Berta Sándor

30 éves a Microsoft

1975. szeptember 23-a azóta jeles dátum az amerikai óriáscég életében, hiszen Bill Gates, Paul Allen és társaik ekkor döntöttek úgy, hogy létrehozzák a vállalatot.

"Akkor még olyan álmaink voltak, hogy egyszer majd minden asztalon és házban lesz egy számítógép. Nem csoda, hogy sokan őrültnek tartottak bennünket, hiszen az 1970-es években egy átlagos számítógép még akkora volt, mint egy hűtőszekrény" - emlékezett vissza nosztalgiával a kezdeti időkre Bill Gates. A jövőbeni sikerről és a konszernt az alapítása óta ért támadásokról persze akkor még fogalmuk sem volt, ők csupán "gondoltak egy merészet".

A Microsoft az 1970-es években teljesen újszerű üzleti modelljével tudott betörni a számítógépes piacra. Előtte minden hardvert együtt adtak el a szoftverekkel, ám a redmondi cég változtatott ezen a bevált módszeren és eladta a DOS operációs rendszert nem csak a PC-t feltaláló IBM-nek, de gyakorlatilag mindenkinek, akit érdekelt. Az 1980-as és az 1990-es években aztán a Microsoft kifejlesztette és piacra dobta a Windows operációs rendszereket és az Office irodai csomagot amivel még inkább megerősítette pozícióját a szoftverpiacon.


Steve Wood, Bob Wallace, Jim Lane, a középső sorban Bob O'Rear, Bob Greenberg, Marc McDonald, Gordon Letwin, alul pedig Bill Gates, Andrea Lewis, Marla Wood és Paul Allen

A Microsoft tavaly 40 ezer alkalmazottnak adott munkát és világszerte 40 milliárd dolláros forgalomra tett szert, a cég nyeresége 12 milliárd dollár volt. A 30 éves vállalatnak azonban számtalan problémával kell szembenéznie. Az Európai Unió beperelte a piaci pozíciójával való visszaélés miatt, a forgalom 80 százalékát kitevő Windows- és Office-eladások pedig a Linux és az OpenOffice növekvő térhódításai miatt kerülhetnek veszélybe.

A gondokat csak tetézi, hogy veszteséget termel az Xbox- és az MSN-részleg is, és Steve Ballmert, a cég elnökét jelenleg a guta kerülgeti már akkor is, ha csak meghallja a folyamatosan fejlődő konkurens, a Google nevét. Így nem csoda, hogy a 30 éves születésnap megünneplése helyett manapság inkább az átszervezésekkel foglalkoznak a redmondi központban. A Microsoftnál most a költségmegtakarítás és a megújulás a cél. A szülinapi torta egy kicsit várhat...

A Microsoft immár 12 éve hazánkban is képviselteti magát. A Microsoft Magyarország a Microsoft Corporation magyarországi képviseleteként 1993-ban alakult két fővel. Napjainkban a vállalat hazai részlegének dolgozói létszáma megközelíti a 100 főt. A cég kereskedelmi képviseletként a Microsoft termékeit hazai disztribútorokon és viszonteladó partnerein keresztül értékesíti, ehhez hasonlóan partnercégeket von be szolgáltatás-kínálatának kiszélesítésére is. Budapesten és vidéken egyaránt a Microsoft által meghatalmazott oktatóközpontok és kiemelt forgalmazók széles skálája várja a vásárlókat és a mélyebb technikai tudásra vágyókat.

A Microsoft jelenléte érezhető a magyar IT-ipar egészében, szinte valamennyi jelentős magyar technológiai céggel partneri kapcsolatot ápolnak. Ugyanilyen kiemelkedő helyet foglalnak el a munkaadók között is, hisz a Hewitt Inside kutatócég és a Figyelő gazdasági hetilap a 2003-as év Legjobb Munkahelyévé nyilvánította a Microsoft hazai leányvállalatát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #112
    "Másrészt attól mert profitorientált akkor az teljesen rendben van ha bóvlit sóz az emberre?"

