Gyurkity Péter

Az új monitorok 80%-a LCD lesz 2006-ban

Érdekes adatot jósol egy friss előrejelzés: az idei évben a kereskedelmi forgalomba kerülő, személyi számítógépekhez szánt monitorok 80 százalékát teszik ki a folyadékkristályos kijelzők, ami az új technológiák térhódítását jelzi.

Az X-bit Labs a kijelzők piacára specializálódott Displaybank adataira hivatkozva ír az LCD-k rohamos térhódításáról. A cég legújabb felmérése ugyanis arra világít rá, hogy bár a globális szállítások idén mindössze 4 százalékkal nőnek, az asztali számítógépeknél a teljes piac mintegy 80 százalékát már az új folyadékkristályos kijelzők teszik ki, míg a hagyományos katódsugaras (CRT) monitorok aránya gyors ütemben csökken.


Forrás: Displaybank

Elemzők a 2006-os évben 155 millió leszállított monitorra számítanak, amelyen belül 125 millió darabot tesznek ki az LCD kijelzők. Ez egészen pontosan 80,4 százalékos arányt jelent, ami óriási növekedés 2004-hez képest, amikor még nagyjából fele-fele arányban osztoztak a hagyományos és az új változatok. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az elmúlt két évben az LCD végleg meghódította a piacot, és mára - a munkahelyekről és a háztartásokból egyaránt - szinte teljesen kiszorította az elődöket. A jó öreg katódsugaras példányokat csak egyes profi munkáknál használják, illetve ott, ahol nincs pénz lecserélésükre, vagy még mindig idegenkednek az új kijelzőktől.

A nagyobb gyártók kivétel nélkül a termelés további növelésére, illetve újabb befektetésekre készülnek az idei évben. A Sharp a hét közepén megrendezett sajtótájékoztatón a kapacitás megnégyszerezéséről beszélt, a Samsung és az LG.Philips pedig a bevételek növekedéséről, illetve újabb árcsökkentésekről adott hírt, amelyek a közeljövőben éreztethetik hatásukat.


Sokan a méret miatt váltanak

A mérleg elbillenése egyben a monitorméretek növekedését is magával hozza. Jelenleg a 17 hüvelykes példányok számítanak az átlagnak, és az idei évben a szállítások nagy többségét, 61 százalékát teszik majd ki. Egyre nő azonban a 19 hüvelykesek aránya is, amely az elemzői vélemények szerint 2006 végére 28 százalékot érhet el. A gyártók szintén a nagyobb profitot hozó példányok felé mozdultak el, amit csak tovább serkent a vásárlói igények növekedése. A globális piac 4 százalékos növekedése az elkövetkező évben is tartható lesz, és 5 százalék körül stabilizálódhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #99
    Én észreveszem, és zavar. :) Ezért (is) voltam kénytelen egy drágább típust venni, másfajta panellel.
  • Mark1989 #98
    A könyvolvasástól nem könnyezik a szemem és ha egész alúlról nézem valóban negatvba fordulnak a színek.
    Észerevehető villogás biztos nincs, és önmagát is tökéletesen beállítja,
    nincs mit utánnautánna állítani és borotva éles a kép.
    Nekem úgy tűnnek hogy élethűek a színek, jobban mint egy középkategóriás crt-n.
    Remélem ilyen is marad sokáig.
  • BiroAndras #97
    "Autómatikusan beállítja magát"

