SG.hu

Szünetmentes ADSL szolgáltatóváltás

Az internet-szolgáltatók, a nagykereskedelmi szolgáltatók és a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője (HFJK) kedden aláírta azt a megállapodást, amelynek nyomán ezután szünetmentessé válik az ADSL (szélessávú Internet) előfizetők számára a szolgáltatóváltás.

A szolgáltató-váltás felgyorsítása, szünetmentessé tétele nagyban hozzájárulhat a piaci verseny élesedéséhez, valamint az ügyfelek elégedettségének növeléséhez, mondta a sajtótájékoztatón Pataki Dániel a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke. Hozzátette, hogy az összes internet hozzáférés számát tekintve még mindig nagy hazánk lemaradása az európai átlaghoz képest, de a szélessávú hozzáférések területén Magyarország igen jól áll - és ez reményt ad arra, hogy hamarosan sikerül az összes hozzáférést tekintve is a felzárkózás.

A HFJK kezdeményezésére, hosszú tárgyalás sorozat után létre jött megállapodást 17 szolgáltató, köztük a nagykereskedelmi szolgáltatók is, mint a T-Com, az Invitel, vagy a Hungarotel írta alá. Juhász Károly, a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a korábbi gyakorlat szerint a szolgáltatóváltás akár 60 napot is igénybe vehetett, azaz előfordulhatott, hogy a felhasználó két hónapig is net nélkül maradt csak azért, mert szolgáltatót akart váltani. Mostantól a helyzet alapvetően megváltozik. A szolgáltatóváltás nyolc napon belül lezajlik és közben nem szünetel a szolgáltatás, mondta Juhász.


A felhasználó a szolgáltatást régi szolgáltatójánál lemondja azzal, hogy szolgáltatót kíván váltani. Az ügyfél a régi szolgáltatónál rendezi az esetleges számlatartozást, majd a szolgáltató kiállít egy nyilatkozatot, amivel az ügyfélnek négy napon belül fel kell keresnie az újonnan választott szolgáltatót, ahol nyilatkozik arról, hogy szolgáltatóváltással kíván előfizetni nála ADSL Internet szolgáltatására. Ezt követően az előfizetőnek nincs további tennivalója.

A megállapodásban rögzítettek végrehajtásnak jogi garanciája az lesz, hogy a szolgáltatók október 1-ig ennek megfelelően módosítják az általános szerződési feltételeket, s ezt benyújtják a hivatalnak. Addig a szünetmentes váltást az teszi jogilag lehetővé, hogy szabályok szerint az általános szerződési feltételektől a szolgáltatók eltérhetnek akkor, ha ez a fogyasztók javára történik.

Az NHH, illetve a fogyasztói jogok képviselője nem kívánta megbecsülni, hogy az ADSL előfizetők hány százaléka vált a következő egy évben, ám azt elmondták, hogy a széles sávú felhasználók két éves hűségnyilatkozat alapján kötnek szerződést, s így évente felüknek lejár a megállapodása. Az NHH adatai szerint július végén Magyarországon közel 310 ezer ADSL előfizetés volt, mintegy 74 ezerrel több, mint 2004 végén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jefferson83 #2
    Ehez csak ennyit tudok hozzáfűzni: Nekem még hűségszerződésem van addig szívom a vérüket
  • toyotakacsa01 #1
    Ez a lehetőség már augusztus végétől él.
    Azután a bizonyos "kirugjuk aki sokat tölt" húzásuk után így léptem le a T-től egy másik szolgáltatóhoz.
    És tényleg szüntementesen.
    Bátran bele lehet fogni.