Napi Online

Okosodnak a bankautomaták

Az elmúlt öt év során egyenletesen nőtt a bankjegykiadó automaták (ATM) darabszáma, tavaly év végén közel 3300 ilyen berendezés működött Magyarországon.

Az elektronikus készpénzfelvételt ugyanekkor a bankfiókokban és a Magyar Posta kirendeltségein felszerelt 10 227 kártyaleolvasó is segítette. Utóbbiaknak azonban mindössze két százaléka képes chipleolvasásra, így a közeljövőben jelentős fejlesztésekre lehet számítani ezen a téren. A POS-hálózatok bővítésének terve mellett több bank stratégiát dolgozott ki a készpénzkiadó automaták fejlesztésére is. Ez annál is inkább fontos lehet, mert szakértők szerint jelenleg sem az ATM-ek száma, sem pedig azok általános minősége nem felel meg a korszerű igényeknek.

A CIB saját felmérése szerint ügyfeleik úgy vélik, hogy az idegen automata használata drága (a viszonylag szerény hálózat miatt az első két pénzfelvétel a bank ügyfelei számára ingyenes). Részben ez indokolja, hogy miért bővíti év végéig száztagúra hálózatát a bank. A CIB emellett - elsősorban már nem a pénzintézet hálózatfejlesztéséhez kapcsolódva - három éven belül további száz terminált helyez ki. A tervek szerint főleg közlekedési csomópontokon jelennek meg majd a CIB ATM-jei. A készülékek többletszolgáltatásaira alapozzák egyetemi, ún. campus-fiókjaik létesítését is: a viszonylag csekély ideig nyitva tartó kirendeltségek mellett a nap 24 órájában üzemelő automaták a hagyományos funkciók mellett átutalások indítására is alkalmasak lesznek.

A Commerzbank egy héttel ezelőtt, a pénzintézet új debreceni fiókjának megnyitásakor adott át egy osztrák banktechnikai cég által kifejlesztett készpénzbefizető terminált. Az új szolgáltatást a bank főként a kis- és középvállalati ügyfeleinek szánja. A nagy teljesítményű CDT (cash deposit terminal)-automata alkalmas több mint nyolcezer papíralapú forintbankjegy befogadására. Az ügyfelek 50 darabos kötegenként fizethetnek be, szétválogatás nélkül. A befizetést követően az automata felismeri és megszámolja a bankjegyeket, az összeget pedig jóváírja az ügyfél számláján. A készpénzbefizetés egy erre alkalmas kártyával történik, amelyen a cég neve, a kártya száma és a lejárat dátuma található. A kártya - tájékoztatta lapunkat a Commerzbank illetékese - lehetővé teszi a nap 24 órájában történő készpénzbefizetést és a cég bármely alkalmazottja használhatja.

Hamarosan megjelenhet az első olyan ATM, amely a szokásos funkciók mellett ismeri majd fel és írja egyből jóvá a számlákon a befizetett készpénzt. (Eddig ahol ilyen - deposit opció létezett, ott borítékos befizetésre volt csak mód.) A 2006 végéig jelenlegi ATM-hálózatát hatvan egységgel bővítő Erste jelenleg fejleszt annak érdekében, hogy az automatákon keresztül sárga postai csekkeket is lehessen fizetni - tudtuk meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!