Berta Sándor

Dell-gyár: Magyarország helyett Lengyelország lesz a befutó?

Korábban felmerült annak a lehetősége, hogy az amerikai vállalat Kelet-Európában építi fel egyik új számítógépgyárát. A lehetséges helyszínek között előkelő helyet foglalt el Magyarország is, ám most úgy tűnik, mégsem hazánkban, hanem a Lengyelországban épülhet fel a Dell-üzem.

A tervek szerint a gyár felépítését magában foglaló beruházás 120 millió dollárba kerülne és háromezer új munkahelyet teremtene közvetlenül. A szóba jöhető befektetési helyszínek közül Lodz városa és környéke tűnik a legesélyesebbnek. A latolgatást szerencsére némi kétségekkel érdemes fogadni, mivel mindezt a külföldi befektetéseket felügyelő és irányító lengyel hivatal képviselői jelentették be.

A Gazeta Wyborcza nevű lengyel lap információi szerint a Dell új számítógépgyára a háromezer foglalkoztatott mellett az üzem alvállalkozóinál a beruházás következtében akár további kilencezer munkahely is létrejöhet. Az illetékes lengyel hivatal képviselője, Sebastian Mikosz ugyanakkor kritizálta az újságot, mondván a tervek nyilvánosságra hozatala miatt a Dell majdnem meggondolta magát és más befektetési helyszínt keresett a számítógépgyárának.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Munka a Dell gyárában - klikk a képekre a nagyobb változathoz

Mint ismeretes, a Dell szeptember végén jelentette be, hogy új európai üzemet létesít. Sokáig Kelet-Németország, azon belül is a Szászország-Anhalt szövetségi tartományban lévő Halle régió tűnt a biztos befutónak, ám végül erre a helyszínre nemet mondott az amerikai cég vezetése. A németek joggal reménykedtek, hiszen a számítógépgyártó idén szeptember elsején még ott nyitotta meg szerviz- és terjesztési központját. Ezután merült fel többek között Magyarország neve is lehetséges beruházási területként, ám úgy tűnik, végül Lodz városa örülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kis-Bob #19
    Hollandia
  • Laci73 #18
    Amit mindenki elfelejt: a székesfehérvári IBM sztori.

    A kilencvenes évek elején piros szőnyeggel, kormányzati hajbóklással, külön TV-reklámsorozattal, szalagátvágós partival avatták a Nagy Kék Székesfehérvárott létrehozott üzemét. Egyesek odáig mentek hogy már-már a "magyar szilíciumvölgyet" vízionálták a Bakonyból kisímuló mezőségi tájra.
    Az IBM pedig jó kapitalista volt: igénybe vette az állam kedvezményeit, sz.rért-h.gyért dolgoztatta a jórészt iskolázatlan, betanított munkásait (korabeli hirdetésekben "ügyes kezű, műszaki érdeklődésű" embereket kerestek, ez gyakorlati szinonímája a kulinak) Jól ment az IBM-nek,szó se legyen róla: az üzem (amelyról kiderült hogy sima, főképp merevlemezeket összetákoló szerelőüzem) tíz év alatt a beinvesztált tőke négyszeresét hozta vissza, aztán astala vista. Miután az állam által biztosított kedvezményes határidő lejárt, egy őszi napon úgy elmentek mint a darumadár: csak nem egészen délre, hanem délkeletre, mivel a thaiföldi kuli még olcsóbb. Októberben bejelentették hogy szép volt, novemberben már nem lesznek itt, és a gulás nagyon finom volt.