    Nincs rendben. De sajnos megtehetik, mert nagyon sokan megveszik tőlük.
    Egyébként szerintem mostanra már az MS egész jó OS-t rakott össze.

    "Ha szar cipőt veszel gondolom nem viszed vissza kicseréltetni, mert tudod hogy a cipő gyártója nem te rézanyu, hanem csak a pénzedre hajt."

    Ilyenről szó sem volt. De azt meg kell érteni, hogy minden cég próbálja a legtöbb pénzt kisajtolni az termékeiből. Viszont nem tud kötelezni a vásárlásra, tehát ha RókaBőr(tm) 12.0-t árulnak, nem kell megvenni, és kész.

    "Szerintem meg a cégek nem azért vannak, hogy pofátlanul pént csináljanak, hanem hogy üzletet hozzanak össze, és ez különbség!"

    A kettő közt nincs éles határ.

    "Ezen kívül növekedjenek, esetleg hogy a vásárlókban az áruikkal jó érzést keltsenek."

    Ez többnyire nem cél, tisztelet a kivételnek.

    "Ennek ugye bizonyos feltéte a profit. De nem az a cél!"

    Minden cég fő célja a profit, ez tény. Hacsak nem szeretnél inkább kommunizmusban élni.
  • NEXUS6 #111
    Egyrészt azért a M$-t kell most szídni mert a cikk róla szól.

    Másrészt attól mert profitorientált akkor az teljesen rendben van ha bóvlit sóz az emberre?

    Ha szar cipőt veszel gondolom nem viszed vissza kicseréltetni, mert tudod hogy a cipő gyártója nem te rézanyu, hanem csak a pénzedre hajt.

    Szerintem meg a cégek nem azért vannak, hogy pofátlanul pént csináljanak, hanem hogy üzletet hozzanak össze, és ez különbség! Ezen kívül növekedjenek, esetleg hogy a vásárlókban az áruikkal jó érzést keltsenek. Ennek ugye bizonyos feltéte a profit. De nem az a cél!
  • BiroAndras #110
    "Azért mert minden nagyválalat így nyúlja le az embereket, akkor ez már jó dolog?"

    Egy szóval sem állítottam, hogy jó. Azon lehetne vitatkozni, hogy mennyire szükséges. De az biztos, hogy nincs értelme ezért külön szidni az MS-t, amikor a többi cég se jobb. Mindenki tudja, hogy ez egy profit orientált cég, és nem a Vöröskereszt.
  • Caro #109
    Én tudom a szövegkörnyezetet, mert ott voltam :)
    Persze, kicsit ferdítés csak így ezt az 1 db. hozzászólász beidézni, de nekem ebből annó az jött le, hogy nem szereted...
    Bár nekem végülis mindegy :)
  • NEXUS6 #108
    Na ezzel a hozzászólással most jól egyet értek!;)

    Csak néhány gondolatom támadt:
    A M$ és a NASA hasonló problémákkal kűzd, óriási bonyolultságú projektek, több ezer mérnökkel, fokozott biztonsági követelmények nyomása alatt.

    A M$ úgy tűnik az új módszerével megtalálta a szentgrált. Kérdés hogy a módszer működött vagy az hogy újraírták az egészet? Szerintem az utóbbi.
    Ha maradnának ennél a bonyolultsági foknál akkor valszeg a módszer hatékony maradna, de szerintem a köv OS-ük megint sokkal bonyolultabb akar majd lenni.

    Másrészt, ki a franc kérte őket hogy írjanak egy új OS-t???
    Persze ők ebből élnek.
    De igazából senkinek nem hiányzik, egy ilyen programszörny mint a vista biztos nem. Ettől még lehet, hogy jó OS lesz, de nem hiszem hogy lényegesen jobb lenne mint pl az XP. A gond az hogy az OS ekkel szemben inkább minimális elvárásaik vannak az embereknek, ha extrát akarnak akkor futtatnak egy külön progit.