    Akkor még nem az igazi. Digitális(DVI) bemenet mellett nincs is szükség beállításra, és a képminőség is jobb.
  • dez #96
    Nos, eszerint és eszerint 130/140 a szögei (ezt könnyen ellenőrízheted: alulról nézve negatívba fordulnak a színek?), és ezzel összefüggésben TN paneles (bár abból nyilván egy jobb, mert mint ahogy írod élethűek a színek, pedig erre nem az a jellemző általában), így 18 bites, és a maradék biteket egyfajta villogtatással éri el, ami bár kevésbé észrevehető, de azért zavarhatja a szemet, talán ettől könnyezik. De az is lehet, hogy szemüvegre lenne szükséged. (Könyvolvasástól is könnyezik?)
  • Mark1989 #95
    Hát akkor én most leírom a tapasztalataimat.
    Érdekews mert a topicot végigolvasva látom hogy senkiével nem egyezik.
    Kis 15-ös CRT monitorral kezdtem a számítógépezést, aztán egy Phi8lips 17" folytattam majd kb 1 hónapja egy Samsung syncmaster 753DFX-el zártam le a CRT történetemet egy életre.
    Vettem egy Fujitsu siemens E19-1-es 19"-öos TFT monitort.
    60-ért sikerült kézalatt BONTATLANUL megvennem 3 év garival, és bár a honlapján a fene tudja miért de nem található csak a google chace-ében de ezeket írja róla:

    "SCENICVIEW E19-1
    The Edition display SCENICVIEW E19-1 of the Value Line s the right one for companies looking for a cost effective entry to the world of professional LCD displays."

    (Máshonnan):
    Felbontás: 1280 x 1024 75hZ
    Kontraszt: 600:1
    Fénykibocsátás: 250 cd/m2
    Látószög: 170°/170°
    Képfrissítés: 12 ms
    Garancia: 3 év

    A tapasztalatom hogy MINDEN tekintetben jobb mint az előző összer crt monitorom.
    Autómatikusan beállítja magát, kép borotva éles, a színek gyönyörűek és ÉLETHŰEK.
    A játék 1280x 1024-en gyönyörű, ámbár a nagy felbontás miatt van egy kis fps veszteség de a GF6600GT videókarim még egyenlőre panasz nélkül bírja (kisebb felbontásban természetesen nem annyira éles a kép de kit érdekel a nagyobbon használom)
    A filmek tökéletesek rajta, egyszerűen nincs más szó, a filmben lévő porszemet nagyítóvan megnézhetem a monitoron.
    Az egyetlen hátrány hogy az ÉN szemem ez is fárasztja, igaz valamivel kevésbé mint a CRT-m 85 HZ-en, de könnyezem ettől is egy kicsit hiába állítgatom a kontrastot.
  • dez #94
    [upsz, máris egybe irandó]
  • dez #93
    A LED-es háttérvilágításúak már is túlhaladják. És ma már széles látószögűből is van nagyon gyors.
  • Hegyikecske #92
    Azért nem minden hátrányuk tünt el. Mostmár jó a reakcióidejük, de ez a átószög rovására megy, vagy a fényerőjére, vagy a (be-)kimenetekére, de színben az lcd nemfogja utolérni a CRTt, nekem mondjuk még az van, de nem csak azér mer sajnálom rá a pénzt meg ilyenek, hanem amíg ez jó mérdobnám ki... Majd a következő monitorom LCDs lesz, de az is lehet h inkább laptop abba ugye már alapból lcds kijelző van.
  • dez #91
    Azért nem csak a villogás számít, hanem hogy hány új képkockát kapsz mondjuk 1mp alatt. Én sem használnék már CRT-t, de azért én is jobban örülnék a 100+fps-nek, mint a mostani LCD-m 60-ának. (Egyéb szempontból viszont jó a kicsike.) Bár az emberek többségének - erre kellett jutnom - bőven elég a 60 is, sokaknak még a 24 is.

    De szerintem ma már elérhető áron is van olyan aminek bírnia kellene a 100Hz-es frissítést, legalábbis az alapján, hogy csak pár ms-esek (lásd pl. Viewsonic néhány főleg játékosoknak szánt monitora). Igaz, nem csak az LCD reagálási idő határozza meg a max. frissítést, hanem a TFT és az egyéb elektronika sebessége is.
  • BiroAndras #90
    "én még nem láttam olyan normális áron levő LCD-t ami 1024*768-as felobntást 100hz-en tudott folna megjeleníteni. Nekem Samsung 997DF monitorom van. Tudásba odavág még egy 170e ft-os LCD_nek is."

    Akkor te még nem láttál jó LCD-t. Nézz meg egy Samsung 910T-t DVI csatival.