Specker Balázs

A Microsoft perli az Európai Bizottságot

A Microsoft az európai versenyhivatallal folytatott hosszú jogi csatározásában újabb fontos momentumhoz érkezett. A cég panaszt nyújtott be az Európai Bizottság ellen az Európai Bíróságon.

A szoftveróriás a kommunikációs protokollok forráskódjainak szélesebb körű licencelésével kapcsolatban született döntést kívánja hatályon kívüli helyezni az Elsőfokú Bíróságnak beadott indítványában - olvasható a The Guardian Unlimited oldalán. Az ügy olyan szerverszoftvereket érint, amelyek nyomtatnak illetve biztonsági feladatokat látnak el a kisebb vállalatoknál.

Mint ismeretes, a Bizottság 497 millió eurós (körülbelül 125 milliárd forint) pénzbüntetést rótt ki a cég ellen, mert az nem adott meg minden információt termékeivel kapcsolatban az egészséges versenyhez. Neelie Kroes, a piaci versenyért felelős biztos figyelmeztette a Microsoftot, amennyiben június 1-ig nem teljesíti fizetési kötelességét, újabb rákényszerítő intézkedésekre számíthat. A Microsoft azonban kétségbe vonta a döntés jogosságát és megpróbálta felfüggeszteni a határozatot. Egyelőre siker nélkül.

A cég végül benyújtott egy teljesítési megállapodást még a határidő lejárta előtt. Azt sikerült elintéznie, hogy enyhítsék az ítéletet, így a Bizottság és a Microsoft megegyezett abban, hogy nem tehetik nyilvánossá a protokollokat azok, akik hozzájuk jutnak. "A mostani kérelem a júniusi megegyezés folytatása, azért hogy közvetlenül a bíróságtól szülessen útmutatás az ügyben, elkerülve így minden további késlekedést" - nyilatkozta a Microsoft egyik képviselője a ZDNet kérdésére.

Az EU végrehajtó bizottsága és a Microsoft egy olyan jelölt felállításáról egyezett meg, aki biztosítaná a jövőben, hogy a cég tartja magát a bizalmatlansági indítványhoz - mondta a Bizottság egyik szóvivője. "Még nem egyeztünk meg a meghatalmazott személyéről a Microsofttal" - nyilatkozta Jonathan Todd, az EU szóvivője napi tájékoztatójában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #59
    "Nyolc sorból, hogy tudod levonni, hogy én mit tudok az egyészről? Miért vagyok én inkább kívülálló mint te? A cikk az MS szellemi tulajdonáról szól. Mivel az előbbi példával befürödtem, próbáljunk mást, csak, hogy értsétek. TI örülnétek, ha valamit amibe éveket és dollár hegyeket öltetek azt szépen "államosítanák" és bemenne a közösbe?

    Érthetőbb voltam? Ha nem, még beszélgethetünk a témáról."

    Ó, hát pont erről beszélek, még meg is ismétled!

    Éntőlem kezdhetjük a vitát a M$ üzletpolitikájáról (vásárold fel és uralkodj), meg hogy hány pere van lopásokból, protokolok kisajátítására irányuló stratégiából stb miatt.
    De ezt már ezerszer végig vitáztuk, szerintem keress egy régebbi fórumot.

    Csak egy kérdés, hogy érintene, ha a kormány (még jobban) privatizálná a közműveket, és pl a szenyvizet is megszerezné egy cég. Ami igaz hogy látványosan emelné az árakat, de közben beszerelne egy extra vízórát a te érdekekdben hogy láthasd hogy mennyit sz.rtál.
    A privát cégekre jellemző hatékonyság miatt ugye a fejesek az ország leggazdagabb üzletembereivé válnának, de közben a szó valós és átvitt értelmében is szarnának az egészre, és egyre több dugulás és egyéb kelemetlenséggel találkoznának, mert a nagy infrastruktúra fejlesztésére nem jutna pénz.