    Ezért viszont egy olyan OS-nek rengetegen örülnének, ami kicsi, hatékony, kompatibilis a windózzal és a DX-el, esetleg open fejlesztésű.
  • FTeR #107
    akkor félreértetted, vagy nem vetted figyelembe az előzményeket. abban a vitában végig az ment, h szemét ms tökretette ezt meg azt, ellenben a kugli milyen jó fej. erre írtam azt, amit idéztél.
    használom a keresőt, mert jó eredményeket dob, de nem párosítok hozzá ideológiákat és nem hiszem, h teréz anya reinkarnációi.
    kugli ugyan olyan multi cég mint az ms és a maga területén ugyan úgy monopolban van és ennek megfelelően viselkedik.
  • Caro #106
    Ez így van.
    Csak a profi OS alá profi és szabványosított hardver is kéne.
    És a profi OS-hez kellenének új szabványosított protokollok, kódolási eljárások, stb..
    És ez lenne a lényeg: a szabványosítás.
    Ennek ma pont az ellenkezője megy. A gyártó lenyomja a termékét, te meg rakhatod fel hozzá a drivert, ami ha bénán írják meg, szédszedi az OS-t.
  • BlackRose #105
    "Asszem nem is lenne semmi bajom az M$el ha profik lennének, de amatörök, mindig is azok voltak."

    erre most azt kell mondanom (tapasztalatból), hogy egyrészt igazad van, a másik rész meg az, hogy mindenki amatőr, csak van aki eldugja azt ami nem a legjobban sikerült neki (és ezért profinak látszik), a Microsoft nincs ilyen pozicióban, mert egyrészt mindenki figyeli, másrészt meg ...
    már elég régóta dolgozok a szoftverfejlesztésben és tudom, hogy mennyire nehéz dolog egy relatív bezárt (nem téma a kompatibilitás stb.) projectet amely 50 - 100 ezer SLOC, 10 emberrel levinni, próbáld elképzelni hogyan is menne ez 50 millió SLOC, 7000 ember és a project mindennel kompatibilis kell, hogy legyen... na azthiszem meglátod, hogy az amatőr szó megváltoztatja jelentését. Ez éppen olyan mint ha a Cessnás faszi aki rutinossal repül minden nap azt mondaná a NASA-nak, hogy amatőrök, mert problémákkal jár majdnem minden missziójuk, a baj csak az, hogy amit a NASA csinál arra még nincs válasz a Microsoft is olyan projecten dolgozik amelyre nem lehet találni összehasonlítható dolgot a szoftverfejlesztésben és ezért elég sok jól bevált metódus nem biztos, hogy működne, 7000 ember között csak a kommunikációt elképzelni, már elég, hogy elmeneküljek a helyszínről (néha 10 ember között is olyan kommunikációs problémák alakulnak ki, hogy az nevetséges - pedig mindég nagyon odafigyelek, hogy ez OK legyen). Na de nem akarom itt a MS-ot védeni, csak rámutattam néhány dologra amit nem szabad szemelől veszíteni, főleg ha mindez a végtelen bonyolúltság mellett, a kód minősége javult (ez kétségtelen, XP sokkal jobb a 98-nál, SP2 még jobb...), és ami még fontosabb változnak, hogy ez továbbra is így maradjon.
    Pl. felteszem magamnak a kérdést, ha én vagy akárki más egy projectet annyira elszúrna, mint pl. Jim Allchin a Longhornt (2-3 évet késik, valszeg néhányszorossan áttőri az elsődleges költségeket, és még nem is tartalmaz minden featuret ami a specifikációban van - he he aki szoftverprojecteken dolgozik az tudja, hogy ez a kombináció TOTAL FAILURE, keresnénk e még valamit a szakmában, valszeg kivágnának bennünket, hogy ... és ez így igaz, de elfelejtünk valamit, ez egy olyan nagy projekt, amely összehasonlíthatatlan más dolgokkal, sokszor az az érzésem támad, hogy könyebb lenne egy teljessen új Windows-like OS-t fejleszteni, de mindazok a zűrzavaros problémák nélkül amit a legacy kód és még jobban a legacy architektúra okoz, mert éppen úgy mint az építészetben, nem lehet funkcionális és problémamentes épületeket emelni egy régi városnegyedben... így van ez a Windows-al is, a Vista pedig bár amennyire ismerem a dolgokat (és most ez a cikk is erre utal), elég komolyan belement ebbe a New Design-ba, nemcsak marketing alapon mint az eddigi Windows-ok ("A legújabb technológia bla bla bla... néha nevetséges"), hanem tényleges technológiai újítás is észlelhető. Különben maga Dennis Ritchie is már elmondta, hogy a UNIX-al is ez a baj, 30 éves filozófia, 30 éves technológia, 30 éves akadályok vannak benne még ma is...

