Berta Sándor

Franciaországban üvegszál lesz az otthonokig

Az ambíciózus terv szerint az első lépcsőben idén nyárig Párizs hat kerületében és a Haute-de-Seine régióban több ezer háztartás kötnének rá az új optikai kábel-hálózatra. A vállalat a Fiber-to-the-Home (FTTH) technikát akarja alkalmazni.

Az FTTH, azaz az üvegszálak otthonokig vezetése optimális körülmények között akár 100 megabit/másodperces adatátviteli sebesség elérését is lehetővé teszi. Elemzők szerint a beruházás - amelynek a költségeiről a France Télécom egyelőre nem kívánt nyilatkozni - egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy a cég így szerezzen új pozíciókat, illetve így erősítse a meglévő helyzetét az egyre telítettebb francia szélessávú internetpiacon.

Franciaországban a legkorszerűbb nagy sávszélességű technikák már jóval elterjedtebbnek számítanak, mint például Németországban. Számos helyen működik már 24 Megabit/másodpercenkénti adatátviteli sebességet biztosító ADSL2+-hálózat, és széleskörűen elterjedtnek számítanak az úgynevezett Triple-Play szolgáltatáscsomagok is. Ezek egyaránt tartalmaznak korlátlan telefonbeszélgetéseket, szélessávú internethozzáféréseket és DSL-hálózatokon keresztül fogható televízióadásokat. Egy ilyen csomag ára havonta átlagosan 30 euró.

A France Télécom úgy döntött, hogy a jövőbeni beruházásoknál nem részesíti előnyben a VDSL-technikát, mivel az "csak" 50 Megabit/s-os adatátviteli sebességet tesz lehetővé és ezt kevesellnék a francia előfizetők, hanem egy még ennél is gyorsabb hálózatot épít ki - így esett a cég választása az FTTH-ra. Mivel azonban a konszernnek több mint 40 milliárd eurós adóssága van, így először csak egy kísérleti programot indít be. Amennyiben az sikeres lesz, úgy folytatódhat a teljes hálózat kiépítése. A France Télécom sokat remél az új programtól, mivel az internetes telefónia rohamos elterjedése máris komoly bevételkiesést okoz a cégnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #26
    Nekem Externet ADSL van. 1 hét alatt bekötötték, nincs gond, nincs korlát, de van 3 megabit.
  • CsabiDuke #25
    Hihetetlen hogy mindenki a korláttal jön... igaz az az egyetlen negatívuma...
    ADSL-t ismerem, barátnőm helpdesk-es inviteléknél, hát én aztán tudom menni problémája van. Chello legalább akkor van amikor én akarom, sosem szar a netem. Igaz a 60 giga kicsit kevés :S.
    3 felhasználót engedélyez, de azt is úgy hogy ad IP-t, amugy amennyit akarsz, nem foglalkoznak vele... lemmesleg 4 családból van összekötve otthon 11 gép, +nettelefon....
  • szemi89 #24
    Azért egy kicsit nem rossz az a 24 mbit/seces net. Jó lenne egy ilyen otthonra is. 7500Ft ért megéri.
  • Caro #23
    Optika rulz.
    Ennek biztos jobban ki tudják még tolni a határait, és végre valóra válhat az informatikai közmű is.
  • mellon #22
    Nem azt mondtam, hogy odaköltöznék a jobb net reményében, csak azt hogy szép az a sebesség.
    Reméllem hamarosan sikerül fejleszteniük. Tőllünk kb 4 km-re van az átjátszó, így ha a közeljövőben lessz emelés, akkor eléggé valószínű, hogy még mindíg 1 Mbitel fogok töltögetni. De ahogy mondani szokták, "A remény hal meg utóljára" . Köszönöm a hasznos infót.
  • HUmanEmber41st #21
    A városban, ahol lakok, a fatáv elkezdte megcsinálni a városban az optikai körgyűrűt. Kiásták, becsövezték, aztán otthagyták a fenébe az üres csöveket a járda alatt..azt mondták, h elfogyott a pénz...ennyit a fejlesztésről.
    Már 2 és fél éve inviteles vagyok..
  • roliika #20
    1/1 M Zalaegerszegen létezik 5 ezerért. De feltétel a 200m-en belüli minimum 10 felhasználó /mert UTP kábeles mikrohullámú/, és 2 év hűség nyilatkozat.
  • pemga #19
    csabiduke, ja, csak 60GB korláttal. T-nél 150GB a korlát"LAN" :). Nem mellesleg papíron csak 3 felé osztást enged a szerződésed :).
  • CsabiDuke #17
    Kössetek Chello plus-t, 17000-ér 5M/512K, nekem is az van, és elégedett vagyok. persze jobban az lennék ha mindez 5000be kerülne úgy is, hogy nincs szétosztva 4 lakás közt.
    Kössetek PowerDSL-t, kicsit drága, de "közeledik" a francia színvonalhoz...
  • shabba #16
    Attól mert nagy adóssága van még nem jelenti azt hogy az alaptevékenysége veszteséges. Ez ugyanúgy igaz az összes nagy távközlési cégre világszerte, hogy nagy adósságaik vannak de attól még lehet nyereséges az alaptevékenységük. Az össze nagy európai telcót idesorolhatod.

    Az ADSL technológia feltöltési kapacitása igen limitált 512-768kbps maximum. Ezeket a sebességeket viszont meg szokták tartani a prémium vagy üzleti kategóriának. Így a átlag lakosságira csak kevesebb marad.