    Szal érted, ha a windóz gyak kvázi szabvánnyá, a számítástechnikai infrastruktúra részévé vált, akkor szerinted mennyire egészséges és hatékony egy két hülye emberke téveszméire bízni az IT ipar fejlődését?

    (segítség:
    csatornahálózat = internet
    extra vízóra = windóz "nagyonfontosújficsörei"
    dugulás = spam, virnyák, miegymás amit nagyban elősegít a windóz nem előre látó fejlesztése)

  • dez #58
    OFF of OFF: de sima tejet csak akkor igyon, ha nincs laktáz-hiánya, mint oly sokaknak.. :D
  • Macc #57
    OFF: a feny utcai piacon van finom hazi vaj, tombbol vagjak. Nagyon jo igazi tejet meg pl a Rotschild-ben (magyar, nagyon otvar flakonja van, de a tej remek, es meg meg is lehet altatni:)
  • dez #56
    Ha tehén helyett beéred kecskével is, érdeklődj bioboltokban.
  • Inquisitor #55
    OFF
    Tudsz helyet BP-n vagy közelben, ahol kapni mondjuk igazi tejet, házi vajat vagy netán sajtot? Jó áron.
    Mert akkor megdobhatnál priviben egy címmel ...
  • dez #54
    Az ilyenek csak néznek bután, amikor utoléri őket az allergia...

    (btw, a tartósítószerek nem csak a megromlást gátolják meg, hanem a rendes emésztést is, mivel az is jórészt bakteriális folyamat... de azért csak tömik magukba.)
  • dez #53
    Sztem mekiben kezdte a karrierjét, ott tanulta meg a tények ellenére dícsérni a céget. :P
  • Mihail #52
    u. ilyen felsorolást tudnék tartani a gyógyszeripari termékekről.. látjátok ezek a multik
  • Mihail #51
    Arra adjatok választ, h miért kötekedtek velem?
    Ne mondjátok normálisak ezek az állapotok?
    A hypermarketek megölik a kisboltokat. Jó valóban olcsóak, de most kezdünk rájönni h mennyi szar terméket dobnak piacra! Megrohadt húsok, porból készült tejek (megölik a magyar tejiprt), danone eperjoghurt ami disznósörtéből készül,
    gyümölcsjoghurtok amikben kaucsuk van! van pofájuk ráírni az almalére h 100%-os, amikor köze sincs az almához, és a többi gyümi levet nem is említem..
    minden élelmiszer ipari termékben ott a színezék az aroma anyagok, és a tartosítószer.. űrhajóskaja mindenhol. mindent prokból állítanak elő, salakanyag az egész. ahelyett h felélesztenénk az agglomerációt, és lenne sok kistermelő ízletes házi termékekkel?
    hány ember iszik innen valódi tehéntejet? hányan fogyasztanak itt igazi házi vajat? a margaron az 1 nagy szar, nincs igazi tápértéke és rákkeltő tartósítószereket tartalmaz. hányan esztek igazi házi tejfölt? én minden ilyet beszerzek, lehet h drágábbak, de táplálóbbak és nem minicsomagolásban adják.
    tudjátok h miből vannak a mirelit húsok? sajtaltöltött pulykalmell milyen húsból van? fognak egy egész pulykát (aki műtápszereken tengette életét) bevágják a nagynyomású kazánba szőrüstűl bőrüstül, és abból lesz a húspor!
  • Mihail #50
    nem horribilisek az árak? egy kisvállalkozásnak nem 1db in xpt kell megvennie meg nem 1 officet! hanem minimum 5öt hatot, ha akar vmilyen normális infrastrutúrát! legjobb esetben is minimum 2-300 ezret kell költenie. de persze lehet h vannak itt a fórumokon olyanik akiknek ekkora kiadás csak szoftverekre nem jelent semmit. ha ez így van, akkor örülök neki.