    Michael Hammer 15 évvel ezelőtt írta:

    "It is time to stop paving the cow paths. Instead of embedding outdated processes in silicon and software, we should obliterate them and start over. We should "re-engineer" our businesses: use the power of modern information technology to radically redesign our business processes in order to achieve dramatic improvement in their performance"

    és

    “Nearly all of our processes originated before the advent of ERP technology. They are replete with mechanisms designed to compensate for “information poverty”. Although we are now information affluent, we still use those mechanisms, which are now deeply embedded in automated system.”

    ő itt az üzleti folyamatokra gondolt, de ugyanez igaz a technikai folyamatokra is. Gondold el, hogy mennyi mindent sokkal jobban meglehetne ma oldani, mint 30 évvel ezelőtt amikor sok olyan problémára nem volt megoldás amire ma már megvan. A hardware és a software pedig annyi olyan tulajdonsággal rendelkezik amely akkor nem is létezett... pl. az AMD álltal bevezetett no-execution flag, csak egy apróság, ma már hardware szinten 1000x nagyobb biztonsági szintet lehetne elérni mint amennyit a sokmindennel lekötött szoftver el tudna képzelni. Na amatőr Microsoft ide vagy oda, most már ideje lenne valaki profinak írni egy OS-t... na ez szépen hangzik csak... éppen olyan, hogy mi lenne ha vólna, szép de sajnos nincs, és nem is lesz, bár nem a mi életünk idejében.
  • NEXUS6 #104
    Jó kis cikk.
    A végső pozitiv hangvételtől függetlenül én egy kicsit másra helyezném a hangsúlyt.
    Te azt mondod, hogy milyen jó ez a M$ mert végül mindig valami inovativ lépéssel áll elő.

    Én meg azt mondom, hogy valóban előálltak egy innovativ módszerrel, csak éppen már mindenki 10 éve a száját tépi hogy milyen szemét kódja van a winnek, és ez előbb utóbb megbosszulja magát. Másrészt csak az után léptek hogy idóben jelentősen csósztak, a konkurencia eléjük került, ráadásul mind ez hatalmas extra kiadást is jelent nekik.

    Asszem nem is lenne semmi bajom az M$el ha profik lennének, de amatörök, mindig is azok voltak.
  • NEXUS6 #103
    Látszik, hogy te sem vagy tisztában a hw árakkar, ha tudsz nekem szerezni 60 ért egy használt p4 es laptopot, csak szóljál és én rohanok ezerrel. Pár éve sajna még csak ez jött ki ennyi pizbő. Mint mondtam netezésre, fórumokra lükegyerekeknek jóbeszólni ez is jó.

    Szal, csak röhögjél, fő a jó kedv. ;)))
    De hogy a kocsiknál maradjunk, én asszem elcserélném az új Suzukimat egy 20 éves Ferrarira ha megtehetném. Mert tudod a minőség az 20 év múlva is minőség.
    De gondolom te máshogy vagy ezzel.

    Másrészt ahogy mesterem, Dzsúz mondta a Ponyvaregény c. klasszikusban: Bazmeg, ha nem akarsz látni akkor ne láss!