Berta Sándor

Újabb Xboxok tűntek el

Az elmúlt napokban igen csak rájár a rúd a Microsoftra. Néhány nappal ezelőtt az Xbox 360-as konzol tíz elsőszériás példánya tűnt el a németországi Dürenben, egy raktárból, ezúttal pedig újabb tizennégy Xbox 360-asnak kélt lába.

Az ügy miatt a redmondi szoftveróriásnál rendesen áll a bál. A vállalat vezetői és a rendőrség illetékesei szerint biztosra vehető, hogy a konzolok eltűnéséért a szervezett bűnözőket, elsősorban az illegális másolókat és a chipmódosítókat terheli a felelősség. Az amerikai cég elmélete szerint a kalózoknak azért kellett ilyen korán ellopniuk az Xbox 360-asokat, hogy időben feltörhessék őket és eláraszthassák a piacot az illegálisan másolt játékokkal. Ezt támasztja alá, hogy a tolvajokat csak az Xbox 360-asok érdekelték, a többi Microsoft terméket otthagyták.

Klikk ide! Klikk ide!
Xbox konzolok az X05 konferencián
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A két eset pikantériája, hogy nem egyszerű konzolokról, hanem úgynevezett fejlesztői csomagokról van szó, amelyek lehetővé teszik, hogy a fejlesztők elkészíthessék és az Xbox 360-ashoz igazíthassák a játékaikat, majd letesztelhessék őket. Ráadásul ezeknek a készülékeknek a segítségével elvileg bárki betekinthet az Xbox 360 "belső világába" is.

Az eltűnt 24 konzolból időközben öt már előkerült, egyet Németországban találtak meg, míg négyre Ausztriában bukkantak rá. Utóbbiakat az osztrák rendőrség a SmartXX csapatnál találta meg. Ez a csoport az Xboxhoz készít módosított chipeket. Külön érdekesség, hogy igencsak ellentmondó információk láttak napvilágot arról, miként került elő a négy konzol.

A legvalószínűbb verziónak azt tűnik - ezt állítják egyébként a SmartXX tagjai is - hogy azonnal informálták a Microsoftot, amint a négy Xbox 360-as a kezükbe került, az óriáscég azonban a rendőröket értesítette. A többi tizenkilenc konzol egyelőre nem került elő, és csak tippelni lehet arra vonatkozóan, hogy jelenleg a Föld mely pontján lehetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #15
    Wheheehe én nem rajongok a konzolokért, de egyet elfogadnékaz ellopottakból! Whehehe nem találják a konzoljukat? szereltessenek bele GPS-t :DDD
  • M2 #14
    Hát ha ilyen hülyén álcázzák (mint a képeken) akkor nem lesz könnyű megtalálni...
  • klastrom #13
    Hajrá tolvajok ! Rohadjon meg a microfos...
    Módchipet akarok !
  • Riddick #12
    Remeélem megjelenés után nem sokkal jó chipek jönnek ki hozzá,hajrá microsoft ,remélem jó munkát végeztetek az uj géppel!:D
  • Axon #11
    Én már vettem is egyet az aluljáróban a buleszoktól.
    Adtak hozzá ajándék dobozos Halo 3-at ;-)
  • Antifasiszta #10
    vessenek be látonokokat mint az fbi és a cia, és akkor tán nagyobb sikerrel nomozhatnak az el lopott xboxok után!
  • onimusha #9
    modchipeket akarunk at launch date !!!!
  • sonance #8
    Hehe! Ehhez ennél többet nem tudok hozzáfűzni. :D
  • Aspirin #7
    "A többi tizenkilenc konzol egyelőre nem került elő, és csak tippelni lehet arra vonatkozóan, hogy jelenleg a Föld mely pontján lehetnek." -Bill amjd utánuk küldi Larát, azt film is lesz belőle...
  • item #6
    Nya akkor amire megjön a BOX-om arra lesz hozzá okosság is!