SG.hu

IP telefon a mobilon

Az Avaya bejelentette a Nokiával közösen kifejlesztett, vezetékes-mobil konvergencián alapuló első vállalati alkalmazáscsomag piaci bevezetését.

A Nokia 60-as sorozatú eszközökön elérhetővé vált Avaya Mobile alkalmazás lehetővé teszi a mozgásban levő dolgozóknak, hogy mobilkészülékeiket egy, az összes funkcióval ellátott virtuális irodai telefonokká változtassák. Jelenleg az alábbi Nokia mobilkészülékek támogatják az "Avaya Mobile for Series 60" alkalmazást: Nokia 3230, 6600, 6700, 7610, 6620, 6260, 6630, 6680, 6681, 6682.

Az alkalmazás integrálja a mobil készülékeket a vállalat saját működési rendszerébe, ezáltal lehetővé válik a vezetékes és mobil vállalati hangkommunikáció központi ellenőrzése és szabályozása. Az egyetlen üzleti hívószám funkció segítségével például az asztali készülékről és a mobilkészülékről kezdeményezett vagy fogadott hívásokat rögzíteni lehet, illetve el lehet számolni, ami segíti a vonatkozó jogszabályok teljesítését is. Ennek az alkalmazásnak a segítségével a dolgozók a hívást fogadhatják akár az íróasztaluknál vagy a mobiltelefonjukon, és természetesen szükség szerint oda-vissza kapcsolhatnak a telefonok között.

A mobilkészülékről kezdeményezett hívások úgy jelennek meg, mint amelyeket az asztali telefonról kezdeményeztek. A mobilkészülék felhasználói felülete egyszerű hozzáférést biztosít az üzleti telefonfunkciókhoz, mint amilyen a rövidített hívószámos melléktárcsázás, a több résztvevős konferenciahívás, a hívásátadás, a hangpostára irányítás, a csoportos hívás funkciók, valamint a hívásátirányítás helyettesítő állomásra a szükséges vezetői támogatás érdekében. A dolgozóknak lehetősége van arra is, hogy szükség esetén kikapcsolják mobiljukon az üzleti telefonprofilt, miközben személyes hívásokra továbbra is elérhetők maradnak.

A rendszer tesztjén világszerte a több mint száz felhasználóval rendelkező szervezetek vettek részt. Az előzetes felmérés eredményei a következők:
  • Arra a kérdésre, hogy melyik szolgáltatás tetszett a legjobban, a felhasználók 75 százaléka legfontosabbnak a napi tevékenységben elért rugalmasságot és mobilitást nevezte meg, ezt követte 72 százalékos találattal az "egyetlen üzleti hívószám" funkció.
  • A felhasználók 74 százaléka vélte úgy, hogy az alkalmazás megfelelt a várakozásainak vagy meghaladta azokat.
  • A válaszadók 72 százaléka örömmel fogadta, hogy megválaszthatja az üzleti hívások mobilra irányításának engedélyezését, mivel így kiegyensúlyozottabbá tudják tenni az életüket.
  • Jóllehet még csak a próbaüzem kezdetén tartunk, a mobilkészülékek Avaya Mobile kiegészítésének eredményeként máris a felhasználók 56 százaléka jelezte, hogy a mobilkészülékek üzleti célú felhasználásában hatékonyságnövekedést tapasztalt.
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!