Gyurkity Péter

Samsung: merevlemez helyett flashmemória a laptopokba

A dél-koreai gyártó bemutatta 32 GB-os flashmemória egységét, amellyel szerintük sikerrel megindulhat a laptopokba szánt merevlemezek lecserélésére. Előnyként az alacsony fogyasztást és a nagyobb sebességet említik.

A cég a saját rendezésű Mobile Solution Forum konferencián mutatta be NAND flash termékét, amely állításuk szerint elsőként találhat otthonra a hordozható számítógépek területén. A 32 GB-os SSD (solid state drive) már egyértelműen a hagyományos merevlemezek lecserélésére készült, feladata a mozgó alkatrészekre támaszkodó vetélytársak kiszorítása. A vállalat szerint ez a folyamat jó néhány évig eltarthat, igaz, saját számításaik szerint az SSD-piac forgalma 2010-re kilencszeresére növekedhet.


A Samsung a bejelentésben rövid összehasonlítást is végzett, igaz, azt nem árulták el, hogy a tesztben melyik 1,8"-os merevlemezt használták fel. Adataik szerint az új NAND flash alapú SSD súlyát tekintve egynegyede, fogyasztásában legfeljebb egyharmada a hagyományos egységnek. Az 5 volton, Ultra-DMA ATA-66 csatlakozóról működő háttértároló azonban sebességében maga mögött hagyja elődeit: a táblázat alapján az olvasási/írási sebesség 57/32 Mbps, míg a 20/30 GB-os merevlemez mindössze 15 Mbps-ot produkál. A NAND flash tároló az eltérő hőmérsékleteket is jobban viseli, és mozgó alkatrész híján tartósabb megoldásnak tűnik.

A cég elsőként Tajvan szigetén dobja piacra fejlesztését, nyilván abban a reményben, hogy gyorsan partnerekre talál a szigetország számos laptop gyártója között. Az ellátásban, utánpótlásban nem lesz hiány, hiszen a Samsung a világ első számú NAND flash gyártója. Várakozásuk szerint az SSD-termékek piaca az elkövetkező években gyors ütemben tágul majd: a leszállított termékek száma négy év alatt megötszöröződhet, míg a forgalom értéke a kilencszeresére ugorhat.


Ebben valószínűleg az árak stabilizálódása is szerepet játszik majd. A Reuters tudósítása szerint Hwang Chang-gyu, a Samsung félvezető üzletágának elnöke a tajvani rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy a növekedő kereslet miatt nem várható az árak csökkenése. A piaci igények különösen a hordozható lejátszók és a mobiltelefonok jóvoltából lesznek erősebbek, és az elmúlt időszakban tapasztalható áresés nem ismétlődik meg egyhamar.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Keem1 #58
    Én is nap mint nap használom a 128 megás pendrive-omat, immár 3. éve.
    Lehet nemsoká kifingik? Hál' istennek eddig semmi gond nem volt vele, de azért nagyon-nagyon fontos adatokat rejt, és lustaságból nem szoktam archiválni...
  • atix2 #57
    10 év....
    Szerintem kicsit sok...Bár biztosan tovább huzzák majd a laptopok.Szerintem a flash -eké a jövö.Semmi mozgo alaktrész.
  • Mice #56
    :)))) The expected selling price is $18,500. :) aranyos:)
    annó alienware-nél csináltam olyat, hogy összekattintgattam az álompc-met és kijött egy 12000-es végösszeg, de még az is semmi volt ezexerint ehhez képest:9
  • solteszp #55
    Nálam még mindig szuper notebook a nyerő.!
  • Mice #54
    ha nem ilyen "tömeges" hozzászólás lenne a 32gigásflashtop topicban talán még fáradna is az ember az offtopic kikergetése miatt, de így...

    részemről engem a cikkek hozzászólásai szoktak érdekelni, de csak úgy topicot vadászgatva fórumozni nem szoktam. azt meghagyom a fanatikusoknak

    azt meg ne mondja senki, hogy ha a flémelőknek van 2centi vastag arcuk, akkor pont a hardcore kockák fognák vissza magukat és nem kommentálnának egy cikket csak mert a hsz-ólók másról csevegnek, inkább az ilyen szeretem nem szeretem dolgoknak a gazirtásával kéne többet törődni (Jumurdzsák gyűrűje - Pierrot) mint ilyenre pazarolni az energiát h. offtopicos e egy kihalt cikk...
  • Mice #53
    a warezgyerek nem fog a mini képernyő előtt ülni görnyedve meg nem fogja ki be dugdosni a kábelt, hogy ne legyen aksiilag limitálva:))
  • Mice #52
    divx-nél gondolom nincs mert 700 többszörösei szoktak lenni, de ha tunerről veszel fel elég idegesítő, hogy külön meg kell kérnem a programot a splitre, majd persze amikor dolgoznék vele még az első felét is feleznem kell így az első 2gigásból marad egy csonk, majd a másodikat is vághatom, joinolhatok, vághatok...
  • craesh #51
    sztem elég kockázatos aki ilyen laptopot mer venni.

    mint tudjátok a flash memóriák apró cellákbol állnak, amik cimezését folyamatosan változtatni kell, azaz ha felraksz egy progit, majd letörlöd és ujra felrakod, akkor már _biztosan_ egy másik memoria cellatartományba fogja az adatokat irni a flashbe, merthogy 1-2 millios használat után már kiégnek a cellák.

    na mármost a vinyok ehez képest sokkal többet birnak...

    nyilván ma már az ember 3, max 4 évre vesz laptopot, igy ebben a tekintetben nem gond a fenti probléma, de ha egy warezkid-nek veszel aki éjjel nappal tölt, telinyomja a vinyot zenékkel, gamekkel, mindennel annál ne csodálkozzunk ha elöfordulnak a bad sectorok...
  • Su0my #50
    Ez most nem formattálás/filesystem topic asszem...

    A témáról csak annyit, hogy ahogy a SAMSUNG termékeit ismerem és amiket tapasztaltam(kegyetlensz*r minőség!!!!!), az alapján én nem nagyon bíznék abban, hogy 2 évnél tovább bírja majd a cuccos-innovatív értéke persze vitathatatlan. Azt hiszem, nagy lendületet adna a laptopoknak. Számomra az ára kérdéses... Mert nem hiszem hogy 60k alatt lesz eg ilyen kis tökmag!
  • Tiberius B #49
    Nem lehet, mert csak az a partíció volt rossz, de azóta szerencsére megjavult