Berta Sándor

Általános kudarc a Media Player nélküli Windows

Úgy tűnik, hiába tett eleget ebben a pontban az Európai Unió kívánságának a Microsoft, senkinek sem kell a módosított Windows XP.

Mint ismeretes, tavaly március óta tart az Európai Bizottság, illetve az Európai Unió és a redmondi óriáscég közötti vita. Az EB és az EU tisztességtelen versenypiaci magatartással vádolta meg az amerikai vállalatot és az Európai Bizottság később több büntetést is kiszabott a cégre. Ezek egyike volt, hogy készítse el a többször is kifogásolt és támadott Media Player médialejátszó szoftver nélküli Windows XP Home és Professional operációs rendszereket, ugyanis a testület indoklása szerint az amerikai cég a beépített Media Playernek köszönhetően gyakorlatilag monopolhelyzetbe került a médialejátszó szoftverek piacán.

A redmondi szoftveróriás eleget tett az EB ezen követelésének és nemrég hivatalosan is piacra dobta a módosított, immár a Media Playert nem tartalmazó Windows XP N operációs rendszert. Az N betű jelentése: Not with Media Player.


A számítógépgyártók és a számítástechnikai kereskedők azonban köszönik, nem kérnek az új operációs rendszer-változatból. Hiába kapható a Windows XP N hasonló áron, mint a hagyományos, nem módosított társai és hiába van belőle angol, német, francia, olasz és spanyol nyelvű verzió is, az új szoftver mégsem kelendő. Hamarosan pedig a tervek szerint további tíz európai nyelven is elérhető lesz a Windows XP N, amelynél már a felhasználó döntheti el, hogy a Media Playert, a Real Playert, a QuickTime nevű szoftvert vagy más alternatív médialejátszó szoftvert fog használni.

Úgy tűnik tehát, értelmetlen volt az új változat megjelentetése, a névváltoztatás, hiszen az érdeklődés és az igény iránta minimális. Ellenben a Microsoftnak az egész procedúra - a Windows XP Home és a Windows XP Professional operációs rendszer módosítása és az új változat piacra dobása - nem kevés pénzébe került.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #83
    Igen, sajnos az emberek nagy része csak a rövid távú kényelmével törődik, a hosszabb távú érdekeivel meg egyátalán nem...
    [Milyen igaza volt Smith ügynöknek a Mátrixban...]
  • dez #82
    Pár évvel ezelőtt még keresztül tudta volna vinni a MS a WMV piacra erőltetését, mármint ilyen 99%-os lefedettséget. De várjuk ki a végét, nem sikerül-e neki most is valami ilyesmi (mondjuk 95% a 99% helyett)... (Főleg, hogy a cikkek még csak meg sem említik a lényeget, és egyesek azt is kifogásolják, ha valaki kommentben meg meri említeni.)
  • PityBull #81
    1. Aha, olvastam a #30-ast. Biztosan igaza van, de amiről én beszélek (és szerintem FTeR is) az pont az, hogy az egyszeri kis szerencsétlen láma-user nem foglalkozik olyanokkal (mivel a felét sem értené), mint : "zárt audio/video tömörítési formátum szabvány" meg "licensz-díj" meg "zárt szabványú jogvédelmi rendszer"! Sőt, nem is érdekli. Hanem szeretne valami programot kapni, amivel tud filmet nézni és zenét hallgatni. Neki ez a szempont igenis meghatározó!
    Nagyon nehéz felfogni?
  • Mice #80
    és akkor mi van? tudomásom szerint bármennyire is "jól" tömörít pont a lincenszdíjassága miatt nem használja egy csomó cég/user/mp3player készítő.

    uram bocsá oké ott a progi, de kérdem én az alternatív termékek gyártói miért nem kérdezik meg az ms-t hogy belerakhatják e a sajátjukat ha annyira free-k?
  • Mice #79
    nekem az mplayer classic win alá. egyedül a playlistát és a grab-et hiányolom belőle :(
  • Mice #78
    " a netre kapcsolodik percek allatt rajta lesz a WMP 10, mert az SP2 keretein belül ez is lejön. "

    erre még nem jöttek rá, de majd emiatt is beperlik és wmp nélküli sp2-t is csinálhatnak...
  • dez #77
    Már ne haragudjatok, ez elég infantilis hozzáállás. Itt egyátalán nem ilyen szempontok a meghatározóak. Hanem lásd #30. Nagyon nehéz felfogni?
  • jointeer #76
    bháháh!!! szopacs
  • FTeR #75
    az a gond, h a hozzáértő kissebbség hangosabb mint a maradék 90%.
  • FTeR #74
    ja és van a sztartör edisön is ;)