Gyurkity Péter

Itt a Vista újabb előzetese

Megjelent a Vista harmadik közösségi előzetese, amely a biztonság és küllem terén ígér újdonságokat. A Microsoft eközben megerősítette, hogy véget ér az Explorer macintoshos változatának karrierje.

A legújabb (5270-es számmal jelzett) verzió mintegy félmillió tesztelő számára elérhető, beleértve az MSDN és TechNet programban résztvevő fejlesztőket. Ez azonban még nem a második béta, mivel ez csak jövőre várható. Mindenesetre több újdonságot is kínál az előző változathoz képest, többek között az új, Defender névre átkeresztelt kémszoftver-ellenes alkalmazást, szülői felügyeletet, a külső, eltávolítható tárolóegységek memóriaként történő felhasználásának lehetőségét és szebb kinézetet.

A decemberi előzetesről az MSDN oldalán találunk bővebb információt. A részletes listából kiderül, hogy a fejlesztők ezúttal is a biztonság fokozását tartották a legfontosabb feladatnak: ezt szolgálja a Defender, illetve a BitLocker Drive Encryption nevű titkosítási eljárás is, amely a TPM (Trusted Platform Modules) chipekkel együttműködve végzi majd munkáját. Ez utóbbi technológia egyfajta széfként működik, feladata a kényes dokumentumokat és a személyes információkat védő titkos kulcsok tárolása és kezelése. Az összes információt maga a TPM chip tárolja, amely csak a megfelelő jelszó magadása esetén engedélyezi a hozzáférést.

Az előzetesben ezen kívül megtalálható a szülői felügyelet, a számítógépen végzett tevékenységek nyomon követésének lehetősége, átdolgozott tűzfal, és javított böngésző. A kinézet terén is észrevehetünk néhány változást, úgy mint átlátszó ablakok, jobb színátmenetek és újratervezett Start menü. A Windows SuperFetch a gyakran használt adatok tárolására szakosodott, és ezek gyors eléréséhez még az eltávolítható tárolókat (például USB flashmemória) is memóriaként használhatja fel.

A most megjelent változat még mindig nem tartalmazza az összes korábban tervezett újdonságot. A vállalat részéről elhangzott nyilatkozatok alapján azonban tudjuk, hogy a kód még az év vége előtt, tehát az elkövetkező héten elnyeri végleges formáját, és már 2006 elején jöhet a következő előzetes. Az sajnos nem derült ki, hogy pontosan milyen további újítások várhatók. A Microsoft novemberben jelentette be, hogy elhagyja a szokásos havi frissítést, és csak akkor mutat be újabb előzetest, ha említésre méltó újításokat tudnak felmutatni.

A szoftvercég időközben megerősítette, hogy lezárul saját böngészőjének Macintoshra készült változatának karrierje. Ez nem érheti meglepetésként a felhasználókat, hiszen a Mac részleg már 2003 júniusában bejelentette a fejlesztések leállítását, ám a támogatás csak most szűnik meg. Az Internet Explorer for Mac még egy hónapon át elérhető lesz, de januárban végleg befejezi pályafutását. Némileg szokatlan az óriáscégtől, hogy újabb böngészőtechnológiák használatát javasolja, és példaként az Apple Safariját említi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • EvilDevil #70
    A sok fikázás... szánalmasan nevetséges Winfos-Pistázás helyett foglalkozzatok az imádott Linuxotokkal... bár számomra egyértelmű, hogy itt valami ellen(Windows) vagytok és nem valami mellett(Linux)... ehhez társul még a Anti-Windows divatirányzat + a krónikus kisebbségérzésetek

    a Linux topic kong az ürességtől... mint a fejetek!!

    Linux
  • EvilDevil #69
    a moderátorok kioszthatnának már egy-két büntetőpontot a spambajnokoknak!!! Bár az SG MS/Win ellenessége köztudott...és ugyebár a saját híveinket nem bántjuk...

    A sok üres duma helyett inkább olvassátok ezt:

    Paul Thurrott's SuperSite for Windows
  • h4x0r #68
    Hmmm... Hova tűntek a nem OpenSource rajongók? :)

    NEXUS, Caro: Szerintem még mindíg a Gentoo csomagkezelőjét írtad le (a portage rendszert). Bár a portage használható platform-függetlenül is (annyira, hogy WinNT-re is van forkja)...
  • Caro #67
    Igen, de majd lehet örülni, mert biztos C#-ben fejlesztik, úgyhogy nem marad kihasználatlan a proci a Notepadnél sem. :D
  • strogg #66
    Előtte nem szokták elkérni a kódját, hogy legális-e mielőtt hozzádszólnak?

  • atlagember #65
    Én egyszer felhívtam egy Word-ös problémával a microsoft információs számát, mivel legális verzióval dolgoztam. Elmondtam, hogy milyen hibával találkoztam. A válasz az volt, hogy ez nem hiba, hanem tulajdonság. Na azóta nem hívom fel őket semmivel, hanem minden hibát én is tulajdonságnak aposztrófálok.
  • strogg #64
    caro: én inkább egy nagyon kultúr telepítőt szeretnék végre látni linuxban. A synaptic enyhén szólva használhatatlan, és a csomagkezelést is át kéne gondolni végre úrja, mert nagyon kényelmetlen tud lenni ám.
  • NEXUS6 #63
    Ugyan már!
    Jegyzettömb, meg médiapléjer biztos van benne;)))

    Ja meg passziánsz!!! (Az a legfontosabb)
  • dokar #62
    [hőbörög]több mint 2GB ez a sz@ros Winfos Pista???[/hőbörög]
  • NEXUS6 #61
    Mint béna júzer csatlakozom az elöttem szólóhoz;))) Szerintem is ez a Lin egyik nagy hiányossága felhasználói szempontból!

    Az OpenGL Felület az teccene!;))))