    Én állítom: nem sokat vesztettünk. Majd ha tudományos-technikai kutatóapparátust építenek valahol (akármelyik IT cég - bár erre nem nagy az esély, ugyanis a kutatókat inkább bevonzani szeretik), nos, majd arra tessék pályázni. A valódi hátteret ugyanis ők jelentenék, nem pedig pár ezer embernek "munkát adó" multinacionálés dologházak.
  • Enkil #17
    1 eselyéjel kevesebb hogy infos munka helyem legyem geci ország fuj blehh fuj
  • Enkil #16
    faszom
  • nbj #15
    hát ja, ha megfigyeled akkor minden váltásnál a kukába dobtak oylan hosszútávú terveket amik talán még hasznosak is lehettek volna, de amit az előző kormány csinált az csak rossz lehet :)
  • DBM #14
    sztem meg aki látta azt a részét a z irigy hónajmirigynek h új lakótelepet építenek... azért jó itt merrt egyrészt(esetleg) fejlődik a piac, de sokkal jobban ránk tuggyák zúdítani a szennyet(pl ottvan h indiában h dolgoztatják éhbérért a munkásokat: lekaparják az integrált áramköröket, közbe rákos daganatokat kapnak a füst stb miatt ot a sok szemét) ez csak egy durvább plda volt

    te télleg h amegnézzük a környező országok adóját, szlovákia egy kicsit másképp gonolja. és most gondolkoznak hogy hmm talán csökenteni kéne itt is az adót..:D
    hát hmm nemkéne annyit sikkasztani.

    lehet h ok nemlátom be a politika minden oldalát de régen pl görögök nem az kapott pénzt aki opolitizált hanem az politizálhatott akinek volt pénze... sjanos itt a választásokon azért harapsdálnak h kié lehessen a "főnyeremény" aztán xarunk bele, 4év alatt megszedjük magunkat, lényeg h tök ellenkezőjét csinájjuk mint az előző párt..
  • Inquisitor #13
    "Szerinted a lengyeleknél nem kell adózni? Vagy esetleg ott 10 ft-ért osztják literét a benzinnek?"
    Az adóterhek meg az ÁFA tudtommal csak Romániában magasabbak az ittenieknél, közterhek meg szerintem nálunk.
    Ha jól emléxem 100.000-es bruttó fizura (amiből ugye sokkal kevesebbet kapsz kézhez) valami 220-240.000-et kell kipengetnie a munkáltatónak.
    Másrészt az áfa ugye halmozódik, és azt meg az üzemanyagárból jövő különbözettel a bért figyelmen kívül hagyva is vagy +30% a reszi itt. Szerintem.
  • Kis-Bob #12
    Figyelj, én nem haraxom rád, meg semmi ilyesmi, nem is beszólni akartam. Leírtad a véleményed. DE!!! Az én véleményem szerint, aki így leegyszerűsíti a kérdést (itt nem csak rád gondolok, pl. ilyen Frei is), és a dolgok azon oldalát fogja meg, amivel könyen, és öncélúan lehet irányítani a közvéleményt, az igenis DEMAGÓG.

    Elnézést, ha a véleményem sért bárkit is, nem állt közvetlen szándékomban!
  • netrunner #11
    "Demagóg"?
    Ezeka tényezők igenis fontosak egy betelepülni kívánó gyár cég számára. Az adók, az azokban rejlő lehetőségek és a politikai/gazdasági stabilitás. Ha utána olvasol pl. az index-en (ami neméppen ellenzéki lap) mondjuk a gazdasági témában láthatod, hogy a független szakemberek is komolyan aggódnak manapság a befektetések üteme miatt. Gondolok itt az euro bevezetésének sokadik elcsúsztatására, a benzin magas jövedéki adójára... de még sorolhatnám.
    Úgyhogy nem kell rörgtön "demagóg"-ot fröcsögni ha valaki egy kicsit megkritizálja az adórendszerünket.
  • schrank #10
    na ja ezek a gyárban készült képek kamuk itt kelet-európába ne gondolja senki hogy gépek rakosgatják a 20kg-s gépeket a dolgozók 1/4-e van bejelentve a többi munkaerőközvetítőn keresztül gályázik szarér hugyér általában borsodi és nyírségi romákkal csináltatják; én melóztam 3 évig ilyen gyárnak a másik részlegén csak a sok pc buzi hiszi azt hogy ez az álmaik netovábbja "egy pc gyárba" dolgozni