Tóth Kristóf

Legalizálódik a hazai fájlcserélés

Franciaország után a jelek szerint a hazai honatyák is fontolóra veszik a fájlcserélés legalizálásának kérdését, mégpedig nem is akárhogy. A radikális javaslat jelenleg négypárti támogatást élvez.

A napokban külön parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezték a hazai pártok, miután újból felmerült az internetes fájlcserélés legalizálásának kérdése. Emlékezhetünk arra, hogy ez elsőként az SZDSZ (és annak az ifjúsági szervezete, az Új Generáció) kampányában hangzott el, ám sokan pusztán egyszerű trükknek minősítették a szépen hangzó kijelentést - most úgy tűnik, négypárti támogatás mellett válhat valóra a kezdeményezés.

Szőlősy-Nagy László, az informatikai albizottság tagja elmondta, hogy valóban a francia minta alapján merült fel újra gondolat, de itthon a pártok jó része egy annál radikálisabb megoldást is lehetségesnek tart. Az elképzelés lényege tehát ugyanaz: a fájlcserélő szoftverek, hálózatok használata immár legális tevékenységgé válna, vagyis senkinek nem kellene attól tartania, hogy az így letöltött, illetve megosztott, szerzői joggal védett tartalmak miatt felelnie kell majd. A hazai változat ráadásul az átalánydíj bevezetését is elveti, tehát az új törvény minden szempontból a felhasználóknak kedvezne.

Amint arról az elmúlt hónapokban folyamatosan beszámoltunk, a Francia Nemzetgyűlés hosszas huzavona után végül is elutasította a fájlcserélő rendszerek legalizálásáról szóló hasonló javaslatot. A lépés meglepő volt, hiszen sokáig úgy tűnt, hogy a kezdeményezés nemcsak a az internetezők, a fogyasztóvédők és maguk a zenészek, együttesek, hanem a francia parlamenti pártok képviselőinek a körében is nagy népszerűségnek örvend. Az elutasítással jó időre elúszott a remény a törvény megalkotására, ám a javaslat itthon is nagy vitákat generált.

A filmes szakma hazai képviselői természetesen szintén azt tartják a legfontosabbnak, hogy a filmekhez való internetes szabad hozzáférés mellett munkájuk ellenértéke is biztosítva legyen. A négypárti parlamenti bizottság azonban keresztülhúzhatja ezen számításukat, hiszen teljesen díjmentes, mindenki számára ugyanolyan feltételeket biztosító rendszeren dolgozik, amely végérvényesen legalizálná a p2p szoftvereket és hálózatokat.

Április 1-jén ez elkerülhetetlen volt!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #90
    Én eddig is úgy tettem mintha legális lenne xD
  • InfectedMann #89
    ha nem április 1-je lenne talán be is vettem volna :D :D :D :D
  • szal #88
    Krisztus után nnnn.04.01-ben. Ezt a tréfát sajnos komolyan kell venni! Mert minden hatóság talán a BSA kivételével. Mert ez nem hatóság csak besúgó aljas gyulladás a kereskedelmi politikában! Ezt a szervezetet -mint Szoftver Rendörséget- támogatják mint egy jog és igaztánsalagul kaszáló céget. Állami támogatással! A volt KÖJÁL utódja viszont leépül, mert olyan dolgokat fed fel ami az egézségünket veszélyeztetö tényezökkel foglalkozik.
    EGY KÉRDÉS: Mi a fontosabb? A multi cégek bevétele és külföldre hurcolt haszna!? Játszva a
    fogyasztók egészségével is! Vagy a számítógépet használni akarók félelme? Ez utóbbi abból ered, hogy kénytelen "jogtalanúl?" használni olyan szoftwert aminek az ára vetekszik a megvásárolni kívánt VAS azaz HW árával? Ezek után BiliG. dollár milliókat oszt ki 'jótékony' célokra(?!:). Miböl? Hát a szemtelenül vastagon szabott árainak a bevételévöl! ÉN SZEMÉLY SZERINT NEM KÍVÁNOM Mr. BILY GATE$ urat(?) ebben támogatni!
    Jobb lenne töle egy stabilabb, megbizhatóbb OP rendszer, normális és nem extra áron....
  • ollie #87
    Én a 2. bekezdés után ráppillantottam a dátumra... :))
  • Hegyikecske #86
    de azér végigolvastam a cikket
  • Hegyikecske #85
    tökjó h ez a mai (ápr3.) körlevélben volt benne, amúgy megint rájöttem h mien jó h először csak nagyvonalakba futom át a cikket, aztán a részleteket, azér az jó lett volna h "A hazai változat ráadásul az átalánydíj bevezetését is elveti," Csak sajna túl szép ahhoz h igaz legyen...
  • állat #84
    Ezek hülyének nézik az embert!
  • NagyMedve #83
    A magyar politikusok rém rugalmasak, főleg ha az öt perce határozottan állított véleményük letagadására, vagy marhaságként való beállítására kerül sor.

    Mellesleg én is jól beszívtam, és csak egy kicsit gyanakodtam... Így utólag : TETSZETT ß]
  • hispan2 #82
    na széépppppp
    nem is hittem volna, hogy ennyire ruggalmasak a magyar politikusok. és igazam lett.
  • hispan2 #81
    jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa