örömmel vennénk fel a kapcsolatot minden olyan forgalmazóval, amely ilyen módon szeretne szabadságot biztosítani vásárlóinak" - reagált Joachim Jakobs a Free Software Foundation Europe részéről.

A Red Hat és a Novell hasonlóképpen vélekedik a kérdésről: mindkét cég hangsúlyozza, hogy biztosítani kell a vásárlók választási szabadságát, és nem szabad engedni a Microsoft nyomásának, amely pusztán saját befolyását félti. Támogatják azon forgalmazókat, amelyek a vásárlóra bízzák a választást, és az előre telepített szoftverek mellett a csupasz konfigurációknak is helyet hagynak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • droland #34
    "Zsír új gépekre tettük rá, és 2-nél voltak problémák. Telepítés leállt, másiknál + 2 órát szívtunk, mert mindíg bejött a kékhalál, noha még teljesen fel se volt telepítve..."

    Ez azért érdekes... hogy ha 10 gépből 10 egyforma, és abból kettőn kékhalál, és ezt az OS-re fogni, hát nem tudom... persze csak ha 10 vásárolt gép szinte klónja egymásnak, remélem érted mire gondolok...
  • mousee #33
    Ez nem 1 korrekt dolog... én gépet akarok venni, nem OS-t... Ha windóz kell, akkor megveszem eredetibe, de sajna nekem annyit nem ér :P
  • asysoft #32
    "Sajnos a laptop piacon, minden géphez MS Windows XP Home-t adnak..."
    Ez hülyeség. Pl Albacompéknál választhatsz, hogy (UHU) Linuxxal veszed-e meg, vagy XP-home-al, aztán számos gépet láttam freedossal telepítve.
    Strogg: MS próbálna meg 2000 programot mellékelni az Windowshoz, EU azonnal rávetné magát. Persze, 25 ezres OEM home így sem olcsó, de ha egy "vacak" játékot 12-ért adnak...
    roliika: Nem igazán értem, miért kell a Home Editiont ennyire használhatatlannak tekinteni. Mi az, amit a Home nem tud, a Pro pedig igen, és te használod?
  • Skynet85 #31
    Nem tudom nekem van proffom legális campusos van linuxom red hat, mit mondjak miután a xp-re felment minden frissítés és ki tudja még mi semmi bajom sincs vele és az erőforrás igényére sincs mostanság panaszom jah nem használok erőművet...

    Linux szép is jó is gyors is imádom mert pl nem kell pénzt adnom egy csomó, csomó progiért DE a linux nagyon messze van attól, hogy vérbeli ellenfele legyen a winnek oké jöhet a fujjózás csak sajnos ez így van.

    Példa rá, hogy a szoftver fejlesztők jelentős része win alatt fejleszt és tesztel nem beszélve arról hogy a számítógépet használok nagyrésze töbnyire szórakozásra használja gépet ergo játékra na már most ezt nem kell ecsetelni amíg nem terjed el az OpenGl nagy arányban addig itt is vert helyzetben van a linux.

    Serverek: mert ugye ezt hozzák fel a linux legfőbb erényének tény és való a linux server biztosnágos sőt talán a legbiztonságosabb, és ebben a szemgmensben talán verheti is a wint azonban ne feledkezzünk el arról, hogy az a válalat akinek van pénze és nem az otthoni xp-t akarja servernek használni azért M$-nél is lehet válogatni a különböző edisönök közzűl igaz ár/értékben nem biztos hogy hozza a linuxét
  • BiroAndras #30
    Hát érzékelte, hogy be van dugva a kábel. Ettől még sokminden lehet rossz. Pl. a kábel is. Az sehol sem jelzi tudtommal, hogy van-e net. Ezt a "ping ww.index.hu" paranccsal szoktuk ellenőrizni.
  • roliika #29
    Jajj. Nem értesz. Sehol nem volt net, csak a kábel volt bedugva! Még csak szakaszosan sem vot net! Win azt állította,hogy van! Ez volt a bosszantó! És pusztán azért mert bedugtam a kábelt, konkrétan LAN-t!
  • BiroAndras #28
    "Bedugtuk a kábelt, azt mondja van net. De net sehol sem volt. 2 órát játszottunk, mire kiderült, hogy meg volt törve a kábel...vagyis egyáltalán nem volt net csak be volt dugva."

    Már a HW hibáról is az MS tehet? Jó, értem én, hogy mpst menő az MS-t fikázni, de azért legaláb az objektivitás látszatát próbáljuk meg fenntartani.
  • roliika #27
    Ezt a jogi izét a suliban hallottam. Lehet hogy rosszul tudják. Mind1, nem is másoltam, net kávézóba minden gépre megvettük 1-esével az OEM XP home-ot, áfásan 25000Ft-ért. :-(( És azért szídom mert tényleg szar! Zsír új gépekre tettük rá, és 2-nél voltak problémák. Telepítés leállt, másiknál + 2 órát szívtunk, mert mindíg bejött a kékhalál, noha még teljesen fel se volt telepítve. Képeket is csináltam róla. Szóval ha szídom az MS termékeket,nem ok nélkül teszem! Bedugtuk a kábelt, azt mondja van net. De net sehol sem volt. 2 órát játszottunk, mire kiderült, hogy meg volt törve a kábel...vagyis egyáltalán nem volt net csak be volt dugva. Jó abbahagyom.
  • strogg #26
    Nézz utánna. De biztosan nem másolhatsz még most sem semmi m$ temréket. Még dos-t sem.
  • roliika #25
    Nemá! Ms-ra más jogi szabályozás vonatozik mint a többi gyártóra?!?! 5 év az 5 év.