SG.hu·

Továbbra sem népszerű a butított Windows

Elvetélt kísérletként jellemezhetnénk a médialejátszót nélkülöző Windows XP piacra dobását, ha nem tudnánk, hogy mindezt a Microsoft nem önszántából módosította operációs rendszerét.

Emlékezhetünk arra, hogy a butított verziót eredetileg az Európai Bizottság döntése alapján volt kénytelen kihozni a szoftvercég. Maga a per igen hosszadalmas volt, de a döntés után sem zárult le a vita, és a testület újabb kifogásokat támasztott, míg Redmond folyamatosan igyekezett lazítani a köteléken. Még a lejátszót nélkülöző változat elnevezése sem ment könnyen, a "Reduced Media Edition" ugyanis a bizottság szerint túlságosan negatív volt, és a termék mellőzésére bíztatta a vásárlókat.

Erre a jelek szerint nem is volt szükség: a Windows XP N már júniusban általános kudarcként volt értékelhető, mivel még a PC-gyártók sem mutattak érdeklődést a szoftver iránt. A bizottság ezt azzal indokolta, hogy túl sok funkció hiányzik belőle, ami kissé furcsa, hiszen éppen ők kardoskodtak a lebutítás mellett.

Az ok inkább az árban - és a reklámértékben - keresendő, hiszen a teljes változat nem drágább, és a legtöbben nem szívesen vásárolnak olyan szoftvert, amiről tudják, hogy eleve butítottként kerül forgalomba. A nagyobb gyártók közül egyedül a Fujitsu-Siemens jelentette ki, hogy kérés esetén hajlandóak a butított verzióval szállítani konfigurációikat, ám csak akkor, ha megfelelő igény mutatkozik ez iránt. Garry Owen, a cég termékmenedzserei részlegének igazgatója azonban a ZDNet-nek most úgy nyilatkozott, hogy ezidáig nem tapasztaltak ilyen érdeklődést a vásárlók részéről, így nem is bonyolítottak le forgalmat a Windows XP N változattal. A Dell nem árult el információt a beérkezett igényekről, de álláspontjuk mit sem változott, és ehhez hasonlóan áll a kérdéshez a többi vállalat is. Mostanra tehát mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a bizottság látszatgyőzelmet aratott, és döntésével igazából nem befolyásolta az operációs rendszer eladási mutatóit.

Az Európai Bizottság szóvivője nem volt hajlandó kommentálni az ügyet, míg júniusban azzal hárították el a kérdést, hogy túl korai még következtetéseket levonni. A folytatás hiábavalósága most minden korábbinál világosabb, hiszen még a legfőbb ellenfélként számon tartott RealNetworks is kiegyezett a szoftvercéggel, és befejezte a harcot. Az igazi győztes tehát a Microsoft, amely - jelentős költségek árán - elkerülte a kedvezőtlen kimenetelt, és mindent folytathat ott, ahol abba (sem) hagyta.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© droland2005. 11. 23.. 09:05||#24
Ezzel csak azt akartam mondani (és akinek most nem inge az ne), hogy az emberi hülyeségtõl NEM VÉD MEG SEMMI, hiába cserélsz józsika alatt IE-t másra, vagy GIZIKE alatt XY-t Z-re, ha van annyira hülye, hogy a neten mindenre igen nyom, akkor nincs az az ISTEN ami megvédi.

Ebbõl kell kiindulni...
© droland2005. 11. 23.. 09:04||#23
Én azokat bírom, akik lecserélnek ezernyi dolgot, ilyenrõl erre, arról arra, mellüket kiemelve ordítják, hogy IGEN ÉN ÜGYELEK A BIZTONSÁGRA, mert én lecserélem, mert nem használom, mert szar....

És erre mi van??? <#vigyor1> Ezek közül kerülnek ki a fél évente reinstall emberek 😊 (az én tapasztalatom alapján)

Kicsit érdekes nem? <#taps>
© dokar2005. 11. 21.. 12:06||#22
"Igazából én örülnék egy windowsnak amiben nincs benne az IE és a Windows Media Player,"... Nekem ilyen Windows-om van! <#awink>
© Tomalak2005. 11. 20.. 21:59||#21
keresõ 😊
© archkoven2005. 11. 20.. 20:23||#20
????
© kbupdate2005. 11. 20.. 20:09||#19
He? Milyen oplogorol beszélsz? Nem is használok oplogot. Csengõhangot sem, csak a rezgést. De ennek most mi köze amúgyis a "A mobilodon bezzeg egybõl lecseréled... " -hoz?
© fflx2005. 11. 20.. 20:03||#18
jo, de ha pl indulok innen:

http://www.microsoft.com/hun/

akkor hogyan lehet oda eljutni? mely linkeken?
© ironmaiden2005. 11. 20.. 18:37||#17
© fflx2005. 11. 20.. 18:22||#16
mert ugye a microsoft > windows > professional helyen keresve egy betu nincs errol, hogy letezik egyaltalan.

max ha direkt rakeresunk, hogy windows xp n, akkor kapunk egy ilyet:
http://support.microsoft.com/default.aspx?scid=kb;en-us;886540


Van egy ilyen oldal, hogy "Which edition of Windows XP is right for you?":

http://www.microsoft.com/windowsxp/evaluation/compare.mspx

Na itt sem emlitik meg...
© fflx2005. 11. 20.. 18:15||#15
kernek egy linket a micrsoft honlapjarol, ahol akarmilyen info talalhato errol a termekrol!

koszi